Interjú

„Egy élő emberről”

Antal Nimród filmrendező
szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2017/47. (11. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Keleti-európai történet, amerikai profizmus; megjelenésünk napjától fut a mozikban A Viszkis! A nagy várakozással fogadott film rendezőjével a filmkészítői technikákról és bűnözői motivációkról beszélgettünk. S persze arról is, hogy most akkor lélektani dráma vagy akciófilm, amit látunk.

Magyar Narancs: Te vásároltál kerámiát Ambrus Attilától?

Antal Nimród: Hogyne, legelső találkozásunk a Várkert Bazárban történt, Attila ott árulta a portékáit egy standon, nézegettem őket, nem tudtam eldönteni, milyen színűt vegyek, a végén együtt választottunk ki egyet.

MN: Tudta, hogy ki vagy?

AN: Nem igazán volt akkoriban lehetősége moziba járni. Bemutatkoztam, mondtam, hogy érdekel a története. Így kezdődött. Jó régen, 2013-ban.

MN: S a film készítése idején konzultáltatok?

AN: Akkor inkább már csak az őt játszó színésszel, Szalay Bencével konzultált Attila, de a forgatókönyv írása alatt háromszor is találkoztunk. Elmesélte az egész életét, tulajdonképpen úgy, ahogy a filmben a nyomozónak (Schneider Zoltán). A találkozásaink végére teljesen megváltoztattam a forgatókönyvet, illetve azt a történetet, ami a fejemben korábban kialakult róla. Persze olvastam is Julian Rubinstein amerikai újságírótól A viszkis rabló balladáját, és azt a könyvet, amit Attila a szabadulása előtt írt, így végül a párbeszédekből és az olvasott anyagokból állt össze a forgatókönyv. De nagyon hálás is vagyok neki ezért, mert ekkor találtam ki, hogy inkább visszatekintő, ne pedig lineáris legyen a szerkezet, ami nagyon jót tett a filmnek. Izgalmasabb lett, jobb lett a dinamikája, plusz bejött egy másik nézőpont, a nyomozóé. Az ő megjelenését előre kellett hozni, a film legelejére, mert az eredeti verzió szerint csak a hetvenedik perc táján jelent volna meg, és akkor egy lassabb, talán monotonabb film született volna.

MN: Eredetileg a film is háromórás lett volna és a forgatókönyv is sokkal hosszabb volt.

AN: A legnagyobb félelmem az volt, hogy szerettem volna szórakoztatni a közönséget, ugyanakkor rámutatni azokra a mélyebb lelki, szocializációs okokra és az abból fakadó motivációra, amik Attilát mozgatták. Hogy legyen sodrása is a filmnek, ugyanakkor mélysége is.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: A filmben van egy pont, ahol eldől, hogy ez a bátor, de végtelen fájdalommal és magánnyal küzdő fiatalember bűnöző lesz. És ez nem a gyerekkor, nem a Ceaușescu-féle kibírhatatlan Románia, a gyerekkori börtön, még csak nem is a magyarországi hivatalok korrupt világa, az áttelepülés kálváriája, hanem az, amikor a barátnője elviszi haza bemutatni, és a szülők lerománozzák és hihetetlenül fagyosan, elutasítóan fogadják.

AN: És ez tényleg így is volt! Amikor kérdeztem Attilát, hogy mi az, ami végül az utolsó lökést megadta számára, az állampolgárság korrupcióval való megszerzésének lehetősége mellett leginkább ezt emelte ki, az elutasító családot, amely egy senki csórót, egy jövő és egzisztencia nélküli románt látott benne. Persze a belügyminisztériumi korrupt összekötő is megvolt a valóságban.

MN: A nyomozó azt mondja a Viszkisnek, hogy téged, kisapám, nem a pénz, nem a buli motivált, hanem a figyelem. Hogy végre egyszer kapj egy kis figyelmet az életben. Úgy tűnik, erre akartad felépíteni az egész filmedet.

AN: Egy olyan embernek, akinek egész éle­té­ben problémája volt az egójával, az anyja otthagyta, az apja nem törődött vele, a nagyanyja nevelte valamicskét, de ő meghalt, majd intézetbe került, odakint lebozgorozták, itt lerománozták, annak a figyelem az elsődleges. Később aztán látta, hogy a sorozatos sikeres bankrablásaival valóságos médiasztár lett belőle, tehát ilyen módon is irányult rá figyelem, a középpontba került, egy ország drukkolt érte, vagy legalábbis érdeklődéssel követte – engem is ez fogott meg az elején. Hogy miért állt a közvélemény ennyire mellette? Mi nem akartunk hőst csinálni Ambrus Attilából.

MN: Pedig ez a film nagy valószínűséggel tovább növeli a nimbuszát, ami sokaknak joggal nem tetszik, hiszen mégiscsak egy sokszoros bűnözőről van szó.

AN: A magyar társadalom igen könnyen ítélkezik és dobálja a kavicsokat az elefántcsonttoronyból, még mielőtt ismerné a sztorit, vagy megnézte volna a filmet. És a leghangosabb mindig azoknak a szava, akik maguk sem szeretnék, hogy ez vagy az kiderüljön róluk. De a film tényleg nem mitizál, nem mentjük fel a Viszkist és hőst sem csinálunk belőle.

MN: A film tehát nem is nagyon tartalmaz fiktív jeleneteket?

AN: De igen, leginkább azért, hogy előmozdítsák dramaturgiailag a jeleneteket, tehát a film érdekében, hogy haladjon előre a történet.

MN: Eredetileg Nagy Zsolt játszotta volna a címszerepet. Végül miért Szalay Bence egyetemi hallgatóra esett a választás?

AN: Eredetileg nem ezt a történetet vittem volna filmre, hanem egy másikat, és jóval korábban, de aztán amikorra meg tudtam csinálni a végső verziót, addigra már az volt a fejemben, hogy 18 és 30 éves kora között mutatjuk meg ezt a karaktert, az akkori történéseket és az akkori személyiség jellembeli alakulását. És ahhoz már Nagy Zsolt idősebb volt, illetve túl sokat kellett volna sminkkel, egyebekkel trükközni.

MN: Hogyan instruálod a színészeidet, nagy teret engedsz nekik, vagy pontosan megmondod, hogy mit vársz tőlük?

AN: A színész a legérzékenyebb pontja az egész munkának. Az operatőrrel leülsz a story boardokkal, megnézed, hogy az adott szögből rendben van-e a felvétel. A jelmez- és díszlettervezőkkel is konkrétan meg lehet beszélni a ruhákat, jelmezeket. A színészekkel viszont nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis bármit mondasz, a színész annyira figyel, hogy beépíti minden szavadat a játékába. Ezért tulajdonképpen jobb nem megszólalni és hagyni, hogy előálljon az ő javaslatával. A castingon már úgyis eldőlt minden. Nekem ez ügyben önmagammal szemben két törvényem van. Az egyik, ha azt érzem egy adott jelenetre, színészi megoldásra, hogy nem jó, akkor vagy megfogalmazom, hogy mi az, ami miatt nem jó, vagy pedig egy másik megoldást javaslok helyette. De ha erre nem vagyok képes, akkor inkább hallgass legyen a nevem.

MN: A Kontrollt anno édesapádnak ajánlottad, mondván a főszereplő és az ő élete, karaktere között vannak hasonlóságok. A Viszkist kinek szánod?

AN: A gyerekeimnek és Magyarországnak. Annyira magyar ez a történet, a humor is, ami megjelenik a filmben.

MN: Juszt Lászlót látjuk az akkori tévében vagy Lenke nénit a Szomszédokból, amint levonja az élet tanulságait a vége főcímben. Mennyire volt nehéz a 90-es évek Magyarországát rekonstruálni?

AN: Szeretném üzenni azoknak, akik az 1,1 milliárd forintos költségvetésről értetlenkedve beszélnek, hogy ez egy full kosztümös film. Csak a kosztümök nem 400, hanem 20–25 évvel ezelőttiek. Onnantól kezdve, hogy letettük a kamerát és láttuk, hogy a mostani városképben ez se stimmel, meg az se, mert például az adott épület akkor még nem is létezett, máris volt elég rekonstruálnivaló. Ruhákban, autókban, épületekben, viselkedési stílusban igyekeztünk mindent visszaidézni. Olykor számítógéppel kellett korrigálni.

MN: Tíz évvel ezelőtt azt nyilatkoztad, hogy full outsidernek tartod magad. Változott azóta a helyzet?

AN: Semmit sem. Szakmailag az emberek besorolnak engem vagy ide, vagy oda, és ezek a besorolások nem stimmelnek. Biztos vagyok abban, hogy most is el fog hangzani, hogy na, az Antal Nimród csinált nekünk egy amerikai filmet. Na de attól, hogy egy jelenet működik, van ritmusa, jól be van világítva, attól az már amerikai film? Az eladás miatt erre is ráhúzták, hogy akciófilm, pedig nem az. Az, hogy az amerikai filmjeimet beskatulyázták műfajilag, nem zavart. A Ragadozók sci-fi, A szállítmány akciófilm, az Elhagyott szoba horrorfilm, azok egyneműek. De a Kontrollra vagy A Viszkisre nem illenek ezek a kategóriák, ezek sokkal komplexebbek annál, mintsem hogy be lehetne őket egyetlen műfajba sorolni.

MN: Milyen fogadtatásra számítasz? A Kontrollnak óriási sikere volt, külföldről is fesztiváldíjakat hozott haza.

AN: Ez a legnehezebb film, amit eddig éle­temben csináltam. Egyrészt egy élő emberről szól, ami felelősség, és nagy elvárásokat támaszt a közönség részéről, és ez feszültséget kelt bennem. Másrészt, mire az ember meggyőzi a megfelelő embereket, hogy adjanak lehetőséget egy adott filmre, az rengeteg munka. Ezután már csak elkészíteni nehezebb. Ráadásul hosszú ideig távol voltam a családomtól, az egészben ez volt tán a legnehezebb körülmény, minden szempontból.

MN: Mi a következő lépés?

AN: Most először egy amerikai filmet fogok csinálni, mert pénzt is kell keresnem, de a következő magyar mozira van egy betyárfilmötletem. Nem akarok westernt csinálni, de a fokos és a karikás ostor nagyon izgat. Na, az tud majd egy igazi zsáner lenni.

szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2017/47. (11. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    reuters
    2017. december 09., szombat 19:10
    „Hölgyeim és uraim! Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, szemben egy ember alkalmaztatásával?”
  2. 4
    rworse
    2017. december 09., szombat 00:20
    2

    Nekem nincs tudatalattim, csak tudatosom és tudatfelettim.
  3. 3
    tiszapolgári
    2017. december 08., péntek 21:26
    „A Kontrollt anno édesapádnak ajánlottad, mondván a főszereplő és az ő élete, karaktere között vannak hasonlóságok. A Viszkist kinek szánod?”

    Én egy nagy embernek ajánlanám: neki is zűrös volt a gyerekkora, ő is kedveli az égetett szeszt, és néhanapján ő is le-letér a tisztesség útjáról. Viszont nagy különbség, hogy ő a pénzt betenni szokta a bankokba, míg a viszkis nem.
  4. 2
    tiszapolgári
    2017. december 08., péntek 21:19
    1

    Szerintem tudat alatt nagyon is érdekel téged, ezért írod le kétszer is, hogy nem érdekel.
  5. 1
    rworse
    2017. december 08., péntek 14:11
    "A magyar társadalom igen könnyen ítélkezik és dobálja a kavicsokat az elefántcsonttoronyból, még mielőtt ismerné a sztorit, vagy megnézte volna a filmet."

    Nem dobálok kavicsokat, de megnézni se fogom a filmet. Nem érdekel.



    "De a film tényleg nem mitizál, nem mentjük fel a Viszkist és hőst sem csinálunk belőle."

    Nem érdekel.

Komment írásához