Gulyás Márton igent mondott: hétfőn kávézik egyet Bayer Zsolttal, Szél Bernadett is a meghívottak között van

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 09., 13:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A közbeszéd állapotáról fognak beszélgetni, ha tényleg összejön a találkozó.

A TASZ két munkatársának felvetésére reagálva Bayer Zsolt mai publicisztikájában kávézni hívta Gulyás Márton és Varga Gergő aktivistákat, a 24.hu és a Délmagyarország néhány újságíróját, egy józsefvárosi szocialista politikust és Szél Bernadettet, az LMP társelnökét.

Bayer korábban a Karc FM műsorában fejtette ki, hogy „a taknyukon és a vérükön” kellene kirángatni azokat a civileket, akik a Parlament igazságügyi bizottságának ülésén tiltakoztak a tervezett civiltörvény ellen, illetve adott esetben „szanaszét kell verni a pofájukat.” A TASZ két érintett munkatársa, Dojcsák Dalma és Szeles András erre kávézni hívta Bayert. A találkozó alkalmával arról beszélgetnének, hogy „te mitől félsz, Zsolti?”.

A Magyar Idők publicistája azért bővítené ki a meghívottak körét mert nem akarja „egyedül elvinni a balhét” a közbeszéd állapotáért. Gulyás Márton videóüzenetben jelezte, elfogadja a meghívást, és közvetíteni is fogja a beszélgetést, amelyre hétfőn délelőtt 11-kor, a Tabáni Gösserben kerül majd sor a tervek szerint.

Érdekes hétfőnk lesz, annyi szent.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. máj. 09., 13:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7 Cyrano
    Cyrano
    2017. május 10., szerda 08:01
    Az is milyen már, hogy a meghívott "bővíti" a meghívottak listáját?
    Ha már alapból Bayer diktál, mire számítanak a szervezők?
  2. 6 Cyrano
    Cyrano
    2017. május 10., szerda 07:37
    Milyen vitáról beszélünk, ámberek?
    Aki Bayerral akar vitázni, először üljön le egy oroszlánnal, beszélje rá, hogy legyen vegán.

    Nem elvek-vélemények ütköztetéséről lesz szó, hanem arról, hogy a vitázók BEEMELIK a közbeszédbe azt a sötét náci ideológiát, amit Bayer képvisel.
    Bassza meg, hogyan lehet ezt toleranciának nevezni?
    Sötét hülyeség, nem más, mindegy, kik a résztvevői. :(
  3. 5 rworse
    rworse
    2017. május 10., szerda 07:10
    tiszapolgári

    Nem hívta meg az orgoványiakat se.
  4. 4 Valakicske
    Valakicske
    2017. május 10., szerda 00:58
    Bayerral?
    Beszélgetni??
  5. 3 reuters
    reuters
    2017. május 09., kedd 22:53
    Esterházy Péter: Bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.

    Szóval nem kellene Bayerrel kávézni a sörözőben. Szél Bernadettnek semmiképp! Nem ugyanazon (az erkölcsi) szinten vannak.
  6. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. május 09., kedd 17:53
    Elolvastam Bayer blogjában az invitálást. Sok mindenkit meghívott, például azt a két újságírót, aki lámpavasra akarta őt lógatni (?) és másokat is. De Schiff András zongoraművészt nem akarta meghívni, sem Cohent, sem Cohn-Benditet, sem a romákat, sem azokat a politikusokat és közszereplőket, akiket a publicisztikáiban és a tévéműsoraiban a kisujjából kirázva szokott megalázni.
    Amikor aztán baj van, mindig eljátssza, hogy bántják, hogy őt mennyi igazságtalanság éri. Ugyan nem a vérén, de a taknyán csúszva csinál a vádlottból vádlót, a vádlóból vádlottat, mint valami modern kori, kifordított és a feje tetejére állított Dimitrov.
  7. 1 rworse
    rworse
    2017. május 09., kedd 15:59
    Remélem, ott lesznek azok, akikkel Bayer kibővíteni szándékozza a kerekasztalt, és el tudják magyarázni Bayernek, hogy mi a különbség aközött, hogy egy diktatúra beszél valamit, meg ha a diktatúra helyett demokráciát akarók próbálják a diktatúrát leépíteni. A diktátor ugyebár ritkán mond le magától, sőt, ahogy növekszik ellene az ellenállás, inkább még jobban diktátorni (sic!) szokott. Ha már Bayer nem tud disztingválni, remélem a meghívottjai disztingválják neki (sic!), hogy mi a különbség aközött, hogy Hitler népeket gázosít el, vagy ha Hitler ellen merényletet szerveznek az elgázosítandók.

Komment írásához