„Ahogy az filmesek közt szokás” - Luc Besson filmrendező

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/29. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha azt mondják az új sci-fijére, hogy minden idők legdrágább francia filmje, kijavítja az újságírót: a Valerian és az ezer bolygó városa a valaha készült legdrágább európai produkció. Tehát a legeslegdrágább európai film készítőjével Párizsban beszélgettünk, a saját stú­dió­jában.

Magyar Narancs: Peter Jacksonnal volt alkalma megvitatni az epikus filmkészítés nagy kérdéseit. Kapott megszívlelendő tanácsot A Gyűrűk Ura rendezőjétől?

Luc Besson: Sok mindenről dumáltunk, de pénzről nem esett szó köztünk.

MN: Hát miről diskuráltak?

LB: Peter nem az a fickó, aki atyai jó tanácsokkal traktálná az embert. Sztorizgattunk a filmjeinkről, hogy ki mit hogyan csinált. Ahogy az filmesek közt szokás. Persze mindig azok a történetek élveznek elsőbbséget, amelyekben poén is van.

MN: James Cameron sem traktálta tanácsokkal?

LB: Ennél sokkal többet tett: meghívott az Avatar forgatására. Leesett az állam, korábban sosem láttam olyan kamerát, amivel forgatott. Fogalmam sem volt, hogy működik, pedig láttam már egyet s mást a filmiparban.

false

MN: És George Lucas tett önért valamit?

LB: Találkoztunk néhányszor. Van egy közös szenvedélyünk: a Forma–1. A Grand Prix-n szoktunk összefutni, rendszerint a Ferrari konyháján. Esszük a pastát a Ferrarinál.

MN: Ki a jobb pilóta, ön vagy Lucas?

LB: Még sosem versenyeztünk. De mindketten nagy Ferrari-rajongók vagyunk.

MN: Van saját Ferrarija?

LB: Igazi nincs, de van egy kis játékautóm.

MN: Gyerekként a képregényekért is rajongott.

LB: Faltam a Pilote című képregénymagazint: szerdánként jelent meg, apám adta a kezembe, tízéves lehettem. Sok mindent közöltek benne, Spirou-t, Tintint, Asterixet. A Valérian és Laureline képregény is itt jelent meg folytatásokban: minden héten két oldal. Egy fiú meg egy lány meg egy űrhajó meg sok-sok űrlény. Nem volt nehéz rákattanni. De egy teljes hetet várni a folyatásra, ez egy gyerek számára maga az örökkévalóság. Nagy lecke volt ez nekem türelemből.

MN: Felnőttképregények is kerültek a kezébe?

LB: A Heavy Metal képregénymagazin, de csak később. Olyan őrült alakok munkáival volt tele, mint Moebius, Bilal vagy Druillet.

MN: Az erotikus képregényekre is kiterjedt az érdeklődése? A Heavy Metalban volt ilyen is.

LB: Az egész gyerekkoromat vízközelben, a tengernél töltöttem. Tudja, természet, állatok, szél, víz, ilyenek, szóval nagyon is természetközeli gyerekkorom volt. A szexualitásra csak később nyílt ki a szemem, mint a kortársaimnak, nyilván a tenger tehet róla. Túlságosan lefoglalt a természet. Ha nagyvárosi gyerek lettem volna, kiterjedt haveri körrel, gondolom, hamarabb elkezd foglalkoztatni a szexualitás. De engem a delfinek akkor még jobban érdekeltek.

MN: Melyik film vette el az ártatlanságát?

LB: Ha én azt tudnám! De arra emlékszem, hogy miután megnéztem A dzsungel könyvét, komoly nézeteltérésre került sor köztem és a szüleim közt: hazamentem és annak a határozott vágyamnak adtam hangot, hogy innentől egy medve és egy párduc neveljen fel. Egy ideig nem is akartam szóba állni szegény szüleimmel. Megvetéssel tekintettem az ágyamra, a padlón akartam aludni. És nagyon is megértettem Mauglit, hogy miért akarja követni a film végén felbukkanó dalos kedvű lányt. Akkori fejemmel én is azonnal követtem volna bárhova. Talán ez volt az első alkalom, amikor megmozdult bennem, a lelkem mélyén valami.

false

MN: A Valerian és az ezer bolygó városát minden idők legdrágább francia, sőt európai filmjeként emlegetik. Ez elég nagy üzleti kockázatot jelenthet a cégének. Kedveli a rulettet?

LB: Nem rulettezek.

MN: Kártya?

LB: Semmilyen szerencsejátékot nem játszom.

MN: Az ötödik elem sem volt egy olcsó mulatság, a vártnál azonban jóval gyengébben szerepelt az USA-ban. Ezt azzal magyarázta, hogy a film túl francia volt az amerikaiaknak. Mi volt túl francia?

LB: Azt mondtam, hogy túl európai volt nekik.

MN: Mi volt túl európai?

LB: Minden. Az elnök fekete, a világot egy nő menti meg, aki nem beszél angolul, egy kék földönkívüli pedig operaáriát énekel. Ezeket mind nehéz volt az amerikaiaknak megemészteni.

false

MN: Említette, hogy Jean-Jacques Annaud (interjúnk vele itt) filmje, A tűz háborúja milyen nagy hatással volt önre. Elég korai inspiráció lehetett, két évvel azelőtt mutatták be, hogy elkészítette az első filmjét, az Élethalálharcot.

LB: Elámultam, mert sosem gondoltam volna, hogy lehetséges volna, hogy egy francia rendező dialógusok nélküli filmet készítsen. A tűz háborúja láttán esett le, hogy szabad ilyet is. Hát, jó, ezt megjegyzem magamnak – gondoltam. És elég jól meg is jegyeztem (az Élethalálharc lett Besson dialógusmentes filmje – K. G.). Vannak rendezők, akik felnyitják az ember szemét. A Star Warsban az egyik robot csak pittyeg (Besson R2-D2 dallamos pittyegésébe kezd – K. G.). Ha nincs George Lucas robotja, nincs Leeloo sem húsz évvel később Az ötödik elemben. R2-D2 nélkül nem mertem volna egy olyan hősnőt kreálni, aki egy szót sem szól angolul.

MN: Ezzel szemben a francia film szép, Eric Rohmer-i értelemben vett hagyománya, hogy a szereplők hosszan, sokat és önfeledten beszélnek, és csak beszélnek és beszélnek. Bírja ezeket a filmeket is?

LB: Nem mindet, de persze, van sok közülük, amit én is szeretek.

MN: Rohmer, Truffaut, Chabrol?

LB: Csupa olyat említ, akik már halottak és nem ma haltak meg. Abban sem vagyok biztos, hogy létezik az a hagyomány, amit említ. Vannak, akik ezeket a beszélgetős filmeket csinálják, mások meg másmilyeneket. Ott van Jean-Jacques Annaud vagy Jean-Jacques Beineix vagy Leos Carax (interjúnk vele itt), ők igazán nem vádolhatók azzal, hogy beleestek volna valamilyen hagyományba. Ők mind markánsan másfajta filmeket csináltak. És ebben a sorban ott vagyok én is.

MN: Kihez húz inkább? Truffaut vagy Godard?

LB: Egyik sem. Én filmeket és nem életműveket szeretek.

MN: Kedvenc Truffaut?

LB: A Jules és Jim.

MN: Godard?

LB: A megvetés. A Kifulladásig is ott van, de A megvetésé az első hely.

MN: A megvetésben Fritz Lang is feltűnik. A Metropolis rendezője azért elég sokat tudott a nagyszabású sci-fikről. Kedveli a Fritz Lang-klasszikusokat?

LB: Nem.

false

MN: Jean Renót régóta hanyagolja rendezőként. Nem lett volna neki egy szerep a Valerianban?

LB: A figura diktál, mindig ahhoz keresek színészt, lehetőleg a legjobbat. Nem úgy megy, hogy Jean Reno fotóját nézegetem naphosszat és azon merengek, hol is süthetném el a filmemben. Tudja, Jean szinte beleszeretett Victor, a takarító figurájába a Nikitában, és nyaggatott, hogy írjak valamit, ami erről az alakról szól. Oké, mondtam, majd kiötlök valamit. Elkezdtem írni a Leon, a profit, gondoltam, valaki más majd megrendezi. De mire a végére értem, beleszerettem a forgatókönyvembe. Közöltem Jeannal, hogy van egy jó meg egy rossz hírem. A jó hír, hogy találtam egy rendezőt: én leszek az. A rossz meg az, hogy most elkezdek keresni valakit Leon szerepére. És csak akkor tudom neked adni a szerepet, ha megnéztem már másokat is.

MN: Kiket nézett meg?

LB: Azt nem mondom meg, maradjunk annyiban, hogy más színészeket. És végül Jean kapta meg. Baráti alapon nem osztogatok szerepeket, de végül Jean bizonyult a legjobbnak.

MN: A Leon forgatókönyvét állítólag két hét alatt írta meg, miközben a Warner Bros. válaszára várt, hogy igent mondanak-e az Az ötödik elemre. A Warner nemet mondott, ön pedig leforgatta a Leont. Volt, hogy ennél gyorsabban is megírt egy filmet?

LB: Ez sosem úgy megy, hogy megszáll az ihlet, és mondjuk, öt nap alatt megalkotom életem fő művét. Nem, ez úgy megy, hogy 13 éves koromban elkezdtem írni, és azóta is írok. Minden áldott reggel. Gyakorolni, sokat gyakorolni – olyan ez, mint a sportban. Az első tízezer oldal, hát, az nem volt valami jó, a nagy része ment is a kukába. Ha 15 évet lehúzol így, az már elég jó gyakorlat. Ha ennyi oldalt megtöltöttél, már nem kell az ihletre várni, elég leülni és öt percen belül menni fog az írás. Egyszer megkérdeztem egy velencei üvegfúvót, mennyi idő kell ahhoz, hogy az emberből jó üvegfúvó váljék. Cirka 20–25 év – felelte. Ehhez képest az írás könnyű sport.

MN: Ma reggel mit írt?

LB: A Valerian harmadik részét. A másodikkal már végeztem. Fogalmam sincs, eljutunk-e eddig, de ilyen apróságok engem nem érdekelnek. Ettől még megírtam.

MN: Regényírásban nem gondolkodott?

LB: Majd ha megöregszem, jöhet.

MN: Pezseg a francia irodalmi élet, Patrick Modiano nemrég nyert is egy Nobelt. Kedveli a magas irodalmat?

LB: Nem.

MN: Miért nem?

LB: Mert két oldal után kivet magából a szöveg.

MN: Egy kis Proust?

LB: Elmondom, hogy megy ez. A fickó elkezdi leírni a kertjét, rendben. De erről nekem eszembe jut a saját nagymamám kertje, elmerengek a nagyi kertjén, majd észbe kapok, hogy valójában olvasni akartam. Újra belenézek a könyvbe, és mit látok? Hát azt, hogy nem jutottam túl a második oldalon sem. Tiszta rémálom, nem túlzok. Képtelen vagyok magára a szövegre koncentrálni. Ezért nem olvasok. Csak a film tud lekötni. Ezúton kérnék bocsánatot a világ valamennyi írójától. Nem arról van szó, hogy nem állhatom az írókat, ez rólam, az én agyi defektemről szól. A tényirodalom azért jöhet. Nemrég Nefertiti életéről olvastam egy remek könyvet.

Valerian és az ezer bolygó városa

Könnyen lehet, hogy Lucas valóban elemelt egy-két ötletet a Valerian és Laureline képregényekből – egyes francia képkockák tényleg nagyon hasonlítanak a Star Warsra –, ám attól még, hogy valaki az összes képkocát elemeli, vagyis hivatalos adaptációt készít, mint Besson, még semmi garancia nincs arra, hogy sikerül a Star Warst akárcsak megközelíteni is. Nem is ezt várjuk Bessontól, csak azt, hogy saját magát, egykori legjobb formáját közelítse meg: nem kell, hogy lézert lövellő croissant-nal lődözzenek a szereplők, nem kell, hogy Gitanes-t szívjon minden űrlény, de azért legyen valami franciás könnyedség, bessoni szikra és nesze nektek punkság a Hollywood megdöntésére felhúzott drága díszletek között. Ehelyett két olyan szereplő mászkál a pazarul felcicomázott világok és sci-fi történeti hivatkozások között, akik még a fajok e látványosan nagy keveredésében is kitűnnek különös képességükkel. Azzal, hogy szinte bármely helyzetben – akcióban, poénban, tűzön, vízen – a teljes érdektelenséget árasztják magukból. Hozzájuk képest a jéghideg világ­űr egy szellemes, csupa szív figura. Úgy tűnik, Besson, a rendező és Besson, a saját stúdióját igazgató mogul közül az utóbbi áll nyerésre. A Valeriannak egy tétje van, az is produceri: Párizsból lenyomni Hollywoodot.

A Big Bang Media filmje

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/29. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához