Feljelentik Polt Pétert, a gyanú: a legfőbb ügyész csak a fideszes politikusokat védi a börtöntől

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. márc. 11., 14:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A DK bűnpártolással vádolja Poltot.

Már készül a bűnpártolás miatti feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki „nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől” – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vejek, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme – fogalmazott Vadai.

A DK-s politikus úgy véli: a választások után, „az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben”. Vadai Ágnes szerint Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a „trafikmutyi” mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátását, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a „baltás gyilkos” kiadatása idején érkezett hétmillió dollár Magyarországra egy „kétes ügyletekre” fenntartott azeri számláról. Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvények ügyében érintett offshore cégekkel, valamint az általa „minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként” említett Elios-ügyről.

Polt Péter szerint annyira sötétek a magyar emberek, hogy akkor is korrupciót képzelnek, amikor az nincs

A legfőbb ügyész a friss országgyűlési beszámolójában ír egészen hajmeresztő dolgokat a korrupcióról. A parlament.hu-n már olvasható Polt Péter hivatalos beszámolója saját és a Legfőbb Ügyészség 2016-os tevékenységéről, a dokumentumban sok más mellett egy egészen hosszú rész szól a magyarországi korrupcióról.

 

 

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. márc. 11., 14:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    yoyo
    2018. március 11., 15:03
    jé....
  2. 2
    rworse
    2018. március 11., 18:39
    Vajon indít nyomozást Polt Péter Polt Péter ellen?
  3. 3
    hóvarjú
    2018. március 11., 19:01
    2

    Én a helyében indítanék, és nyomban vádalkut kötnék önmagammal.
  4. 4
    szegedi789
    2018. március 11., 19:32
    Április közeledik...

    - Ha nem szociális ígéretek (ennyit adunk, GDP ennyi részét ide-oda, aranyeső stb.) repkednek, akkor bizotsan az "elszámoltatás" a sláger. Minél faszábban beleállunk, annál hitelesebb. Minél nagyobbat mondunk, minél "véresszájúabbak" vagyunk annál tuti királyabb. Nem tudom, 5% pártok (de 10/ 1-2% pártok esetén is) szájából most ez mennyire hiteles. Mennyire lesz átszellemülve honpolgárok hada a választóurna felé baktatva??? Van esély a kurva nagy ellenzéki győzelemre ?
    És pl. Gyurcsány-párt esetében mi történne ekkor? Azért ne felejtsük, hogy Gyurcsánynak is (jó emeszpés kis barátainkat se hagyjuk ki ! nem is...) van múltja poltpéterrel . Volt időszak , amikor a jobbosok dühöngtek poltpéteri értelemben vett poltpéteri munkásság adott korszakán...

    Tehát, mennyire hiteles Gyurcsány és csipet csapata, ha poltpéter akkor szépen előállna, és emlékeztetne a "dicső" múltra ???? Hm???

    (Legutóbbi fasza kis összefoglalás poltról , ld. Rádi Antónia kétrészes átlátszós írása, még mielőtt megy az elkenős, gyurcsány közeli nyafi ! :))
  5. 5
    naki
    2018. március 11., 20:20
    Ügyészség, mosd le a becsületeden esett Poltot! Vége van, hónaljkutya.
  6. 6
    Cyrano
    2018. március 11., 21:31
    Jól van szegedi, igyon egy korsó sört és élvezze inkább az életet

    Polt fidesz pártkatona polt és az is marad.
    Ha bármit tudnának Gyurcsányról, Gyurcsány már rég ülne.
    Nem Polt miatt, hanem Orbán miatt.
    Polt pedig nem azt teszi, amit ő akar, hanem amire a gazdi utasítja.
    Minden más csak találgatás.
  7. 7
    yoyo
    2018. március 11., 21:55
    A kérdés, a választási kampánybemondáson kívül van-e bármilyen érdemi szándék a gesztus mögött - nos, nincs. Ez a szar ezzel.
    Jó lenne megfingatni poltot? Persze!
    Meg lesz fingatva Polt? Persze hogy nem.
  8. 8
    szegedi789
    2018. március 11., 21:58
    6

    Pedig én még cikk(ek)et is ajánlottam...
    Nem találgattam, tisztelt bíróság ! :)
  9. 9
    szegedi789
    2018. március 11., 22:02
    Igen, yoyo, egy 5%-os párt bemondta. N+1dik alkalommal, n+1dik szereplőként. Egy alapvetően 2/3-os történetet. Nyilván javukra lehet írni, hogy bejutási szintet legalább elérik...
  10. 10
    Cyrano
    2018. március 11., 23:07
    Nem szegedi, nem kétharmados történet.
    A felmentés ogy függő, egyszerű többséggel. (Nézze meg a vonatkozó jogszabályt)
    A lemondás azonnali hatályú. Mert ugye erre is vannak eszközök: közmunkás bér, hivatal Alsóbivalybürgözön, fűtetlen , felszerelés nélküli épületben. És minden hivatali ügyért fegyelmi, figyelmeztetés, fizetésmegvonással.
    Vannak eszközök, csak alkalmazni kell.

Komment írásához