Mi történik az egykor baloldali ATV-ben?

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 11., 07:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A baloldal fellegvára volt, most bulvártévét csinálnak belőle a Fidesznek – ezzel a címmel jelent meg terjedelmes írás tegnap a 444.hu-n az ATV irányváltásáról, melynek eredménye egy Orbán Viktornak kedves bulvártévé lehet.

A cikk részletesen foglalkozik a Fidesz-felé fordulás folyamatával: mint írják, a Hit Gyülekezetéhez tartozó, sokáig balos tévécsatornán egyre több kormányzati pénz jelent meg, a gyülekezet és az ATV átvette a kormány migránsozását, a Tv2-ből töltötték fel az állományt, és egyre sűrűbben fordul elő, hogy felülről beleszólnak a szerkesztői munkába. A folyamat ma ott tart, hogy az egyházat egykor üldöző Semjén Zsolt tart teológiai előadásokat az egyház akadémiáján.

Németh Sándor és Andy Vajna

Németh Sándor és Andy Vajna

Fotó: Németh Dániel

Az írásra egy Facebook-bejegyzésben Bednárik Imre, az ATV  hírigazgatója, egykori népszabadságos újságíró reagált, aki azután került a tévéhez, hogy Orbánék kinyírták a Népszabadságot:

„A 444.hu mai cikke kapcsán azt szeretném elmondani, hogy a Népszabadság 2016. október 8-i bezárásának napján az elsők közt hívott fel Németh Szilárd, az ATV akkori hírigazgatója, s már akkor jelezte, hogy szeretné, ha az ATV csapatát erősíteném. 2016. december 1-jétől dolgozom az ATV-nél, mindig hálás leszek érte, hogy befogadtak. Ez egy független, erős és fejlődő csatorna, ahol szabadon lehet dogozni. Büszke vagyok arra, hogy a csapathoz tartozhatom.”

 

 

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 11., 07:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 17
    szegedi789
    2018. január 12., péntek 19:45
    OJVÉ szenzációs leleplezéseddel max. csak a szövegértésünket nézed le.
    Persze, mindegy. Majd a legközelebbi hitgyülis hírnél...
  2. 16
    hóvarjú
    2018. január 12., péntek 15:01
    Ja, akkor a Fidesz sem vert tanyát a büszke ellenzéki fellegvárban.
  3. 15
    tiszapolgári
    2018. január 12., péntek 12:57
    OJVÉ

    Ja, tényleg, akkor az ATV nem is lett bulvártévé.
  4. 14
    OJVÉ
    2018. január 12., péntek 12:34
    Valóban érdekes cikk, nagy kár, hogy a szerző nem a tényekhez igazította a koncepcióját, hanem fordítva. Például az 1 %-os felajánlások drasztikus visszaesése elemzésekor RPD a „körtét” hasonlította össze az „almával”. Ugyanis a 2016. évi végleges adatokat (34.000. felajánlás) a 2017. szeptemberi előzetes adatokkal (21.000 felajánlás) vetette össze. Ha a szerző cikke megírása előtt megnézi a NAV még mindig nem végleges, decemberi adatait (33.350 felajánlás), ami bárki által elérhető nyilvános információ, akkor vélhetően nem bonyolódik bele az adatok elemzésébe.
  5. 13
    yoyo
    2018. január 11., csütörtök 15:28
    elolvastam, le a kalappal, nagyon komoly anyag!
  6. 12
    tiszapolgári
    2018. január 11., csütörtök 14:03
    yoyo: nincs legalábbis olykor egy kis kényelmetlenségérzet?

    De van. A 444 cikkében is benne van, hogy kb. egyharmadával csökkent az 1%-os egyházi adófelajánlások száma.
    Egyébként le a kalappal Rényi Pál Dániel előtt, ennek a cikknek már nagyon itt volt az ideje.
  7. 11
    yoyo
    2018. január 11., csütörtök 13:00
    A drága hitgyülis barátaimtól az idők során annyi kioktatásban, életvezetési tanácsban, eredendő igazságban részesültem, hogy kérdezném, nincs legalábbis olykor egy kis kényelmetlenségérzet? A néhai jókedvű SZDSZ-es plakátragasztások után jönnek a vidám sorosplakátragasztások?
  8. 10
    szegedi789
    2018. január 11., csütörtök 13:00
    Cikk végén (sztori csúcspontján?), fellép az egykori üldöző,
    fidesz inkvizíció feje,
    Semjén lovasvadász,
    és a hitgyüli akadémiáján szónokol ! ! !

    Tényleg, ilyen fejlődési ívet, ilyen fordulatos befejezést (?) nemhogy Hollywood, de még a görög mitológia se produkál...
  9. 9
    szegedi789
    2018. január 11., csütörtök 12:54
    B. úr úgy tesz, mintha nem jelent volna meg a bezárás előtt, és közvetlenül utána n+1 db alapos cikk, miszerint mit nem írhatott meg, vagy nem úgy írhatott meg a Népszabi (pl. ha jól emlékszem egy akkori példára, Lázásjani benzinfogyasztása...). Mert Népszabinál is működtek hasonló reflexek. Vagy pontosabban szólva, rogáni tempó...
  10. 8
    Cheyenne
    2018. január 11., csütörtök 12:23
    Jézuska likes this!
    Akik a imádsággal kérnek cabriót vagy szekrénysort, azoktól ennyi várható.
    Jézus parúziája azért késik, mert az ATV-t nézi.


    Focistanyelven (mind Jézusra, mind a hitesekre vonatkoztatva): Ezek ennyit tudnak..

Komment írásához