Csúnya vége lett a romantikus művészóriások egyéjszakás kalandjának

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. jan. 19., 20:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sand–Mérimée-affér: senki sem tudja, mi történhetett azon a bizonyos éjszakán, de mi elképzeltük.

„George Sand tehetsége legragyogóbban késői kisebb elbeszéléseiben nyilvánul meg, melyek mentesebbek lévén a célzatos vonatkozásoktól, szigorúan a való élet, különösen a falusi nép életének hű leírását adják. Legnagyobb érdeme, hogy az emberiség legmagasabb és legnemesebb érdekeit férfiasan, állhatatos szívvel képviselte” – valami szokásos, értelmetlen baromság a magyar Wikipédiáról

George Sand egyik nagy tragédiája, hogy leghíresebb regényeit, mondjuk az Indianát, a Mauprat-t és a Consuelót valamivel később kicsit, de tényleg csak egy kicsit jobban (és egy másik nyelven) megírták újra a Brontë nővérek, olyan, az eredetieknél ráadásul sokkal menőbb címekkel, mint Jane Eyre, Üvöltő szelek és Vilette.

A másik tragédia meg az, hogy maga a brand, a mítosz, a figura és az ezekhez kapcsolódó idióta klisék tényleg annyira túlnőtték magukat az évek, évtizedek, évszázadok alatt, hogy az már nyomasztó árnyékot vet a vitán felül fantasztikus művészi produkcióra. Kézenfekvő párhuzam lehet itt mondjuk a Ramones együttes munkássága, noha sajnos a művésznő soha nem írt regényt a ragasztószívásról, ahogy a portréjával ellátott hamisított pólókat sem szokás árulni gyanús aluljárókban.

Szóval nagyjából ott tartunk, hogy George Sand (akinek mi is elkötelezett rajongói vagyunk itt a léghajóblogon) egy

szivarozó, biszexuális kommunista volt nadrágban,

és szeretőivel meg lehetne tölteni egy irodalmi ki kicsodát, meg egy híres emberek viaszmásait felvonultató panoptikumot (még az is lehet, hogy van már ilyen!). Mellesleg egyébként írogatott valamiket.

Ezen a képen mi sem akarunk változtatni, így természetesen ez a poszt sem azért készült, hogy felhívjuk az olvasók figyelmét a berry-i úrnő irodalmi érdemeire, vagy hogy sorra vegyük, az emberiség számos érdekei közül pontosan melyeket is képviselte férfiasan, állhatatos szívvel, hanem hogy megemlékezzünk életének talán legrosszabb, viszonylag jól dokumentált dugásáról.

Nyilván nem valami nímanddal esett meg az emlékezetes egyéjszakás katasztrófa, hanem a dicséretesen rövid regényeiről és remek novelláiról ismert Prosper Mérimée-vel, a Szent Bertalan éjszakája, a Lelkek a purgatóriumban vagy a Carmen szerzőjével, aki azért tagadhatatlan erényei ellenére is legfeljebb feleannyira volt tehetséges, mint Sand. Viszont pályatársnőjéhez hasonlóan ő is valósággal fürdőzött a társasági sikerekben, és

rendíthetetlen híve volt a változatos nemi életnek.

A francia irodalom két megállíthatatlan szexgépe valamikor 1833 tavaszán, a húszas éveik legvégén ismerkedett meg egymással, baráti közvetítéssel. George Sand ekkoriban éppen rendkívül zaklatott időszakon ment keresztül: nem sokkal korábban szakított az egyébként tökéletesen jelentéktelen Jules Sandeau-vel, túlságosan intenzív, bensőséges és botrányos kapcsolatba bonyolódott Marie Dorval színésznővel, illetve harmadik regényén, a Lélián dolgozott. Szóval a neves kritikus-esszéista, egyúttal önzetlen jó barát Sainte-Beuve úgy vélte, hogy nem ártana végre lazítania, ezért bemutatta őt Merimée-nek. Két ilyen szép, fiatal ember, két nagy művész, ráadásul franciák, hát nyilván ki sem jönnek az ágyból egy teljes hónapig.

false

Egyébként Sand-nak az elején még imponált is Merimeé férfias sármja és magabiztossága, valamint az, hogy pompás szerető hírében állt, amivel amúgy szívesen kérkedett. A meghitt randevúk, a hosszú séták, a párizsi kocsikázások és a tartalmas beszélgetések mind abba az irányba mutattak, hogy egy irodalomtörténeti jelentőségű viszony van kibontakozóban.

Ám aztán sajnos kénytelenek voltak lefeküdni egymással.

Hogy pontosan hogyan is zajlott le ez az éjszaka, azt az egymásnak néhol ellentmondó források és különböző pletykák miatt nehéz kibogozni, de mi, az írásban és a szexben egyaránt tapasztalatlan kisemberként több verziót is el tudunk képzelni. Egy: George Sand túl heves és közönséges volt, például, még belegondolni is szörnyű, ő akart felül lenni, ami megrémítette Merimée-t. Kettő: épp ellenkezőleg, a művésznő még csak megmozdulni sem volt hajlandó. Három: Merimée mégsem volt olyan jó, mint ahogy állította. Négy: túl jók voltak mindketten, és ez a töménytelen, zabolázhatatlan szexuális energia egyszerűen kioltotta saját magát. Öt: tök bénák voltak, és csak a szájuk járt.

A csodás együttlét után a felek természetesen romantikus művészóriásokhoz illő módon sértegették egymást. Merimée 5 frankot hagyott a nő éjjeliszekrényén, és azt vágta a fejéhez, hogy úgy viselkedik, mint egy utcalány, annak minden előnyös tulajdonsága nélkül, de közben olyan büszke, mint egy márkíz, de annak kelleme nélkül. Sand pedig állítólag azt terjesztette a városban, hogy kipróbálta Merimée-t, és semmi rendkívülit nem tapasztalt. De az is lehet, hogy ez utóbbit csupán a rosszindulatú Dumas adta a szájába, és valójában teljesen kiborult az éjszaka után, és elsősorban önmagát vádolta.

Mindenestre így lassan kétszáz év távlatából azért a férfi tűnik nagyobb bunkónak.

Sand érdeklődése ezután az olyan, fiatalabb és kevésbé lehengerlő modorú fiúk irányába fordult, mint Musset vagy Chopin, de Merimée-vel sem szakadt meg a kapcsolata, és tíz évvel később egy elhagyott várban együtt bukkantak rá egy titokzatos egyszarvúra.

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. jan. 19., 20:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához