Amnesty: „A Stop Soros-csomag a létezésünket fenyegeti”

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 14., 16:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A megszüntetést is kockáztatja az a civil szervezet, amelyik nem tesz eleget az előírásoknak. Feltéve, hogy elfogadják a kétharmados törvényt.

„A tegnap éjjel az Országgyűlés elé terjesztett három törvényjavaslatból álló Stop Soros-csomag életveszélyes, valójában a magyar civil szervezetek elleni nyílt, jogellenes támadásról van szó” – írja közleményében az Amnesty International Magyarország.

Azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak, amelyek az egyik törvénytervezet értelmében „migrációt támogatnak”, kormányzati engedélyt kell kapniuk, nemzetbiztonsági átvilágításon kell, hogy keresztülmenjenek.

Mivel a nemzetbiztonsági törvényt csak minősített többséggel lehet módosítani, a kormánynak néhány ellenzéki szavazatra is szüksége lesz a javaslat átviteléhez.

„A korábbi alig leplezett kísérletek helyett, amelyek célja a civil szervezetek megbélyegzése és munkájuk akadályozása volt, a kormány most egy olyan teljes pályás letámadást indított, amely a létezésünket fenyegeti” – mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Államtitkáraink bejelentik a STOP Sorost

Államtitkárok bejelentik a Stop Sorost

Fotó: Kovács Attila/MTI

„Ha elfogadják, a kormány biankó felhatalmazást kap, hogy a legátlátszóbb ürügy alapján célba vegye a civileket. A törvény diszkriminatív, és hazug módon fel akarja osztani a magyar civil társadalmat »jó« és a »rossz« civil szervezetekre. A valóságban a javaslatcsomagnak semmi köze a nemzetbiztonsághoz vagy a schengeni határok védelméhez, a valódi célja, hogy szájkosarat tegyen azokra, akik a kiszolgáltatott emberek érdekében dolgoznak, és még fel merik emelni a szavukat.”

A törvényjavaslat értelmében a belügyminiszter hatásköre lenne azt eldönteni, ki számít olyan szervezetnek, amely „támogatja a migrációt”. A nemzetközi védelemre szorulók belépése vagy tartózkodása érdekében végzett kampányolás, a „jogalkalmazói gyakorlat befolyásolása”, információs anyagok készítése, hálózat szervezése vagy önkéntesek toborzása is az ő engedélyéhez lenne kötve. A miniszternek az engedélyezési eljárás során be kell szereznie a nemzetbiztonsági szolgálatok véleményét, a teljes folyamat akár kilenc hónapig is eltarthat.

A javaslat szerint az érintett szervezeteknek a külföldi támogatásuk 25 százalékát kellene „bevándorlási finanszírozási illetékként” befizetniük. Ha ennek nem tesznek eleget, azzal az adószámuk felfüggesztését, bírságot és a működésük megszüntetését kockáztatják.

Az Amnesty szerint a törvényjavaslatokat a kormánynak teljes egészében vissza kell vonnia, mert azok ellentétesek a magyar és a nemzetközi jogszabályokkal, durván sértik az egyesülés, a véleménynyilvánítás és a mozgás szabadságához való alapvető jogokat.

„Felszólítjuk az EU vezetőit, akik eddig csak főleg a partvonalról szemlélték, ahogy Magyarország egyre több határt lép át, ezúttal tegyenek azonnali és határozott lépéseket. Minden lehetséges helyszínen, az utcától a bírósági fórumokig ott leszünk, és küzdeni fogunk a diszkriminatív és rendkívül káros csomag ellen” – mondta Gauri van Gulik, az Amnesty International európai igazgatója.

(A leadképen az Amnesty halott menekülteket jelképező zsákokkal tüntet a Parlament előtt, 2015-ben. Fotó: MTI – Kovács Tamás)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 14., 16:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    sachs
    2018. február 15., csütörtök 14:19
    A magam részéről támogatom a Soros-tervet, bármi is legyen az.
  2. 1
    rworse
    2018. február 14., szerda 18:47
    Az nagyon jól fog kinézni Magyarországra nézvést, ha olyan szervezetek lesznek kitiltva belőle, Mint az Amnesty, a Helsinki...
    Továbbra is felszólítom az Eu-t, hogy rúgja már ki páros lábbal a magyarokat az Unióból.

Komment írásához