Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettesként megmutatta, hogy fogalma sincs a honvédelemről

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 01., 18:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vagy csak jól titkolja.

A politikában egyáltalán nem ritka jelenség, hogy egyes szereplők olyan tisztségeket kapnak, amelyekhez kevésbé, rosszabb esetben egyáltalán nem értenek. Hogy a nyilvános szerepléseknél mindez mennyire válik kínossá, ez sokszor az adott politikus rátermettségén, kommunikációs képességein is múlik.

Amikor kiderült, hogy Németh Szilárd az új Orbán-kormányban a Honvédelmi Minisztérium második embere lett, és államtitkárként, miniszterhelyettesként dolgozhat a magyar haderő felvirágoztatásán, talán sokakban felmerült, hogy a korábbi rezsibiztos mennyire is érezheti sajátjának ezt a szakterületet azon túl, hogy a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának élén már magába szívhatott valamit a szakmai kérdésekből is.

Azzal kapcsolatban, hogy a volt rezsibiztos – aki az utóbbi időben láthatóan kevesebbet szerepel, így a megnyilatkozásai sem kerülnek annyiszor reflektorfénybe – valójában mennyire áll a helyzet magaslatán, a Heti Tv Pirkadat c. műsorában adott a napokban egy kis ízelítőt. A műsorvezető próbálta kiszedni az államtitkárból, hogy szerinte mégis hogyan lehetne javítani a hazai haderő állapotán, milyen kihívások előtt állunk, de azzal nem számolt: ha valódi válaszokat akar, akkor nem Németh Szilárdot kell meghívnia, ugyanis neki az olykor már kellemetlen közhelyek pufogtatásán kívül nincs sok köze a témához.

Egy elmebajos és három

Egy elmebajos és három

Fotó: MTI

A beszélgetés elején az államtitkár elmondta, hogy szerinte Európa a béke és nyugalom térsége kell hogy legyen, de most van ok az aggodalomra, „teljesen új életet élünk”, és erre a kihívásokra kell most a magyar haderőnek is választ adnia. Idáig mindez tiszta beszéd, mint ahogy valamennyire még az is, hogy fenn kell tartani a magyar haderő segítségével a békét, és biztosítani kell a magyarok biztonságát. Aztán amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy megvan-e erre a megfelelő ereje a honvédségnek, Német Szilárd azt mondta: fontos, hogy meglegyen a 21. századnak megfelelő eszközpark, de a legfontosabb, hogy a katonák „rendben legyenek”, mert hazájukat szerető katonákra van szükség. Majd a politikus sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar történelemkönyvekben már nincsenek is benne a nagy magyar katonák, a gyerekek így azt sem tudhatják meg, hogy ki az az Ittebei Kiss József.

A beszélgetés csúcspontja az volt, amikor Németh Szilárd az alábbiakkal kezdte bizonygatni azt, hogy a magyar légierő fejlett. Amikor a Gripenek

„felrepülnek és be kell avatkozni, akkor tökéletesen tudják védeni az országot, de nemcsak az országot, hanem az Európai Uniót, és a NATO-s feladatokat is elvégzik”.

És hogy ezek a gépek nem elavultak, azt az is bizonyítja, hogy a riasztott Gripenek képesek voltak intézkedni akkor, amikor néhány napja 28 ultrakönnyű kis helikopter bejelentkezés nélkül lépett be a magyar légtérbe.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 01., 18:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    rworse
    2018. június 02., szombat 14:06
    1

    Illetékes elvtárs, ez jó. Csak még azt nem tudni, hogy Sziszi megtestesíti Illetékes elvtársat, vagy a paródia paródiáját adja elő.
  2. 3
    Világos
    2018. június 02., szombat 13:02
    Vasutasoknak sem felelt meg. Ide éppen jó amig vaktöltényekkel lövöldöznek.
  3. 2
    tiszapolgári
    2018. június 02., szombat 08:03
    Mostantól nem keresztállítással, hanem Gripenekkel fogjuk móresre tanítani a Lidlt.
  4. 1
    2018. június 02., szombat 06:57
    Őt nem az eszéért szeretjük Mindig eszembe jut néhány Kádár korabeli közszereplő, akiket folyton valamilyen vezető állásba dobáltak, a kutya sem tudta mi a szakmájuk, de az egyik este a kenyérgyártásról, egy hónappal később, a közlekedésről, majd az egészségügy problémáiról nyilatkozott, a tv hiradóban.
    Nem véletlenül született meg Koltai az Illetékes Elvtárs kabaréja.
    https://www.youtube.com/watch?v=PbSuK7mOHCU
    Valahogy jönnek vissza azok az idők. Csak már nehezebb röhögni rajtuk...

Komment írásához