Feljelentik Polt Pétert, a gyanú: a legfőbb ügyész csak a fideszes politikusokat védi a börtöntől

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. márc. 11., 14:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A DK bűnpártolással vádolja Poltot.

Már készül a bűnpártolás miatti feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki „nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől” – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vejek, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme – fogalmazott Vadai.

A DK-s politikus úgy véli: a választások után, „az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben”. Vadai Ágnes szerint Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a „trafikmutyi” mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátását, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a „baltás gyilkos” kiadatása idején érkezett hétmillió dollár Magyarországra egy „kétes ügyletekre” fenntartott azeri számláról. Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvények ügyében érintett offshore cégekkel, valamint az általa „minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként” említett Elios-ügyről.

Polt Péter szerint annyira sötétek a magyar emberek, hogy akkor is korrupciót képzelnek, amikor az nincs

A legfőbb ügyész a friss országgyűlési beszámolójában ír egészen hajmeresztő dolgokat a korrupcióról. A parlament.hu-n már olvasható Polt Péter hivatalos beszámolója saját és a Legfőbb Ügyészség 2016-os tevékenységéről, a dokumentumban sok más mellett egy egészen hosszú rész szól a magyarországi korrupcióról.

 

 

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. márc. 11., 14:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 27
    Cyrano
    2018. március 12., hétfő 09:26
    Pontosítok rworse: a népszabis cikknél még tudtad.
  2. 26
    Cyrano
    2018. március 12., hétfő 09:25
    Tudod yoyo a jog és az igazság két külön dolog, a jog a szőrszálhasogatás művészete.
    Többek között létezik az elévülés, a jogvesztés, mint olyan.

    Ismerősöm vesztett pert, mert az ügyvédje 1 nap késéssel adta be a fellebbezést.

    A volt munkahelyemen lopássorozat történt, céges viszonylatban elég kis összegekről volt szó, csak az egyik részleg vezetője döntött úgy, mindegy mennyi, feljelentést tesz.
    Amikor a többiek is észbe kaptak, hogy hát el kell számolniuk az eltűnt tárgyakkal, a rendőrség közölte: mivel nyoma sincs a feljelentésüknek, az ő ügyeikkel nem foglalkoznak.
    Magyarul: már a nyomozati szakban fontos lett volna, hogy legyenek feljelentések, akkor egyesítették volna, így viszont csak az egyetlen feljelentő ügyét vizsgálták. (Meg is lett a tettes, de számonkérni csak a feljelentő részleg kárát lehetett.)

    És még millió apró "cukiság", amit nem tudunk a jogról, és következményekről.
  3. 25
    rworse
    2018. március 12., hétfő 09:20
    yoyo, 21

    Rosszul idézel. Azt írtam, hogy "mert bizonyítható, bizonyítOTT" - kiemelés tőlem.

    Nem véletlenül írtam így. Ugyanis rengeteg minden már bizonyítOTT a téren, hogy Polt maffiavellista bűnpártoló. Kormányokon keresztül - ugyebár a DK feljelentését érdekesíteni fogja, hogy egyébként az MSZP-SZDSZ kormányzatnak is maffiavellista bűnpártolója volt Polt akkori főügyész, Keller "Üvegzseb" Lászlót és törvényét a saját pártja lehetetlenítette el, Polttal kiegyezve. Akkor például Kulcsár-ügy fénykora, olajszőkítési ügy utórezgései..., egyebek kapcsán. Szóval, BIZONYÍTOTTAN bőven van miért feljelenteni, de nem a Gyurcsány pártja részéről szerencsés ez igazán.

  4. 24
    Cyrano
    2018. március 12., hétfő 09:18
    Látod rworse, ez a csúsztatás. Te is tudod, hogy a 70-30, nem gyurcsányi alku volt.
  5. 23
    yoyo
    2018. március 12., hétfő 09:09
    rworse,
    igen, el kell kezdeni repeszteni mindent, amit érünk.

    az első kommentemben pedig arra utaltam, hogy vajon hogy a pöcsben kellett ennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy erre (feljelentés) sorra kerüljön.
    Hosszú éveken keresztül ment az ámélkodás, a hüledezés, az értetlenkedés.
    Ütni-vágni kell, nem összefogni (összefogást hazudni).
  6. 22
    rworse
    2018. március 12., hétfő 09:07
    Amúgy persze szegedi789 utalása jogos. Most az a gyurcsányzat ígér feljelentést Polt ellen, amely a maga kormányzása idején prímán kiegyezett vele, kéz kezet mos pro és kontra, 70-30. "Gyurcsányi."
  7. 21
    yoyo
    2018. március 12., hétfő 09:06
    rworse:

    "mert bizonyítható" ezt csak utólag lehet kijelenteni.
    Előre csak egy érzés a részedről. Egy vágy.
  8. 20
    rworse
    2018. március 12., hétfő 08:49
    Polt Pétert bűnpártolásért feljelenteni helyes dolog, és okos is, mert bizonyítható, bizonyított, hogy maffiavellista bűnpártoló. A feljelentésről pedig valamit mondania kell a nyomozóhatóságnak, az pedig még a kormánymédiába is bekerül, hogy Poltot feljelentették. Persze oda úgy kerül be, hogy a szemét ballibek megint genetikailag támadnak a nemzetre, de odakerül. Megbeszélik a kocsmákban, és néhányan majd megjegyzéseket tesznek a soroskörső mögül, hogy "Janikám, azért tudjuk, ugye, hogy tényleg egy maffiózó társaság az egész, Pintérestől, Poltostól, Orbánostól, strómanostól, Tiborczostól, kazánházastól..., és csak azért tartjuk meg őket, mert felépítette a kerítést."
    Nem is annyira hajszálrepedés lesz ez. A főügyész hivatalos vád alatt, elég nagy repedés ez. Nem feltétlenül 2018-ban fog szétrepedni a fal, inkább majd négy év múlva, de addig is hadd repedezzen, könnyebb lesz ledönteni, amikor elérkezik az alkalom. Kocsmai beszélgetésekhez jó téma az, hogy a főügyészt hivatalosan feljelentették. Egy repedés, de repedés. Ahogy a Cyre Naso mondja, minden lehetőséget ki kell használni.
  9. 19
    yoyo
    2018. március 12., hétfő 08:41
    "Ha tesznek valamit" vagy "ha nem tesznek semmit":

    Szerintem annyiszor leírtam az álláspontomat, hogy már kínos lenne újra és újra.
    A hódmezővásárhelyi eset után leírtam azt is, hogy ha most esetleg valamilyen csoda folytán az érintetttek képesek lesznek felülemelkedni a primer pártérdekeiken, akkor én befogom a pofámat.

    És már nem érdekel, hogy most egy aktuális esetben "ki kezdte".
    (a keresztapám ha a négy gyerekével hosszabb autóutakra ment, 100 kilóméterenként mindet felpofozta, mondván, nem érdekli, ki kezdte, így utólag már lehetetlen szétszálazni.)
  10. 18
    yoyo
    2018. március 12., hétfő 08:34
    Cyrano, ezzel nem tettek semmit.

    Tenni majd a fidesz leváltása után próbálhatnak.
    Én nem polt felelősségrevonását, hanem eltávolítását tartom lényegesnek.
    Egy fidesz utáni hatalom számára a to do list végtelen hosszúságú, nem egy, de legalább 2-3 ciklusra elegendő feladattal.
    Hogy valami maradandó, könnyen nem visszacsinálható, viszont folytatható szülessen, ahhoz hegyeket kellene megmozgatni. Abban számomra érdektelen Polt esetleges büntetőpere.

    Tanácsos őszintén szembenézni a tényekkel.
    A "majd meglátjuk", "a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk" meg a többi faszság kevés.
    A helyzet az, hogy egy esetleges április 8-i gyözelemmel ez a garnitúra képtelen lesz megbírkózni.

Komment írásához