Nincs több fociedzés, de mi jön utána?

szerző
Kiss Tibor Noé
publikálva
2017. okt. 05., 16:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kiss Tibor Noé írása.

Augusztusban felhívott egy újságíró, hogy adjak neki interjút. Mivel elég régóta nem jelent meg új könyvem, mostanában meg szoktam kérdezni, mi az apropó. Egy fiatal srác volt a vonal másik végén, kicsit köhécselt, aztán annyit mondott, hogy érdekelné, milyenek a fociedzések Pécsbányán.

Két és fél éve nem tartok fociedzéseket Pécsbányán, s ezt minden adandó alkalommal elmondom. Mégis ez volt azóta kábé a tizenötödik megkeresés, amikor az edzősködésről szerettek volna kérdezni. Néha még most is megveregetik érte a vállamat az utcán, elismerően csettintenek, nahát, te vagy az, aki cigány gyerekeket tanítottál futballozni. Ráadásul transzként mentél ki közéjük, hát ez fantasztikus, tiszta Hollywood, baszki. Mintha alig kétévnyi munkával (amit ráadásul a saját elvárásaimhoz képest közel sem végeztem el tökéletesen) örökbérletet váltottam volna az igaz emberek panteonjába. Mit is mondhatnék erre. Egyre kínosabban érzem magam, és egyre nagyobb lelkiismeret-furdalással gondolok azokra a Pécsbányán dolgozó barátaimra, akiket soha senki sem kérdez meg semmiről.

Amiről egyébként a barátaim, Eszter, Vilja és a többiek mesélni tudnának, az nehezen illik bele ebbe a lekerekített képbe. Hogy milyen nehéz elnyerni az emberek bizalmát egy gettószerű világban, hogy milyen nehéz bevonni őket a programokba, hogy milyen nehéz velük a kommunikáció. Nekifuthatnánk annak, ami ebből az egész „mélyszegénység”-diskurzusból általában kimarad: azokra az ellentmondásos tapasztalatokra, amilyeneket az ember Pécsbányán (vagy az ország ötszáz másik, Pécsbányához hasonló helyén) szerez, egyszerűen nincs nyelv. Semmi sem fekete vagy fehér, a politikailag korrekt beszéd már régóta érvénytelen. Ezen azonban nincs mit ünnepelni, ettől cseppet sem lesz szabadabb senki, inkább siralmas és lesújtó, hogy nincs helyette fogódzó, csak a megállíthatatlannak tűnő enyészet. Aztán szoktunk beszélgetni arról is, hogy ez az „elfelejtett vidék” szöveg csak Pestről nézve közhely, nyafi vagy jobboldali populizmus – itt politikailag ellenkező nézeteket valló emberek szájában ugyanúgy keserű szájíz marad ezzel az állítással kapcsolatban. Mind érezzük, hogy valahogy messze vagyunk, na. Pedig ez Pécs, rajta van a térképen, megyeszékhely.

Ilyesféle keserűség volt bennem akkor is, amikor az augusztusi interjúfelkérés után letettem a telefont. Hogy megint ugyanaz: beszélhetnék érzékenyen a szegénységről, a kirekesztettségről, az egyenlőtlenségekről. Lehangoló újra és újra azzal szembesülni, hogy ez a trendi szerep, ez a közhely, a „transznemű fociedző Pécsbányán” sokkal érdekesebb, mint Pécsbánya, úgy önmagában. A lehangoltságból azonban ezúttal tettek következtek. Megkértem néhány írót, hogy mondjanak valamit azokról, akik napról napra kemény munkát végeznek azért, hogy mások ne érezzék magukat kirekesztve a társadalomból, hogy meleg ételhez/kabáthoz jussanak, hogy szabadon vállalhassák az identitásukat, függetlenül attól, hogy a nemükről, a nyelvükről vagy a nemzetiségükről van szó. Mondjuk el minél többen a személyes történeteinket a civil kurázsiról, a szolidaritásról és a felelősségvállalásról. Hát, ezért jött létre a Civilekről írók projekt.

S amíg lassan életre kel a többiek írásaival, addig várom az októberi Gesztenye Liget Fesztivált, ha már a nyári cápatudatossági világnapról lemaradtam. Lesz sok gesztenye, helyi rap, kemencében sütött kenyér, szénabála-labirintus, csokiparány, Queen-kóla és a végén néhány dülöngélő alak a pécsbányai éjszakában. Engem kicsit megint hülyének néznek majd, de nem baj, alapvetően jól fogjuk magunkat érezni.

_____

A következő hónapokban ezen az oldalon a magyar írók és költők civilekkel kapcsolatos szövegei jelennek meg. Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, nyilatkoznak, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka (néhány ismertebb szervezetet leszámítva) majdhogynem láthatatlan. Fontosnak tartjuk a tevékenységüket, s a magunk eszközeivel szeretnénk tenni azért, hogy erre felhívjuk a figyelmet. Ezért jött létre a „Civilekről írók” oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.

szerző
Kiss Tibor Noé
publikálva
2017. okt. 05., 16:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 rworse
    rworse
    2017. október 07., szombat 00:00
    Jó ötletnek tűnik, biztosan sok tartalom lesz a rovatban. Remélem, nem csak a "pécsbányákon" dolgozó civilekről fognak szólni az írások, hanem a "pécsbányákon" lakókról is - nyilván az előbbi nem is megy az utóbbi nélkül.

Komment írásához