Megrongálták a balfi holokauszt-emlékművet

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 28., 16:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Itt verték agyon Szerb Antalt. Most valakik ledöntöttek és összetörtek három kőtáblát.

Valakik tegnap megrongálták a balfi holokauszt-emlékművet, amely 1948 óta áll a Sopron melletti településen. Balfon gyilkolták meg a munkaszolgálaton lévő Szerb Antalt 1945-ben, a helyi temető melletti emlékmű – vagyis a kőtáblák – pedig a meggyilkolt kényszermunkásoknak állít emléket. A Köztérkép.hu-ra is felkerült egy fotó, amin látszik, hogy az emlékmű egy részét megrongálták, három kőtáblát összetörtek.

Az emlékmű még 2010-ben

Az emlékmű még 2010-ben

Fotó: MTI/Manek Attila

A Miniszterelnökség közleményben azt írta, a kormány mélyen elítéli a nemzeti történelmi és irodalmi emlékhelyen álló szoboregyüttes vasárnapi vandál megrongálását, és együtt érez a magyar határvidék egykori munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok hozzátartozóival, valamint az emlékhely alkotóival. Bíznak abban, hogy a hatóságok mielőbb elfogják és felelősségre vonják a tetteseket.
szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 28., 16:16
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához