Megérkeztek az első aranyköpések a Fidesz tisztújító kongresszusáról

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 12., 12:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tudják mi az, ami Kövér László szerint még a kommunizmusnál is aberráltabb?

Nagy nap ez a mai, a Fidesz ezekben a percekben értékeli eddigi munkáját, illetve tisztújítást tartanak, s közben egymást túllicitálva sziporkáznak.

Európa lelkiismerete

Gulyás Gergely szerint Magyarország egy biztonságos, stabil és fejlődő sziget egy válságokkal teli világban. „Ahhoz, hogy ezt megőrizzük, egy út áll előttünk: magabiztos győzelem tavasszal, példa nélkül állóan, harmadszor, megszakítás nélkül” – mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a migrációs válság mutatta meg azt, hogy Magyarország ma Európa lelkiismerete.

Emberi minőség

Semjén Zsolt egészen egyszerű módon közelítette meg a választás problematikáját: „ha mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk.” De aztán szerencsére összeszedte magát, és kreatív hasonlattal festette le a baloldalt, bár előtte elidőzött egy kicsit azon, hogy milyen remek fiúk vannak a Fidesz–KDNP-ben, amely egy „nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell, az emberi minőség. Ez náluk megvan, ez egy értékrendi alapokon nyugvó, kipróbált bajtársi közösség, míg a baloldal olyan, mint egy tál skorpió”.

Lelkiismeretes munka

Vicces, hogy pont Schmitt Pál szentelt néhány szót a lelkiismeretesen elvégzett munkának, amiben rendületlenül kell hinnünk, de Kövér László sem hagyta otthon hülyeségdobozát, mert azt mondta, hogy ő még 1994-ben sem hitte volna el, hogy „a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi”. Ahogyan azt sem, hogy „a nyugati média (…) az egypárti sajtónál összehasonlíthatatlanul hatékonyabban manipulálja a társadalmat”.

(MTI)



szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 12., 12:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 harcolj
    harcolj
    2017. november 12., 14:25
    Ez a kép mindent visz, olyan tipikusan bénán magyar
  2. 2 rworse
    rworse
    2017. november 12., 14:41
    Egy út van előttem, melyiken indúljak?
    Egy nép van alattam, melyikben is dúljak?
    Egyiken indúlok, a másik meg nincsen!
    Egyikben dú-dúlok, úgy áld, "Drága kincsem"!


  3. 3 galambocskám
    galambocskám
    2017. november 12., 15:14
    “Jobb ma egy Verhofstadt-hiszti, mint holnap egy kényszerbetelepítési kvóta, jobb ma egy kritikus New York Times-cikk, mint holnap egy újabb IMF-hitel, és ami a legfontosabb: jobb ma bábellenzék, mint holnap egy bábkormány” – jelentette ki." a Török Szultán.

    Igaza van.
  4. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 12., 16:31
    Mi az, ami még a kommunizmusnál is aberráltabb?
    Az antikommunista kommunizmus.
  5. 5 harcolj
    harcolj
    2017. november 12., 17:27
    Galambocskáj jó meleg bábszínháza várja az elkötelezett "nyelvészeket".
  6. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 12., 20:03
    5

    Vitéz Jánost várja a jó, meleg „sufni”.
  7. 7 rworse
    rworse
    2017. november 12., 21:32
    Vitéz Leiszlót?
  8. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 12., 21:47
    Nem, hanem hogy Szultán János palacsintasütőjét bezavarja a pokolba, de ez már Boccaccio.
  9. 9 rworse
    rworse
    2017. november 13., hétfő 01:08
    Focaccino: Dodekafon
  10. 10 Cyrano
    Cyrano
    2017. november 13., hétfő 09:14
    A nép is köp. (Bár ez kevés, a szavazófülkéig is el kellene menni.)
    Nem aranyat.

Komment írásához