Vissza kell fizetni azokat a támogatásokat, amikhez Homolya államtitkárnak köze lehetett

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 14., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fideszes államtitkár szerint „bagatell ügyekről” van szó. A büntetés több milliárd.

Összeférhetetlenség miatt nyomozott az OLAF Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ügyében. A 24.hu azt írja, hogy összesen 8 ügyben nyomozott az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, és ebből kettőnél a teljes támogatási összeg visszafizetését javasolták. A vizsgált időszakban (2010. június és 2012. május között) Homolya a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt, és egyes közbeszerzéseknél mindkét oldalon érintett lehetett, azaz egy-egy projektnél részt vehetett az előkészítésben és a végrehajtásban is, írja a lap. Homolya közbeszerzési tanácsadó cégekben dolgozott, és így részt vett több uniós projekt előkészítésében. E beruházásoknak egy része még folyamatban volt, amikor Homolya az NFÜ elnökhelyettese lett. Az NFÜ vezető munkatársaként pedig hozzá tartozott az uniós támogatású program irányító hatósága és a közbeszerzés ellenőrzése is. Homolya így a döntéshozást és az ellenőrzést befolyásolhatta.

A 24.hu úgy tudja, hogy az OLAF mind a 8 vizsgált esetben feltárt valamilyen összeférhetetlenséget Homolyával kapcsolatban, de hat közbeszerzésnél Brüsszelben elfogadták a magyar ellenérveket, és a pénzt csak két beruházásnál kell visszafizetni. Az egyik a  székesfehérvári Szent István Múzeum 651 milliós támogatása, a másik az abádszalóki önkormányzat 3,3 milliárd forintos beruházásának uniós támogatása. A két beruházásnál összesen 3,3 milliárd volt az uniós támogatás, az OLAF most ezt követeli vissza.

A nyolc évig tartó nyomozás után Homolya minderről annyit mondott a Hír Tv-nek, hogy  „ezek nagyon bagatell ügyek”. A kérdés csak az, hogy mihez képest?

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. febr. 14., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 rworse
    rworse
    2018. február 14., szerda 19:21
    Csak közben a piarizmustól átneofitált a píárizmushoz.
  2. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2018. február 14., szerda 16:48
    A kormany.hu-n olvasható életrajzából az átlagemberi agyammal azt szűröm le, hogy semmi sem indokolta, hogy csaljon a pasi.
    Ugyanis amellett, hogy 2012-től egyre jobban bedolgozta magát a kormányba, párhuzamosan igazgatósági vagy felügyelő bizottsági tag is volt a Közbeszerzések Tanácsánál, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél és a Rába Járműipari Holding Nyrt.-nél, valószínűleg normális fizukért.
    Mellesleg a Piaristáknál érettségizett és a jogi karon végzett, két ok, hogy akár becsületes, törvénytisztelő ember is válhatott volna belőle.
  3. 1 rworse
    rworse
    2018. február 14., szerda 11:56
    Ecce homo, Homolyka.


    Na jó, de a 2010-2012-es időszak közvetlenül a Bajnai-kormány után volt! És a Közgép-es idők alatt! Szegény Homolyát kabátlopási ügybe keverik. És 3,3milliárd forint tényleg bagatell - bár lehet, hogy a Kékszakállú Vágner ezt másképp látja, de ő egy sztrovacsek.

Komment írásához