Abszurd ítélet a bíróságon: a turisták miatt tilos festéket dobálni

szerző
narancs. hu
publikálva
2017. ápr. 13., 22:51
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezt már a hallgatóság sem bírta: a bíró a turistákra hivatkozott indoklásában, miután elítélte Gulyásékat.

A Társaság a Szabadságjogokért közleménye következik:

Alapjogsértő ítélet született ma Varga Gergő és Gulyás Márton büntetőügyében. A büntetőbíróság több száz óra közérdekű munkára büntette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfelét és társát, mert az ítélet szerint garázdaságot és rongálást követtek el. A TASZ szerint a formabontó, meghökkentő véleménynyilvánítás önmagában nem bűncselekmény, a büntetőjog szabályait nem lehet kiterjesztően értelmezni. A jogvédő szervezet az ítélet ellen fellebez.

Április 11-én hétfőn a TASZ ügyfele, Varga Gergő Gulyás Mártonnal együtt narancssárga festéket dobott a Sándor-palota épületének irányába. Csoportos garázdaság és műemlék épület megrongálása miatt indult ellenük eljárás. Az ügyben a tárgyalást mindketten őrizetben várták, amit Gulyás Márton esetében a bűnismétlés veszélyével indokolt az ügyészség, Varga Gergő esetében nem volt ilyen indok.

Az eset jogi megítélése nem vonatkoztatható el a körülményektől. A köztársasági elnök aláírta a napok óta a demonstrációk kereszttüzében álló lex CEU-t, amivel figyelmen kívül hagyta a törvénnyel szemben megfogalmazott társadalmi tiltakozást.

A véleménynyilvánítás szabadsága nem egy korlátlan alapjog, kivételes esetekben jogállamban is járhat büntetőjogi szankciókkal a vélemény kifejezése. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha minden kétséget kizáróan megvalósul egy konkrét bűncselekmény. Jelen ügyben az ügyészség által állított két bűncselekmény egyike sem valósult meg. A rongálás azért nem, mert a Sándor-palotán keletkező, néhány, húszforintos nagyságú festékcsepp vízzel lemosható volt, így az épületben nem keletkezett a rongálás megállapításához elengedhetetlen állagsérelem. A garázdasághoz pedig az kellett volna, hogy a jelenlévők körében megbotránkozást vagy riadalmat kelthessen a festékdobálás. Önmagában az, hogy a vádlottak formabontó, meghökkentő módon fejezték ki a véleményüket, még nem jelentheti azt, hogy garázdák voltak. Egy ilyen jogértelmezés ellentétes lenne az alkotmánybírósági és a strasbourgi gyakorlattal is, amelyek kimondják, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a meghökkentő, sokkoló véleménynyilvánítást is védi. Erre az esetre legfeljebb szabálysértési, illetve kártérítési felelősség alkalmazható, büntetőjogi nem.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ezzel szemben a bíróság úgy ítélte meg, hogy mindkét bűncselekmény megvalósult. A rongálás azért, mert a festékcseppek értékcsökkenést okoztak az épületben - miközben azt a bíróság is elismerte, hogy a kár összege nem állapítható meg. A garázdaság azért valósult meg Hornyák Szabolcs bíró szerint, mert a festékdobálás objektíve alkalmas volt arra, hogy a Sándor-palota környékén esetlegesen jelenlévő járókelőkben, “turistákban” megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. (Az érvelés ezen pontján a hallgatóság tüntetőleg kivonult a tárgyalóteremből.) Hozzátette a bíró, hogy nem igazolható, hogy minden tüntető ízlésének megfelelt a dobálás. A bíróság szerint semmi jelentősége nincs annak, hogy a Sándor-palota a köztársasági elnök munkahelye, valamint annak sem, hogy a szokatlan véleménynyilvánítás egy békés tüntetéssorozat része volt. Ez a bírói jogértelmezés ellentétes azzal a követelménnyel, hogy az alapjogok korlátozásakor az eset összes körülményét figyelembe kell venni.

“A büntetőjog egy végső eszköz a véleményszabadság korlátozására. Az állam csak akkor nyúlhat ehhez, ha máshogyan nem lehet megvédeni a társadalmi rendet. Az ítélettel szemben fellebbezünk, mert a bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy döntésével a véleményszabadságot korlátozza.” - mondta el Dojcsák Dalma, a TASZ szólásszabadság programjának vezetője.

Varga Gergőt dr. Nehéz-Posony Kata ügyvéd képviselte.

szerző
narancs. hu
publikálva
2017. ápr. 13., 22:51
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 thalassa
    thalassa
    2017. április 14., péntek 14:00
    Mindig akad egy ilyen féreg, aki hajlandó kiszolgálni a hatalmat. Most kettő kellett: egy bíró és egy ügyész. Nem bírom elképzelni, hogy ne tudnák, mit csinálnak. Elkeserítő.
  2. 5 Blama
    Blama
    2017. április 14., péntek 11:56
    Szégyenletes a magyar "jogszolgáltatás". Szégyenletes az ítélet indoklása.
    Szégyenletes volt az eljárás is.
    Szégyenletes a kormány, amely arra vetemedett, hogy a két vádlottat megszégyenítse, fizikai bántalmazásban ( alváselvonás, élelemhiány ) részesítse.
    Szégyenletes az a nemzet, amelyet ilyenek vezethetnek, amelyben ilyen bíró dönthet emberekről.
    A bíróságok teljes átalakítása és személyi állományának leváltása nélkül semmilyen változás nem következhet be. A most ítélkező bírókra nem lehet egy jogállamot bízni, nem tudják, mi az és nem képesek, de nem is akarnak garanciákat adni a tisztességes embereknek.
    Ez szégyenletes és felháborító.
  3. 4 Világos
    Világos
    2017. április 14., péntek 11:55
    Én turista a ligetben amikor a galamb felszállt megriadtam. Kit itélnek el.
    Ha ez büncselekmény akkor a rendőr ahogyan a bilincset tökölve kinyitotta ?
    Ez a töketlenség. Ha ilyen ügyeket ennyi ideig tárgyalnak akkor csak birákra
    meg ügyészekre lesz szükség. Valahogy kierőlködték le is járatta magát az összes
    testület. Biztos megérte igy haladunk Törvénybe foglalják a tiltakozás formáját.
    Pl: Homlokráncolás, sóhajtás, fejvakarás Farkas Flórián böszme nézés.
  4. 3 rworse
    rworse
    2017. április 14., péntek 11:35
    Ennek a bírónak már ránézésre is meghaladja a szellemi képességeit egy ilyen ügy. Amit a szövegeivel bizonyított is. Ettől függetlenül a vádlottak megérdemelnek valamennyi közmunkát, kb. a tizedét, mint amennyit elsőfokon kaptak.
  5. 2 omp58
    omp58
    2017. április 14., péntek 07:54
    Ez azért nem tisztázott, még nem tudjuk, hogy akkor ki küldte a szabadságharcosokat!
  6. 1 alterego56
    alterego56
    2017. április 14., péntek 05:59
    Ezen az alapon a TV székház felgyújtásáért és a T34-es elindításáért minimum Gulág járt volna. De hát mint ismeretes ők szabadságharcosok voltak., Gulyásék meg Soros-bérencek.

Komment írásához