Ma is kapható a Sátán három parfümje

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. máj. 25., 16:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Buli Moszkvában: repkednek a fejek, a selyemharisnyák, ömlik a parfüm, röhög a macska.

Bár csak homályos (de nagyon-nagyon szép!) emlékeim vannak A Mester és Margaritáról, azt egy életre megtanultam, hogy Moszkva a húszas-harmincas években, a kommunista diktatúra, a személyi kultusz és a terror első évtizedeiben egy bolondokházaszerű, mágikus mesevilág volt, ahol frakkban jártak a macskák, a derék elvtársakat már nem guillotine-nal, hanem villamossal nyakazták le, a Sátán egyszerre volt egy lefegyverzően csevegő 19. századi német filozófus és egy rosszcsont Till Eulenspiegel, a kellemetlen földszinti szomszéd hivatalos igazolást kapott arról, hogy meztelen nők disznóvá változtatták egy okkultista összejövetelen, Ponczius Pilátus lovagnak, Judea ötödik helytartójának meg állandóan fájt a feje – bár ez utóbbi talán nem a szovjet fővárosban történt.

Szóval annyi dilis és hajmeresztő dolog követi itt egymást, hogy nehéz közülük választani, de az egyik legszórakoztatóbb jelenet talán az, amikor Woland meg a többi pokolbéli démon fellépnek a Varietészínházban egy, a kor viszonyaihoz képest meglehetősen merész, fekete mágiát sem nélkülöző bűvészműsorral, amivel a teljes idegösszeomlás határára sodorják a gazdasági igazgató Rimszkijt. A moszkvai állapotokról moralizálnak, a kártyatrükkök után pénzt szórnak a közönségbe, majd a nyílt színen, a nézők legnagyobb ámulatára, letépik Zsorzs Bengalszkij, a közismert moszkvai konferanszié fejét.

Ezután (és itt jön a lényeg!), mintha mi sem történt volna, női divatüzletet nyitnak a színpadon, a jelen lévő hölgyek legnagyobb örömére. Mert nem ám a konstruktivista törekvéseket hűen tükröző, praktikus uniformisokat és olcsó konfekciódarabokat kínáltak itt teljesen ingyen, hanem a legújabb párizsi divatot, ami utoljára a bolsevik hatalomátvétel előtt volt hozzáférhető, és ami az új gazdaságpolitika, az ötéves tervek és a többi népnyomorító intézkedés időszakában joggal lelkesítette fel a Szovjetunió lányait és asszonyait. Csak úgy repkednek a kisestélyik, nagyestélyik, koktélruhák, pongyolák, selyemharisnyák, körömcipellők, retikülök, rúzsok, piperék és egyebek, de hogy milyen divatház kreációi vagy kozmetikai cég termékei ezek, azt nem részletezi a regény. Viszont a parfümökről – ki tudja, milyen okból – pontos felsorolást kapunk, stílszerűen egy, a semmiből odavarázsolt, estélyit és egy jókora sebhelyet viselő lány jóvoltából, aki kellemes hangon tájékoztatja az egybegyűlteket arról, hogy

kapható itt Chanel Numéro cinq, Mitsouko, valamint Narcisse noir.

Vajon van ennek bármi jelentősége?

Sajnos erről fogalmam sincs, de nevezett parfümök mindegyikének van valami kötődése Oroszországhoz, nyilván nem véletlenül.

A legismertebb, legklasszikusabb és legmondénabb ezek közül talán a Chanel N°5, ami 1921 óta árasztja magából a francia sikket, és amit Marilyn Monroe és Brad Pitt is népszerűsített már az évtizedek során. A nevezetes illatot Ernest Beaux, egy moszkvai születésű parfümőr alkotta Coco Chanel számára, elvileg egy korábbi műve, a Nagy Katalin cárnő előtt tisztelgő, de ettől függetlenül Oroszországban nem túl sikeres Bouquet de Cathérine alapján, amit valószínűleg nem a Patyomkin-falvak 18. századi nagyasszonyának legendás kipárolgása, hanem a friss, északi levegő inspirált.

Az egzotikus nevű Mitsouko Jacques Guerlain, a parfümdinasztia-alapító Pierre-François Pascal Guerlain unokájának a nevéhez fűződik, és 1919-ben készült, abban a hosszúra nyúlt (talán máig tartó) korszakban, amikor az európai impresszionista, szimbolista, art nouveau, jugendstil, art deco, meg isten tudja, milyen művészek mind rá voltak kattanva a japánokra, úgyhogy ez az egzotikus és misztikus (szó szerint is ezt jelenti, hogy rejtély vagy misztérium) nevű parfüm biztos felkeltette a japanofil nagyközönség figyelmét. Egyébként Mitsoukónak hívják Claude Farrère Csata című regényének főhősnőjét is, aki egy japán admirális feleségeként szeret bele egy angol tisztbe az orosz–japán háború idején – innen jött a márkanév. A Guerlain állítólag a szomorú véget ért Mihail Alekszandrovics Romanov nagyherceg számára is készített külön illatot, ami egy újabb izgalmas orosz kapcsolat.

És végül a Caron Narcisse noir, ami 1911 óta hódít, és ami már csak a neve alapján is ideális kiegészítőnek tűnik egy okkult rituáléhoz vagy a hiúságok vásárához. Ez Ernest Daltroff, egy Franciaországban élő orosz-zsidó emigráns család sarja alkotása, és arról is híres, hogy a városi legenda szerint Gloria Swanson többször is kimondja a nevét (mármint a parfümét) az Alkony sugárútban, afféle termékelhelyezési szándékkal; én sajnos nem láttam ezt a filmet, úgyhogy nem tudom, mi az igazság.

Az mindenesetre biztos, hogy mindhárom parfüm kapható ma is, úgyhogy ha valaki teljes A Mester és Margarita élményre vágyik, nyugodtan kenje be magát velük, hátha letépi a fejét egy hatalmasra nőtt kandúr.

szerző
Szabó Sz. Csaba
publikálva
2018. máj. 25., 16:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához