Szijjártó: „Méltatlan arról beszélni, hogy Orbán fake newsnak tartja az Indexet”

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 28., 17:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szerinte érdemes tudomásul venni a kormányfő szavait.

Vasárnap Nagykovácsiban próbálta meginterjúvolni az Index újságírója Orbán Viktort, azonban próbálkozása kudarcba fulladt, a kormányfő ugyanis elhárította a válaszadást azzal a megjegyzéssel, hogy „oda nem nyilatkozom, az egy fakenews-gyár”.

A testőrök gyűrűjében álló Orbán az újságírónak: „Kérdezni lehet, csak fake news-gyáraknak nem válaszolok"

Ez a kereszténydemokrácia. Mi is beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor ma Nagykovácsiban, az országos cserkésznap nyitóeseményén, a felújított Teleki–Tisza-kastély ünnepélyes átadóján mondott beszédet, és ismét arról beszélt, hogy a kereszténydemokrácia lesz a csúcs az elkövetkezendő években. Az Index újságírója is elment az eseményre, hogy az ország és világ dolgairól kérdezze Orbánt, aki viszont nem volt hajlandó válaszolni.

Ezt hozta szóba az EUrológus Szijjártó Péter brüsszeli sajtótájékoztatóján, ahol a politikus a lap szerint kissé zavarba jött, majd a következőket mondta:

„Méltatlan, hogy mi erről beszéljünk, és nem is értem, hogy ezt a kérdést miért tette fel nekem. Szerintem én az udvariasság és a korrektség minden határán túlmenően itt lehetőséget biztosítottam mindenkinek. A miniszterelnök úr tett egy kijelentést, szerintem ennek a tartalma világos, ennek a háttere is világos, innentől kezdve én nem kívánnám ezt a magam részéről kommentálni. A miniszterelnök úr világosan nyilatkozott önökről, és szerintem ezt érdemes tudomásul venni. Már elnézést, nem szeretnék tanácsokat osztogatni, de hát így látom a helyzetet” – mondta Szijjártó Péter.

A párbeszédről készült videót megnézhetik a lenti linken, az ominózus rész 23:32-nél kezdődik:

EUrologus

Magyarország újabb együttműködési megállapodást tervez vétózni a fejlődő országokkal. A migrációs javaslat, az iráni atomegyezmény is téma. Szijjártó Péter szerint érdemes tudomásul venni, hogy Orbán...

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 28., 17:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    tiszapolgári
    2018. május 29., kedd 17:28
    Beutazhatja a világot, nagy emberekkel parolázhat, akkor is csak Orbán táskahordozója marad.
  2. 1
    rworse
    2018. május 29., kedd 17:01
    Méltatlan. Nem sportszerű. Nem fair. Nem gentlemanhez méltó. Nem vall jóízlésre. Méltánytalan. Szójártótól ilyet kérdezni.

Komment írásához