Orbán a civilek engedetlenségi tervéről: „a magyar jogrendszerben ilyen nincsen”

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. jún. 16., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mohácsi vereség, nyakon ragadott nép, udvarias magyar. Orbán beszélt.

Pár szokásos értelmetlen bugyutaság Orbán Viktor szokásos pénteki „rádióinterjújából”.

Ki a király?

A magyar válogatott andorrai veresége „Moháccsal ér fel”, csak a király nem fulladt meg. Ez a frappáns történelmi párhuzam annyira jól sikerült, hogy Orbánnak később pontosítania kellett: nem saját magára gondolt, amikor az ütközetet túlélő királyról hadovált, hanem Csányi Sándorra, az MLSZ elnökére.

Neki túlélő királyként „vissza kell szereznie, amit elvesztettünk”. Hogy hogyan lehet egy elveszített meccset „visszaszerezni”, nem derült ki.

false

 

Fotó: MTI

Fojtogatnak egy népet

Egy kormányt „csak-csak nyakon lehet ragadni, be lehet szorítani egy sarokba, meg lehet gyomrozni” és „szoktak is fenyegetni, de egy néppel nem lehet ezt csinálni” – háborgott Orbán amiatt, hogy a menekültkvóta elutasítása miatt kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.

Ömlik az epe

Orbán a civiltörvényről is szót ejtett. A miniszterelnök nem érti az amerikaiak tiltakozását, hiszen „az amerikaiakhoz képest finomak és udvariasak vagyunk”. Így nyilván azt sem érti, miért nem összevethető a két szabályozás. A Velencei Bizottság állásfoglalása pedig „politikai epeömlés”.

A civiltörvény lényegét Orbán a saját szavaival így adta vissza: „ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni, miért szégyelli azt bevallani.”

A TASZ és a Helsinki Bizottság polgári engedetlenségi tervéről is beszélt: „a magyar jogrendszerben ilyen nincsen”, mondta, ha a törvényt a civilek nem tartják be, következik a „jogkikényszerítés”.

szerző
Narancs.hu/MTI
publikálva
2017. jún. 16., 08:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 12 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. június 17., szombat 17:14
    Rumata

    Az uralkodó halála nem pecsételte meg az ország sorsát? Annak, hogy a harmincezer főnyi sereg kétharmada odaveszett és így a Duna-Tisza köze védtelenné vált, nem volt megpecsételő hatása?
  2. 11 rworse
    rworse
    2017. június 17., szombat 15:51
    Mármint csak költőileg "kérdeztem" vissza, nem azért, hogy újabb áltörténelmi álvita kerekedjék egy teljesen más témájú helyen.
  3. 10 rworse
    rworse
    2017. június 17., szombat 15:50
    Rumata, 9

    És a Zápolya-párti magyar főurak nemzetárulása smafu?
  4. 9 Rumata
    Rumata
    2017. június 17., szombat 14:51
    #4 tiszapolgári

    Azt azért tegyük hozzá, hogy a mohácsi csatavesztés az égvilágon semmit sem "pecsételt meg".

    Kizárólag csak a Habsburg-párti magyar főurak nemzetárulása idézte elő az ország szétszakadását és a nemzeti függetlenségünk elvesztését.
  5. 8 Rumata
    Rumata
    2017. június 17., szombat 14:45
    A civiltörvény lényegét Orbán a saját szavaival így adta vissza: „ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni, miért szégyelli azt bevallani.”

    Nocsak.

    Akkor vajon az Orbán által gründolt jobboldali álcivil szervezetek (mint például a CÖF) miért szégyelli bevallani, hogy honnan milyen támogatásokat kapott, és mire költötte?

    Ha hihetünk Orbánnak, akkor ez csak azt jelenheti, hogy az összes jobboldali álcivil szervezet becstelen célokat szolgál.

    Mert ha tisztességesek volnának, akkor minden forinttal kérés nélkül is eldicsekednének.

    Úgy ahogy azt az Orbán által támadott valódi civil szervezetek a honlapjukon már most is teszik.
  6. 7 rworse
    rworse
    2017. június 17., szombat 00:00
    Hogy lehet egy futballvereséget olyan jelentéktelen dolgokhoz hasonlítani, mint a mohácsi vész? Azt hittem, Orbánnak ennél fontosabb a futball.


    A civiltörvény pedig a kárpáti civilizáció.
  7. 6 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. június 16., péntek 22:20
    Andorra az új Trianon, csak még súlyosabb és fájóbb, mert a megszerezhető 3 pont 3/3-át vesztettük el, míg Trianonban "csak" az ország 2/3-át, Clemanceau tehát kegyesebb volt, mint a rettegett andorrai támadók, akik azért némileg lovagiasak is voltak, mert kormányzó kegyelmes urunk életét meghagyták, de valószínűleg csak azért, hogy életét minden körülmények között védve felköltözhessen a Várba. Kegyelmes urunk életét féltve, teszem azt, a rettenetes andorrai vitézektől, egyszerű állampolgárként azt javasolnám, hogy a Vár átépítésének költségeit triplázzuk meg!
  8. 5 tulinty
    tulinty
    2017. június 16., péntek 20:20
    Már hogyne lenne a magyar jogrendszerben ilyen!?

    Azt hiszem, büntető törvénykönyvnek meg szabálysértési törvénynek hívják azokat a kódexeket, amik a jogsértésekkel és szankcionálásukkal foglalkoznak. Akik polgári engedetlenséget hirdetnek, abban a tudatban hívnak fel vagy vállalkoznak ezek hatálya alá tartozó jogsértésekre, hogy ha csak kevesen valósítják meg őket, akkor az elkövetőket valószínűleg szankcionálni fogják értük. Viszont azzal a céllal teszik, hogy sokan valósítsanak meg bizonyos jogsértéseket, és ettől a jogalkotó meg a végrehajtó hatalom számára egyaránt nyilvánvalóvá váljon: rossz szabályt alkottak, próbálnak végrehajtatni a polgárokkal, és változtassanak rajtuk.

    Orbán meg na papoljon arról, hogy a magyar jogrendszer nem ismeri a polgári engedetlenséget, hanem - ha a fentieket nem éri fel ésszel - a maga teljhatalmának bűvöletében lásson hozzá, és mihamar eszközölje törvényi szintű tilalmát!

    Hadd röhögjön rajta még jobban a fél világ! És hadd féljen a másik fele!
  9. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. június 16., péntek 17:17
    A „mohácsi vész” párhuzam azért is ökörség, mert a mohácsi csata egy komoly haderővel bíró, nagy nemzet sorsát pecsételte meg, míg a magyar labdarúgás egy törpe minoritás, egy lópuki, ami egy örökkévalóságnak tűnő ideje félájult állapotban van, és a bajnokság elképesztő fordulait maximum tíz-tizenötezer ember izgulta végig.
    Ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőle megélni.

    Egyébként ha „a király nem fulladt meg” analógia Csányi Sándorra vonatkozott (és nem mondjuk a már visszavonult Király Gáborra), az azért is történhetett így, mert az andorrai meccs óta eltelt néhány napban nem volt MLSZ-közgyűlés, amely az elnököt visszahívhatná. Legalábbis a szakmai szervezeteknek és a sportszövetségeknek van egy olyan szokása, hogy a küldöttek választják meg vagy mondatják le a vezetőiket, nem pedig a partvonal mellől bekiabáló, pocakos törzsszurkolók.
  10. 3 yoyo
    yoyo
    2017. június 16., péntek 16:50
    kretén suttyó

Komment írásához