Újabb nagyvad bukott bele a zaklatási vádakba Magyarországon: lemondott Kerényi Miklós Gábor

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 05., 16:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Minden vádat visszautasít, és nyugdíjba megy.

A Budapesti Operettszínház vezetőjével kapcsolatban is felmerült a hatalommal való visszaélés vádja, de az intézmény és maga Kerényi is tagadta ennek valóságát. A színház október végén, rendkívüli ülésen tárgyalta intézményük szexuális zaklatással kapcsolatos érintettségét, és arra jutottak, hogy nincsen tudomásuk ilyen jellegű visszaélésről, s határozottan elítélik a szexuális zaklatás minden formáját.

„Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek, és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem” – írta ezt már Kerényi az Indexhez eljuttatott levelében.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. nov. 05., 16:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 17 húsleves
    húsleves
    2017. november 07., kedd 17:52
    „az Ön lesújtó vélekedése a színészekről”
    *
    Nem sújtottam le senkit. Azt mondtam, viszolygok ezektől az emberektől. Azt mondtam: a retró-bátor hipokritáktól jobban viszolygok, mint a pusziltatóktól; a szadistáktól kevésbé, mint a szadizmust sunyítva-lapítva tűrő senkiháziaktól.

    Általános a szenny.

    És ezt nem csak onnan tudom, hogy „rendezett családi háttérrel rendelkező színésznő” is dughat az ominózus díványon sub rosa, sőt még ugyancsak, hiszen neki a legkönnyebb, amennyiben nem szereti a férjét, hanem „rendezett családi háttérrel rendelkezik” (mintha csak Freud mondaná – minden produktív konzumkurva „rendezett családi háttérrel rendelkezik”, ellenkező esetben csak repedt sarkú lehetne!!!), továbbá nem csak Szabó István, Spiró György, Gazdag Gyula, Szurdi Miklós, Verebes István, Keleti Márton, Gyárfás Miklós avatott és SZAKAVATOTT analíziseiből tudom, hanem onnan alapvetően, hogy a Vígszínházban is, az Operettszínházban is meg a minden színházban is olyan „miliő” alakult ki évtizedek (talán évszázadok) során, amelyben EGYETLEN ember nem akadt, aki abnormálisnak minősítette volna a „miliőt”.

    Egyetlen nevet tessenek mondani!
    A „Schilling” rossz név, mert a manus akár elvből tette, amit tett, akár nem, senki nem hiszi el neki, hogy tiszták (voltak) a szándékai. Janisch kivételével persze. Ő mindent elhisz. Schillingnek is, Puklinak is…
    Még a „ködszurkáló” Latinovitsnak is más volt a gondja annak idején.

    A „szííínészek” (©Szabó István, Rolf Hoppe) ugatják Shakespeare-t, bebiflázzák, majd kidarálják magukból, a híres monológot, ám azt – ismereteim szerint – csak Kalmár Péter értette meg, s talán Kálmán György.

    Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
    Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
    Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
    Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
    S fegyvert ragadva véget vet neki?

    Nos, a „miliő” kategorikus válasza: „lenni”. A „szííínészek” szerint akkor „nemesb” a lélek, ha tűri…

    Ez a tény. Aztán lehet szavalni „rendezett családi háttérrel rendelkező színésznőkről”, nincs jelentősége, s már csak azért sincs, mert irdatlanul szar ember az a „rendezett családi háttérrel rendelkező színésznő”, aki látja, hogy a kollégáját, a barátját megalázza, lelkileg (a kisgyereket fizikailag is) kínozza egy (sőt több) szadista állat, és nem tesz ellene semmit. Illetve tesz: rendezi tovább a családi hátterét.

    Na, kérném tisztelettel, ez a cinizmus és a hipokrízis sajátos elegyének pregnáns lenyomata.
  2. 16 blogtalan
    blogtalan
    2017. november 07., kedd 16:48
    15
    Amit leírt, az nem "közvélekedés", hanem az Ön lesújtó vélekedése a színészekről. Nyilván az általam ismert háromgyermekes, rendezett családi háttérrel rendelkező színésznő is csak azért kapja sorra a főszerepeket, mert "egy-egy jobb szerepért" eladja a lelkét, na meg a testét...
  3. 15 húsleves
    húsleves
    2017. november 07., kedd 13:12
    „Tetszettek volna felmondani...? Jó lenne, ha nem ez lenne a közvélekedés!”
    *
    Hanem akkor mi legyen a „közvélekedés”? A szánalmasan infantilis rinyálás, hogy jaj, milyen csúnya bácsi ez a rendező bácsi?!
    Egyébként a „tetszettek volna felmondani...?”, egyéni stratégia. A legvégső.
    Számtalan megoldási lehetőség van még. Ha a színházban nincs kollektív szerződés (nem tudom, van-e), ha nincs szakszervezet stb., akkor lehet csinálni. Mi az akadálya?

    Ami biztosan nem megoldás: utólag bazírozni a „közvélekedés” rokonszenvére, szolidaritására. Tudniillik a „közvélekedés” pontosan az, amit leírtam, csak szimplábban, rusztikusabban fogalmazva: a színészek sui generis kurvák, azt tesznek velük, amit akarnak, mert egy-egy jobb szerepért eladják a lelküket is, a testüket is.
    Ez a „közvélekedés”. Természetesen a „kurva” szó moldovai értelmében, mely szerint: nem az a kurva, aki kenyérért kamatyol, hanem aki kalácsért válik prostituálttá (nem szó szerint idéztem).
  4. 14 blogtalan
    blogtalan
    2017. november 07., kedd 12:41
    Ilyen alapon, mondjuk egy színházban a rendező, vagy az igazgató bármit megtehet, amit a büntetőjog nem nevesít, és mivel nem kötelező a beosztottnak tűrni, kár is felhánytorgatni ezeket az eseteket. Tetszettek volna felmondani...? Jó lenne, ha nem ez lenne a közvélekedés!
  5. 13 húsleves
    húsleves
    2017. november 07., kedd 12:17
    „Ugyanakkor a másik mellett sem lehet elmenni szó nélkül.”
    *
    Én simán elmegyek mellette szó nélkül, tudniillik azok a FELNŐTTEK, akik tűrik, hogy megalázzák őket, TUDJÁK, hogy miért tűrik. A színházi dolgozó nem jobbágya a rendezőnek.
    Tehát valami oka van annak, hogy ivarérett emberek tűrik a megaláztatást. A tradicionális jobbágylelkűségen túl is van valami lényegi oka!
    Valamit valamiért. Például: még mindig jobb, ha egy farok üvöltözik velem (különösen, ha lepereg rólam), mint ha el kéne mennem egy szövőgyárba dolgozni, vagy az aszfaltot kaparni közmunkásként.

    Azért megyek el szó nélkül a jelenség mellett, mert nem vagyok felnőtt emberek dadája. Ugyanakkor az a veszett homunkulusz, aki az én gyerekemmel merészelte volna megtenni azt, ami itt szóba került, bizony, már nem élne. És ez szó szerint értendő. Mindazonáltal ilyesminek még csak a közelébe sem kerültem soha, ugyanis a gyerek tanárával, edzőjével, zenekarvetőjével… beszélgetve néhány mondattal tisztázható, hogy – adott esetben – ki mire számíthat. Az én fiamat mindenütt felnőttként kezelték, tisztelték, ahol csak megfordult. Illetve, ahol nem tisztelték (volna) számomra megfelelő módon, ott nem „fordult meg”.
    Ilyen egyszerű.
    Miközben a felnőtt munkavállaló autonóm, szuverén személy, semmi közöm ahhoz, hogy megalázzák-e, vagy sem, már amennyiben tudom, hogy a helyzete nem kényszerű. Egyébként erről szól Kalmár Péter szövege is: „apáddal én már jó régen megszakítottam minden kapcsolatot – no, nem mintha addig kebelbarátok lettünk volna, de azóta a köszönését sem fogadom – úgy, hogy a főpróbahét előtt két nappal gyakorlatilag fölálltam próba közben, és faképnél hagytam bemutatót, barátot, társulatot, szerelmemet, és nem utolsósorban a karrieremet”.

    Ez így működik. Valamit valamiért. Önbecsülést a karrierért.
  6. 12 blogtalan
    blogtalan
    2017. november 07., kedd 11:35
    Tudatos a két dolog szétválasztása, mert a színház közleménye csak azzal foglalkozik, aminek büntetőjogi következményei lehetnek. Ugyanakkor a másik mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Különbséget kell tenni a Vasziljev kvalitású művészek (csak néhány van), és a valamilyen művészi szintet megütő iparosok között (ebből viszont rengeteg). Törőcsik Mari kútba ugrana, ha Vasziljev ezt kérné tőle, két ekkora művész között egy próbafolyamat során „démoni” kapcsolat alakulhat ki, amibe sok minden belefér. Ezt a fajta rendezői mentalitást nem lehet összekeverni a tánckarral, a kórista lányokkal, a műszakkal, és sohasem a néhány főszereplővel öncélúan üvöltöző rendezői attitűddel. Az egyik kihozza a színészből a maximumot, a másik porig alázza a produkcióban dolgozók többségét….
  7. 11 húsleves
    húsleves
    2017. november 07., kedd 10:23
    jav.: frissiben
  8. 10 húsleves
    húsleves
    2017. november 07., kedd 10:21
    blogtalan 9-es bejegyzésében két dolog csúszkál (egymásba és egymástól el): (1) a „bűncselekmény” és (2) a modortalanság, bárdolatlanság, gorombaság, vandalizmus, a brutális bunkóság…

    A kettő nem ugyanaz! Olyannyira, hogy a művészetben – adott körülmények közt, vagyis nem mindig!!! – a megalázó, horrorisztikusan terrorisztikus brutalitás alkotói eszköz, módszer is lehet; vö. „Hatásvadászok”: Horkai (Szakácsi) és (már nem emlékszem, talán) Kati (Eszenyi) jelenetével.
    A saját szememmel láttam, a saját fülemmel hallottam, ahogyan Vasziljev üvöltözik az intenzív osztályról frissben visszatért Törőcsik Marival. Aki azután világossá tette: nem hatalommal való visszaélés az, mikor egy nagy tekintélyű (ergo nagy hatalmú) rendező (olykor) megalázza a színészt, ugyanis ő tudja, mit akar, minek és hogyan kell megjelennie a színpadon. Vagyis egy Vasziljev kvalitás, ha nem is zseni, abszolút integritás, teljes autonómiát élvez, s hogy miért? Mert „nagy művész”, ahogy mondani szokás.

    Nem járok színházba, az Operettbe végképp nem (oda a lábam be nem tettem, soha), nem tudom, a szóban forgó személy milyen művész (ha ismerném, meg tudnám ítélni, mert én viszont zseni vagyok), vagyis nem akarom Vasziljevhez hasonlítani, csupán a paradigma kedvéért említettem az orosz legendát, illetve azért, hogy világossá tegyem: a felnőtt művész (vagy csupán egy kommersz színész) megalázása, a fejének leüvöltése, arcának leköpése, keblének lehugyozása, a nagy cerkának a hölgy kis keze által való megfogdostatása... legitim tevékenység (mondom: olykor művészi-alkotói szisztéma is lehet), míg a kiskorú fajtalan fenekelgetése a klotyón bűncselekmény, nota bene akkor is elfogadhatatlan, tehát akkor is elfogadhatatlan volna, ha nem szankcionálná a büntetőjog.

    Vasziljev mondja, miután halálra gyötörte a mélykómából épp csak visszatért Törőcsik Marit: „Az olyan embereket, mint én, el kell felejteni. Bennünket meg kell semmisíteni. Az olyan embereket, mint én vagyok, nem is engedném a színházba. Zavarjuk az életet, a munkát, a kultúra létrehozását, azt a kultúrát, amire mindenkinek szüksége van. Mi tulajdonképpen kártevők vagyunk, terroristák, nekünk már nem szabadna létezni.”

    A művészet bizonyos vonatkozásban terrorizmus.
  9. 9 blogtalan
    blogtalan
    2017. november 06., hétfő 23:17
    A Budapesti Operettszínház Igazgatósága kiadott egy közleményt az üggyel kapcsolatban, amiben elítélik a „szexuális zaklatás minden formáját”, egyben kijelentik, hogy elkötelezettek a „zaklatási ügyek felderítésében”.
    Azonban ez az ügy nem csak szexuális zaklatásról szól! Az egyik nevét is vállaló megszólaló ezt írta: „…a szexuális vádak nélkül is pusztító sorscsapás (volt?). Ördögi jelenség… Sokáig sorolhatnám a neveket, akiket szakmailag lenullázott, emberileg megalázott, művészetében megsértett. Kettétört karrierek. Mindenkinek megvan a maga története. Nekem is…” Ez a jellemzés, ha más szavakkal is, de minden megszólalásban fellelhető, sőt, színházi berkekben ez mindig is beszédtéma volt! Mindezt rendezőként, színházigazgatóként, vagy az utóbbi években művészeti vezetőként tette. Ezt nem lehetne annyival elintézni, hogy ez volt a „tanár úr” védjegye! A szexuális zaklatás vádját nehéz lesz bizonyítani, lehet, hogy nem is igaz, viszont a mindennapi ámokfutásairól bárki mesélhetne, akivel munkakapcsolatba került. Azt nem lehet letagadni, ha egy rendező mindenkivel artikulátlanul üvöltözik, és sokakat porig aláz egy próbafolyamat során. Mi ez, ha nem hatalommal való visszaélés? Ha firtatták Eszenyi felelősségét a Marton ügyben, akkor itt nem kellene felvetni a jelenlegi igazgató felelősségét, amiért hagyta, hogy az elmúlt három évben a művészeti vezetője úgy tevékenykedjen a színházon belül, ahogyan azt tette? Mert tudnia kellett róla, a bizalmasa volt, együtt dolgoztak már vagy húsz éve, egy 2014-ben készült magyarnarancsos interjúban az operettszínház Richelieu-jének nevezte.
  10. 8 rworse
    rworse
    2017. november 06., hétfő 21:31
    Grrreselyű meglepődött.

Komment írásához