Egy biztosítási ügynök rájött, hogy George Washington szkíta-viking félisten volt

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. febr. 02., 18:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A 19. századi féknyúzgyártók még mertek nagyot álmodni.

Albert Welles finom, olvasott ember volt, és műkedvelő genealógus, mellesleg pedig profi biztosítási ügynök, aki saját családfáját szerényen csak Lionel de Welles, Welles hatodik bárója, a Rózsák háborújának egyik hadvezérétől rajzolta meg, bár ha kicsit tovább kutakodik, bizonyára eljut egészen Asszurbanupálig.

Ez a nagyszerű férfiú 1879-ben, a Nórával és a Karamazov testvérekkel egy időben jelentette meg korszakos művét, amely azt a kissé hivalkodó, ám igen akkurátus címet kapta, hogy The Pedigree and History of the Washington Family Derived from Odin, the Founder of Scandinavia, B.C. 70, Involving a Period of Eighteen Centuries, and Including Fifty-Five Generations, Down to General George Washington, First President of the United States. Béna magyar fordításban kábé:

A Washington Család Eredete és Története i.e. 70-től, Odintól, Skandinávia Alapítójától Származtatva, Tizennyolc Századon és Ötvenöt Generáción Keresztül Egészen George Washingtonig, Az Egyesült Államok Első Elnökéig.

false

Bár itt nyilván minden tisztességes, a Hihetetlen magazint (februári címlap: Ernetti atya időgépe a Vatikánban – Jézus kereszthalála a képernyőn) előszeretettel forgató olvasónak megdobbant a szíve, sajnos ez az Odin nem egészen az az Odin, a Félszemű, a Mindenek Atyja, aki a Gungnirt forgatva vetette be magát a Ragnarökbe, és aki szemrebbenés nélkül húzott női ruhát, ha úgy hozta az élet. Welles elmélete szerint ugyanis Odin nem mitológiai, hanem egy kissé homályos történelmi figura, Fridulf, az ismert szkíta (!) vezér fia, hadvezér és nemes dalia, aki valahol Közép-Ázsiában, a Don (Tanaisz) folyótól keletre, egy Asaland vagy Asaheim nevű birodalomban uralkodott türk alattvalói felett, akiket aesireknek is neveztek (micsoda véletlen, hogy majdnem pontosan ugyanígy hívják Észak Isteneinek panteonját!), később meghódította Skandináviát, majd annak első királya lett.

Ez egyébként a turanizmus szempontjából is nagyon rokonszenves koncepció,

hiszen eszerint talán mi, magyarok is rokonságban állunk a birodalomalapító nordikus félistennel és az Amerikai Egyesült Államok első elnökével egyaránt, amire akár egy új, minden korábbinál érdekesebb nemzeti identitást is fel lehetne húzni.

Welles sajnos a magyarokra nem tért ki, viszont vaskos, négyszázoldalas könyvében szépen levezette Odin ezerhétszázéves családfáját, amelyben aztán természetesen mindenféle létező és/vagy nem létező, a vérrel, vassal és mennydörgéssel írt történelem legnagyobb pillanatait idéző fantasy neveket (Fredigod, Halfdan, Sigurd, Bardolf, Auda Diuphraudza) vonultatott fel.

false

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy egészen pontosan mi szükség volt erre a nyilvánvaló hülyeségre.

A megfejtés szerint egész Amerika lázas identitáskeresésben volt ekkoriban, amihez, fiatal ország lévén, kénytelenek voltak kölcsönvenni némi patinás mitológiát és történelmet olyan helyekről, ahol egyáltalán volt ilyesmi. Másrészt az egész világon hódított (és tulajdonképpen máig hódít) a középkormánia, ami igazából már jóval korábban, a pont ezzel a korszakkal szembehelyezkedő felvilágosodás idején felütötte fejét, és ami aztán az egyik legmaradandóbb retróhullámnak bizonyult. Az elkötelezett hívek neogótikus kastélyokat és templomokat emeltek (ezeket Amerikában is imádták), a preraffaeliták varázslatos giccsképeket festettek sudár és sápadt hercegkisasszonyokról, Macpherson megírta az Ossziánt, Chatterton egy fiktív, középkori szerzetes modorában verselt, Walter Scott csúcsra járatta a műfajt, olvashatóra fordítva megjelent a Beowulf, a Nibelung- és a Roland-ének, Goethétől és Chateaubriand-tól a viktoriánus költőkig tényleg majdnem mindenki felkapaszkodott erre a vonatra, de akár eszünkbe juthat George Sand és Merimée is, akik

unikornisokat ábrázoló faliszőnyegeket találtak egy ódon várkastélyban, ami már valószínűleg ey következő szint.

Hegyen-völgyön lovaglások, ájult miszticizmus, lovagi szerelem, miegymás – az ezzel együtt fejlődő nagy nemzeti gondolat tényleg valami friss levegőt hozott. Szóval ennek a korszellemnek az egyik extrém, habár igen szórakoztató példája a szkíta viking félisten George Washington és az ő rettenthetetlen, térdig vérben gázoló skandináv kamuősei.

Igazán kár, hogy ez azóta valamiért kikopott a köztudatból.

Albert Welles könyvét itt lehet lapozgatni.

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. febr. 02., 18:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához