Kórházi baleset: használt tű szúrt meg egy folyosón beszélgető látogatót

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 14., 11:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tű a látogató mellett elhaladó mentős szemeteszsákjából lógott ki.

A 24.hu-nak írta meg történetét egy nő, aki édesapját vitte szemműtétre a székesfehérvári  Fejér Megyei Szent György Kórházba.

A sürgősségi osztály folyosóján várakozott és beszélgetett, amikor a lábán egy szúrást érzett. Azt hitte, hogy rovarcsípés, de aztán látta, hogy éppen egy mentős haladt el mellette "kezében zsákot lóbálva", amelyen veszélyes hulladékot és fertőző anyagot jelző matrica volt. A zsákból több tű állt ki, ezek egyike szúrta meg a nő lábát.

A nő elmondta, hogy ezután rendes ellátást kapott, beoltották Hepatitis-B ellen, és fél évig kontrollra kell járnia. A kórházban azzal nyugtatták, hogy ne aggódjon, ez a kórházi dolgozókkal is többször előfordul. Az érintett azonban azt írta, nem nyugodt, és azért kereste fel a lapot az esettel, mert nem szeretné, hogy az ilyen esetek általánosak vagy elfogadottak legyenek. Megjegyzi, hogy a hibázó mentőtiszt sem kért tőle elnézést.

A nő panaszt tett a mentőknél, betegjogi képviselővel is konzultált, és nemrég feljelentést tett a rendőrségen a mentőtiszt ellen.

A cikk szerint a mentős valószínűleg szabályosan felmatricázott műanyag zsákban vitte a hulladékot a kórházi gyűjtőhelyre. Mivel azonban a tű (az elmondás és a cikk szerint több tű is) átszúrta a zsákot, arra lehet következtetni, hogy a tűk nem voltak szabályosan tárolva a zsákban, vagy a zsák nem volt megfelelő vastagságú (a rendelet szerinti 60 mikrométer).

24.hu
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 14., 11:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    tiszapolgári
    2018. május 22., kedd 20:22
    rworse tú-loz: nem tű-kön, hanem tű-krön ülve tű-krözték az ispotályban.
  2. 4
    rworse
    2018. május 14., hétfő 23:35
    Tű-kön ülve vártam, hogy tű-szapolgári is tű-kröt állítani tű-sténkedjen általa tű-zesen tű-neményesnek gondolt, de inkább tű-nékeny gondolatait, tű-nődéseit, és hát nem kellett tű-relmi rendelet a kivárásához, mert tű-stént fel is tű-nt.
  3. 3
    tiszapolgári
    2018. május 14., hétfő 18:30
    Bocsánat, de kórházba nem beszélgetni jár a látogató, hanem ágytálat kimosni és megetetni a beteget, persze nem ebben a sorrendben.
    A kórházi lét egyébként is tű-relmet és nagyfokú tű-rőképességet igényel. Tű-rni kell a megpróbáltatásokat.
  4. 2
    rworse
    2018. május 14., hétfő 17:46
    Tű a tűkazalban.
  5. 1
    MonaLujza
    2018. május 14., hétfő 11:53
    Ez elég rémesen hangzik. Én azt hittem, hogy a tűket külön gyűjtik, valamilyen elzárható dobozban, nem csak úgy behajigálják egy zsákba. Biztos nincsen pénz kis dobozra, meg az emberek is egyre hülyébbek, felelőtlenebbek, nemtörődömök. Resztliországban fordulhat elő ekkora felelőtlenség. Akár aidset is kaphat, vagy bármit. És az is jellemző, hogy felelősséget senki nem vállal, csak bagatellizálják az ügyet. Sajnálom ezt az asszonyt. Veszélyes hely ma a betegnek a magyar oepes egészségügy: halálos lehet még egy ártalmatlan kísérőnek is.

Komment írásához