A Kossuth rádió még a Trump elleni tüntetésekből is az Orbán-fóbiások hisztériáját hozta ki

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 05., 13:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Soros sem kellett hozzá, csak a megfelelő vendég.

A Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának Horváth Zsófia viselkedéskutató volt a vendége, meghívásának apropója pedig az volt, hogy Washingtonban Trump ellen tüntetnek megválasztásának első évfordulója miatt.

A hirado.hu beszámolója szerint a tüntetést az amerikai szakemberek „Trump-szorongásnak” nevezik.

A viselkedéskutató szerint, „ha egy demokratikus választás során egyértelműen győz az egyik jelölt a másikkal szemben, akkor teljesen természetes módon

elindul egy gyászfolyamat

azokban a csoportokban – csoportszinten és egyéni szinten egyaránt –, akik a másik jelöltre szavaztak”. Horváth Zsófia úgy véli, hogy „Trump támogatói attól félnek, hogy kirekesztik őket a Trump-ellenesek, de ez egyáltalán nem elnökspecifikus, a hasonló jelenség megfigyelhető más országokban is. Horváth Zsófia szerint inkább politikai hisztériának lehet nevezni ezt a jelenséget”.

Természetesen nem maradhatott ki az sem, hogy e tekintetben Magyarország és az Egyesült Államok között párhuzamot lehet vonni, „mert amennyire létezik Trump-szorongás,

annyira van Orbán-fóbia is,

csak még nem hívják így”. Ezért a szakember úgy gondolja, hogy „az ilyen csoportoknak a saját médiumukkal szemben is kritikusan kellene gondolkodniuk”.

A beszámoló szerint arról nem esett szó, hogy a kritikus gondolkodásmód vonatkozik-e a másik oldalra?

 

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 05., 13:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    rworse
    2018. augusztus 05., 21:47
    Időtré Fakeecho.
  2. 5
    naki
    2018. augusztus 05., 21:20
    Ne említsétek egy napon Kossuth nevét egy takonyéval
  3. 4
    Időtér
    2018. augusztus 05., 19:56
    Hilary Clinton alulmaradása értékrendek őrségváltása volt. A demokrata elit majdhogynem "bizáncias" intrikákkal operál a gyászmunka során, a demokratikus intézményrendszer segítségével. Trump megtette azt a szívességet, hogy külügynek a "demokrata" felétől csak mostanában válik meg.
  4. 3
    rworse
    2018. augusztus 05., 17:34
    "...van Orbán-fóbia is, csak még nem hívják így”

    Nem hívják így?! Te istennekbarma spanyolviaszhülyegyerek, hányezerszer hallottam az utóbbi húsz évben ezzel vádaskodni a Zorbán-híveket, amikor elfogyott az érvkészletük?
  5. 2
    tiszapolgári
    2018. augusztus 05., 16:04
    Orbán-fóbiánk akkor van, amikor be vagyunk szarva, hogy valaki ellopja a megtakarításainkat.
  6. 1
    tiszapolgári
    2018. augusztus 05., 16:02
    Trump-szorongásnak azt hívjuk, amikor a katonai zenekar trombitása nem meri erősen fújni a hangszert, nehogy összekócolja az elnök frizuráját. Ha viszont erőlködve fújja, az elindít egy gyászos végű folyamatot, fentről is, lentről is jönni fog a trombitahang.

Komment írásához