Orbán „olvas a jelekből”, ezért biztos abban, hogy Soros György állhat a szlovákiai események mögött

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 09., 19:47
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mindenről Soros jut az eszébe. De tényleg mindenről.

Ma délután körülbelül tízezren tüntettek Pozsonyban, hogy megemlékezzenek a február végén meggyilkolt oknyomozó újságíróra, Ján Kuciakra és élettársára. A demonstrálók „Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!” jelszóval hirdették meg az eseményt, és

követeléseik között megjelölték a szlovák kormány távozását.

Tüntetés Pozsonyban

Tüntetés Pozsonyban

Fotó: MTI/AP/Ronald Zak


Közben tovább gyűrűzik a gyilkosság után kirobbant belpolitikai válság: Andrej Kiska államfő szerint előre hozott választásokra volna szükség, Robert Fico kormányfő viszont Kiskát kezdte támadni, és a héten már ő is beindította a sorosozást. Hétfőn arról beszélt, hogy államcsínytől tart, és Soros Györgyöt sejti a belpolitikai események mögött. Fico felemlegette, hogy Kiska tavaly szeptemberben New Yorkban találkozott Soros Györggyel.

Most beállt szlovák kollégája mellé a sorosozást régóta művelő Orbán Viktor is,

aki az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy „az nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok”. És hogy mit olvas ki a jelekből Orbán? Hát azt, hogy Soros. A miniszterelnök ugyanis „Soros György és szervezetei keze nyomát látja a szlovák eseményeken”, egy percig sincs kétsége afelől, hogy ez a hálózat mindent megtesz, hogy a bevándorlásnak ellenálló kormányokat megbuktassa.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Szlovákiának ma olyan kormánya van, amely ellenáll a bevándorlásnak, nem akar bevándorlóországot csinálni a saját hazájából” – mondta Orbán, aki valószínűleg örömmel konstatálta, hogy már egy újabb sorosozó követője is lett a napokban.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. márc. 09., 19:47
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7
    yoyo
    2018. március 11., 21:59
    Ez már megint messze több politikusi cinizmusnál.
    Ez már alja magánemberi undormány.
  2. 6
    rworse
    2018. március 10., szombat 10:42
    Orbán olvas a jelekből. Kávézacc, madárcsont, tarokkkártya...
  3. 5
    tiszapolgári
    2018. március 10., szombat 08:43
    Orbán: – A visegrádi országokat elszakíthatatlan barátság köti össze, és külön öröm, hogy szlovák testvéreinkkel még soha nem értettünk ennyire egyet a geopolitikai helyzet megítélésében.
    Fico: – Hiszem, hogy a magyar és a szlovák emberek közötti szeretet töretlen marad, és együttes erővel utasítjuk el a népnyúzó Juraj Šoroš mesterkedéseit.
    Orbán: – György.
    Fico: – Tessék?
    Orbán: – Nem Juraj Šoroš, hanem Soros György.
    Fico: – Álmodban. Ősi Dunajská Streda-i szlovák család sarja.
    Orbán: – A fenéket! Te hülye tót!
    Fico: – Kibújt a szög a zsákból! Horthysta kapcabetyár!
    Orbán: – Szijjártó! Adjon ki gyorsan egy nyilatkozatot, hogy Szlovákia durván beavatkozott a magyar belügyekbe!
  4. 4
    rworse
    2018. március 10., szombat 06:33
    2

    Egy semmilyen tisztségre meg nem választott, reménytelen helyzetben levő Soros kétségbeesett kísérlete, hogy bevándorló országgá tegye a visegrádiakat, aztán a világot.
  5. 3
    szegedi789
    2018. március 10., szombat 00:16
    Sorosozás egy morális-lélektani határ lett. Demokratikus politikai közösség számára.
    Szlovák események után ki használ mégis ?
    Politikai alvilág.
  6. 2
    tiszapolgári
    2018. március 09., péntek 23:41
    1

    Nem, hanem Soros György ölette meg a fiatal párt, hogy az így felkorbácsolt indulatok Fico lemondásához vezessenek.
    Legalábbis így értelmezem Orbán sejtelmes célozgatását.
  7. 1
    rworse
    2018. március 09., péntek 20:13
    erdőspéterkurvaanyád

    Akkor most az újságíró és párja megölése ezek szerint bevallottan a Soros elleni harc szerves része?!

Komment írásához