A reneszánsz rozmár még tudott sziklát mászni. Ráadásul az agyaraival!

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2017. nov. 03., 15:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rozmárfejnek ennél kalandosabb története nem nagyon lehet.

Ha a kitűnő svájci természetbúvár, Conrad Gessner (1516-1565) munkásságában óhajtunk elmerülni, legelőször érdemes a mindig nagyszerű szórakozást nyújtó magyar Wikipediát tanulmányozni. Innen olyan érdekes információk derülnek ki, hogy például „1531-ben a vallási zavargások miatt visszatért Zürichbe, ahol meggondolatlanul kötött házasságot” (ezt ne utánozza senki!) vagy hogy „számos művön dolgozott, különféle témákban”, ami nagyon imponáló. Talán a vége a legerősebb: „egy évvel azután halt meg pestisben, hogy megkapta a nemesi címet”, figyelmeztet a szerencse forgandóságára a népszerű online enciklopédia.

Még ennél is fontosabb, hogy a konszenzus szerint Gessner monumentális, négykötetes, több mint 4500 oldalon terpeszkedő művével, a Historia animaliummal kezdődik a modern zoológia története. Ebben tényleg semmi okunk nincs kételkedni, hiszen az internetnek hála meggyőződhetünk róla a saját szemünkkel is. Az antik és középkori forrásokat (az Ószövetségtől és Arisztotelésztől a legpszichedelikusabb bestiáriumokig), valamint a tudományos világ legrissebb felfedezéseit is felhasználó, fantasztikus és sokszor nehezen értelmezhető illusztrációkkal, színpompás fametszetekkel díszített remekmű láthatóan a kozmikus teljesség igényével készült. A közönséges állatok mellett helyet kaptak benne mindenféle mitológiai lények, amelyeket Gessner azért némi tudományos távolságtartással szemlél, illetve kihalt és egészen obskúrus, a művelt Európában kevéssé ismert bestiák is. Utóbbiak gyakran tényleg úgy néznek ki, hogy teljesen nyilvánvaló: igazából sem Gessler, sem az alkotó

nem látott soha ilyesmit, csak valaki mesélt róla valakinek, aki egyszer már találkozott valami hasonlóval az egyik rémálmában, és így került bele a könyvbe.

Ezek közül kétségkívül az orrszarvú a leghíresebb. Albrecht Dürer furcsa kinövéseket, esetleg lovagi páncélzatot viselő, lenyűgöző mutáns rinocéroszának története elég közismert, de azért röviden talán érdemes felidézni. Ez a pompás állat az orrszarvúfélék közt alighanem egyedüliként komoly szerepet kapott a reneszánsz korának diplomácia játszmáiban: előbb a cambay-i szultán ajándékozta Goa portugál kormányzójának, az továbbpasszolta Lisszabonba I. Manuelnek, aki pedig a szép, fiatal fiúkat és az egzotikus állatokat egyaránt kedvelő X. Leó pápát akarta meglepni vele, de sajnos az orrszarvút szállító hajó elsüllyedt Itália partjai közelében.

false

Dürer egyébként személyesen soha nem látta a nevezetes rinocéroszt, mindössze egy ismeretlen alkotó firkálmánya és egy rövid leírás állt rendelkezésére ahhoz, hogy megalkossa az eredetinél pont egy fokkal menőbb és militánsabb szörnyeteget. A hipnotikus erejű fametszet még évszázadokra meghatározta az európai orrszarvúábrázolások módját, de talán még a Tini Nindzsa Teknőcök Rocksteady-je is egészen máshogy nézne ki Dürer iránymutatásai nélkül.

Ám amíg a tragikus sorsú rinocérosznak komoly irodalma és popkulturális beágyazottság van, a még sokkal hülyébben kinéző középkori és reneszánsz rozmárokról már korántsem áll rendelkezésre ennyi információ; ki tudja, talán azért, mert a katolikus egyház fejének nem volt illendő élő rozmárt ajándékozni abban az időben, és sajnos igazából azóta sem lett ebből gyakorlat.

Az állat mindenestre elég ismeretlennek számított a korban, a szerencsésebbek is legfeljebb a darabjaival, főképpen az agyarával találkozhattak. Ahhoz, hogy elinduljon egy kisebb rozmártrend, megint X. Leóra, illetve az ő gyűjtőszenvedélyére és kiterjedt kapcsolataira volt szükség. 1521-ben a trondheimi püspök küldött egy komplett fejet (!) a szentatyának, amit aztán Strasbourgban meg is örökített egy ismeretlen művész, aki még egy rövid verset is mellékelt hozzá. A gépezet pár évvel a rinocéroszügy után is olajozottan működött, és az akkoriban Hollandiában utazgató Dürer valószínűleg ez alapján rajzolta meg egyik csúcsművét, a tébolyult tekintetű, vicsorgó iszonyatot, amit az egyszerűség kedvéért rozmárnak szoktunk hívni.

false

Érdekes adalék, hogy egy forrás szerint ez eredetileg egy nagyobb szabású kompozíció része lett volna, konkrétan a Trónoló Madonna és a Gyermek, valamint az őket körülvevő szentek és angyalok mellé álmodta meg a horrorisztikus úszólábút a művész, de aztán ebből a vízióból valamiért nem lett semmi.

Gessner viszont elsősorban Olaus Magnus, az elismert svéd történész és térképész, a Historia de Gentibus Septentrionalibus vagy a csodálatos Carta Marina megalkotójának munkáit vette alapul, akihez pedig ugyancsak másod- illetve harmadkézből, akár pár száz évvel korábbról származó hírek és beszámolók jutottak el a rozmárról, például nagy Szent Albert leírása, amelyben a teremtmény mint „nagy, szőrös bálna” szerepel. Így arra jutott, hogy az állat valami olyasmi lehet, mint valami

bizarr, négylábú elefánthal, ami óriási agyaraival kapaszkodik fel a sziklák tetejére, ahol füvet legel,

majd visszagurul a vízbe, kivéve, ha mászás közben elalszik, mert akkor meg ott marad a sziklán lógva. Nahát!

false

Gessnernek ugyan voltak kétségei ezzel kapcsolatban, elsősorban azért, mert korábban úgy tapasztalta, hogy a halaknak egyáltalán nincsenek lábai, de mivel Magnus nagy tekintélynek számított, azért belerakta a Historia animaliumba azt az képet, amin szegény rozmár inkább tűnik valami prehistórikus ősszörnynek, semmint annak a kedves, bumfordi, bajuszos fókának, ami valójában.

Azért Gessner a biztonság kedvéért mellékelt még egy illusztrációt, amit vagy Dürer pokolfajzata vagy pedig az eredeti Strasbourgi festmény alapján készült, és ami valamelyest rozmárszerűbb volt, bár a négy lábat erről sem merték lehagyni.

false

(További felhasznált források itt és emitt.)

____

Szabó Sz. Csaba kedvenc lemeze a Pink Flag, kedvenc regénye a
Sylvie, tízszer látta Az elnök végveszélybent. Blogja, A léghajózás aranykora péntekenként jelentkezik a Narancson.

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2017. nov. 03., 15:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 03., péntek 20:01
    Érdekes lenne megtudni, hogy a rozmár milyennek lát bennünket, embereket. Biztosan ilyen kis rózsaszínű, rövid fogú vakarcsnak. Az úszótudományunkat is kigúnyolná, és nem értené, hogyhogy nem halunk éhen, ha alig eszünk halat.

Komment írásához