Karácsony Gergely: A kormány arra készül, hogy kiretusálja Nagy Imrét a történelemkönyvekből

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 16., 13:32
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Elvégre Schmidt Mária is megmondta: „Nagy Imre nem volt hős”.

Egyaránt Nagy Imre szellemi örökösének nevezte pártját Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miután szombaton, kivégzésének hatvanadik évfordulóján, megkoszorúzták az egykori miniszterelnök szobrát Budapest belvárosában.

false

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Karácsony keserédes évfordulóról beszélt, szerinte ugyanis az 1956 után eltiporni akart szellem 1989-ben feltámadt, mert „újra hittünk abban, hogy Magyarországon szabadság lesz, és újra köztársaságban élhetünk”. Karácsony azt mondta, „a zsarnokság újra és újra feléledő erőivel szemben újra meg kell védenünk a köztársaságot és a szabadságot”. A társelnök arról is beszélt, hogy a kormány arra készül, hogy Nagy Imrét kiretusálja a történelemkönyvekből, a Fidesz pedig elvitetné az országház tőszomszédságából a szobrát. Szerinte ezt azt jelenti, hogy „tulajdonképpen Nagy Imre szellemét is el akarják távolítani”. Elmondta, éppen ő volt az egyetlen 20. századi politikus, akit minden magyar polgár a történelem jó oldalára sorol. Így szerinte ha a cél az volna, hogy a történelem egybeforrassza a magyarokat, akkor Nagy Imre az egyik alkalmas személy volna erre.

Hiller István az eseményen arról beszélt, hogy a mai hatalom törekvése ellenkezik 1989 szellemiségével, „itt arról van szó, hogy Nagy Imrét akarják arrébb tenni a magyar történelemből. „Ha a politika hadat üzen a tudománynak, ideig-óráig uralkodhat rajta, de még soha, soha nem győzedelmeskedett felette” – jelentette ki a szocialista párt politikus.

(via MTI)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 16., 13:32
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    szegedi789
    2018. június 17., 12:07
    Ja, és már kiretusálni sem kell. Egyrészt nem tanítják meg az oskolában, másrészt a közterületen meg NI képe alá odafirkantják, hogy dózsalászló...
  2. 4
    szegedi789
    2018. június 17., 12:05
    KG megvédi a szabadságot és köztársaságot (melyiket?), csak előtte betartja a fideszes játékszabályokat, plusz a hátára veszi az emeszpés krumplis zsákot.

    '56 fontos történeti előképe volt az egykori III.köztársaságnak, de NI eszméi, sajna, zsákutcának bizonyultak. Megbékíthetetlen ellentmondásaival. Illetve bűneivel.

    Bár az álantikommenista mocsár még mndig nem tudják lenyelni, hogy kiállt az utolsó pillanatig az elveiért, és hősiesen viselkedett perében. A mondott pöcegödörnek kedves történeti szereplőkről ez sajnos nem volt elmondható...
  3. 3
    Hofipisti
    2018. június 17., 09:59
    Orbán, a hős vezér pedig egy az érdemtelenek emlékére rendezett ünnepségen, egy senki ravatalánál követelte az amúgy is már úton lévő szovjet hadsereg kivonulását.
  4. 2
    Időtér
    2018. június 16., szombat 21:22
    Geri, melléfogtál...
  5. 1
    rworse
    2018. június 16., szombat 21:12
    Nagy Imre nem volt hős. A legújabb kutatások szerint Dózsa Lászlót végezték ki Nagy Imre helyett, merthogy Dózsa ezredes úgyis túléli, akárhányszor megölik, Nagy Imre pedig egyszer se élné túl. Így a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt, Nagy Imre ma is a Zámbó Elvis tanúvédelmi program keretén belül a Holdon él.

Komment írásához