Áder János válaszolt a tüntetőknek, de megint mellébeszélt

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 21., 18:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megkérdezték, majd megmondta, mit üzen a tiltakozóknak. De inkább ne mondott volna semmit.

Mástól sem volt hangos az elmúlt két hétben a főváros, mint hogy a CEU ellehetetlenítése miatt tüntetők Áder Jánosnak (is) üzentek. Szégyellünk!, Elvesztette elnökjellegét! – skandálta a javarészt fiatalokból álló tömeg a Sándor-palota előtt.

Ma Áder és Matolcsy György együtt mutatta be a Küldetések a pénz világában című „tankönyvet” az MNB Teátrumában (hol máshol?). Az Index kihasználta a lehetőséget, és megkérdezte a köztársasági elnököt, mit üzen a tiltakozóknak. Áder pedig üzent. S éppen úgy beszélt mellé, mint amikor a CEU-ellenes törvényt hatályba léptető szignója mellé kiadott egy nyilatkozatot, amely maga volt a totális rizsa.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 21., 18:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 Világos
    Világos
    2017. április 22., szombat 11:03
    Ritka beszédnek kevés az alja. Hát azért ez nem a szónoki emelvényen előadott
    megirt beszéd volt. De ez is valami, Fideszes nyilatkozat a jövőből, a globál felmelegedés
    viztiszta tartalommal.
  2. 2 szegedi789
    szegedi789
    2017. április 21., péntek 20:05
    Igen, a hazug ájtatoskodás mellett sose feledjük, hogy a politikai közösségünk szimbolikusan első polgárát egy törvény aláírásával kapcsolatban szabályosan ki kellett menekíteni az országból, el kellett dugni a nyilvánosság szeme elől...
  3. 1 yoyo
    yoyo
    2017. április 21., péntek 18:58
    nagyon zavarban volt, ez nem az ő pályája.

    Akkor érzi jól magát, amikor ráadják a könyökfoltos zakót, és kamerák erdejében végigjárja a tanösvényt, illetve annak az első 20 méterét - közben mélyen átérezve, milyen fontos dolog közjogi méltóságként példát mutatni a magyar embereknek.

    Mennyivel fárasztóbb volt 2005-ben csicskáztatni a frakciótársakat, pártfegyelem, meg ilyenek.

    Bajszos szar leszel te az emberek emlékezetében, és nem is érdemelsz mást.

Komment írásához