Orbán már ott tart, hogy ő nyílt sisakkal fog harcolni „Soros György hadserege ellen”

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 08., 08:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

És jön a gránitszilárdságú alkotmány revíziója.

Orbán Viktor reggel elzarándokolt a Kossuth rádióba, hogy a száján legyen, ami a szívén van. Legtöbbet természetesen a migrációról beszélt, ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy egyetért az olaszokkal, akik ki akarják szállítani Európából a menekülteket. Előtte azért igyekezett hozzátenni, hogy Olaszországot és Magyarországot nem lehet egy lapon említeni, ha politikai súlyról van szó. Orbán azt mondta, viselkedjünk úgy, ahogy egy 1000 éves, magára büszke ország polgárainak illik.

A rádióban

A rádióban

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A nagyjából 25 perces beszélgetésbe monologizálásba a sorosozás is belefért: Orbán azt mondta, nyílt sisakkal kell játszani a Soros-hálózat ellen, mert szerint „így van esélyünk Soros György és a hadserege ellen”. Szerinte „ők bevándorlást, népességcserét akarnak”, „mi egy keresztény Európát”. Arról beszélt, hogy „mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, meg akarunk maradni kereszténynek, kitartunk európai életmódunk mellett”. Szerinte ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.

Orbán az interjú végén bejelentette, hogy ősszel megkezdődik a teljes alkotmány revíziója, és ez a folyamat szerinte akár másfél évig is eltarthat majd. Szerinte erre azért van szükség, hogy kiderüljön, „mi az, ami bevált, és ami beválhatott volna”. Arról az alaptörvényről van szó, amelyet éppen hetedjére módosítanak, noha korábban Orbán gránitszilárdságúnak nevezte.

(Kossuth rádió/MTI)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 08., 08:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    Kovacs
    2018. június 08., péntek 16:16
    Magyarország összegyűjtött Alkotmányai vizionáltan és revizionáltan. („mi az, ami bevált, és ami beválhatott volna”- alcímmel) Dísz,- és egyéb kötesben. Folytonosan folyó folyamatban folyva.
  2. 2
    rworse
    2018. június 08., péntek 17:57
    "mi nem akarunk összekeveredni másokkal,

    Mondja a korcs.


    "meg akarunk maradni kereszténynek,"

    Mondja a hitetlen.


    "kitartunk európai életmódunk mellett"

    Mondja a félázsiai.

    Királyi többesben.
  3. 3
    tiszapolgári
    2018. június 08., péntek 18:17
    „mi az, ami bevált, és ami beválhatott volna”

    Szeretném, ha ezt nemzeti konzultáció keretében vitathatnánk meg. Persze, addig is, jó lenne, ha a családok és a kisközösségek megvitatnák, hogy mi az, ami beválhatott volna. Be-e vagy nem-e be?
  4. 4
    rworse
    2018. június 08., péntek 22:43
    Egyáltalán, mikor állt oda utoljára valami ellen vagy mellé nyílt sisakkal az őfőméltóseggű úr, aki régóta csak a lakájai elé áll oda? No meg az Unió néha szőnyeg szélére állítja, de azért nem olyan nagyon, hogy valóban bele kelljen állnia a nyílt sisakos küzdelembe.
  5. 5
    hóvarjú
    2018. június 09., szombat 17:09
    Nyílt sisakos alkotmány, a 4-4-2 nem vált be, most jöhet a 3-5-1-1, hátha végre behozzuk a lemaradásunkat a belorusz alkotmánnyal szemben, akkor még 2:2 is lehet a levajazott eredmény. Zsír!!!

Komment írásához