Fröcsög a nyál, folyik a vér, reccsen a csont: tömény unalom

Kojot
szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/8. (02. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már közel 50 ezren látták Kostyál Márk Kojot című filmjét a YouTube-on a filmheti balhé és a közzététel óta. Még a tavalyi premier alkalmából írtunk róla. Kritika.

A közelmúltban a bűnfilm feltámadásának lehettünk tanúi a hagyományosan vígjátékközpontú magyar tömegfilmben. A Félvilág, A martfűi rém, a Tiszta szívvel vagy a Kút után joggal gondolhattuk, hogy az eddig reklámfilmekben utazó Kostyál Márk tudja, mit csinál, és ha egyszer a betegesen korrupt és minden empátiát nélkülöző magyar valóság bemutatásának szentelte első filmjét, akkor van valami mondanivalója a másik ember rezzenéstelen eltaposásának egyre terjedő hóbortjáról, a leghétköznapibb szituációkban gejzírként feltörő agresszióról, a befolyásos kiskirályok pöffeszkedéséről, a lefizetett rendőrök vállvonogatásáról vagy a jobb esetben lecsitított, rosszabb esetben vak komondorokon áteső magyar nők kiszolgáltatottságáról. De nincs, és mivel a Kojot azzal az elemi dühvel ábrázol­ja az igazságtalanságot, megalázottságot és az erőszak mindent behálózó köreit, ami azokat létrehozza és folyamatosan újratermeli, pont olyan visszataszítóvá válik, mint a világ, amit megmutat.

Az alapsztorival még nem lenne különösebb gond, bár túlzott eredetiséggel sem vádolható: a családalapítás előtt álló fiatal városi pár, a bankár Misi és a tanárnő Eszter építkezni kezdenek a frissen megörökölt isten háta mögötti telken. Csakhogy ez nem tetszik a környéket, a polgármestert és persze a rendőrséget sakkban tartó helyi milliárdosnak, aki éppen kiárusítja a környéket svéd vállalkozóknak. A falusi idill felszíne alól előbugyog a félelem és a terror, feltűnnek a verőlegények, a lagziból szempillantás alatt tömegverekedés lesz, repülnek a székek, fröcsög a nyál, folyik a vér, reccsen a csont, de főhősünk nem tágít, mert nagyapja éppen azzal hagyta rá a vityillót, hogy „hátha leszállnak végre a tökei”. Pont ezt látjuk a magát ütős szociodrámaként prezentáló akcióthriller két órát is meghaladó játékidejében: Misit megedzi az igazi férfiak kemény világa, nem hagyja magát többé megijeszteni, mert már tudja, hogy ha péppé is verik, egy Bruce Willis-esen odavetett „ezt akkor öblítsük le egy pálinkával” megjegyzéssel kivívhatja barátai elismerését. És ha már Misi így belejött a férfias viselkedésbe, részegen megerőszakolja a filmben amúgy céltalanul kóborló, elhalt magzatát gyászoló Esztert, akiben ugyan felmerül, hogy ez azért nem teljesen oké, a megfogant gyermek végül meggyőzi arról, hogy megfogta az isten lábát.

Hogy mindez mit árul el arról, hogy a film készítői és/vagy a magyar társadalom hogyan gondolkodik férfiasságról és nőiességről, most hagyjuk is, és térjünk át a Kojot másik problémájára: arra, hogy ugyan a képek, a vágás, az egész kivitelezés profinak és látványosnak mondható – a Filmalap ráköltött 320,5 millió forintot –, teljességgel hiányzik belőle a stílus- és arányérzék. A sok ordítozástól nem lesz emberi dráma a történetben, és a Transformers-filmeket idéző akciójelenetek, a szuperlassítva vonagló véres testek sem feltétlen sokkolóak. Átgondolt, érvényes esztétikai koncepció nélkül eresztettek itt össze manapság divatos formanyelvi megoldásokat – lassítást, gyorsítást, ugróvágást, csendre ráúszó lüktető-zúgó zenét –, de a drámai hatásnak ez a dühös akarása ellentétes eredményt hoz, jó esetben unalmat szül, rosszabb pillanatokban a paródiáig tolja a filmet.

Forgalmazza a Hungaricom

Jelenlegi értékelés
1

szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/8. (02. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    reuters
    2018. február 10., szombat 22:45
    Ízlések és pofonok...mindenesetre a filmkritikusok a legjobb első film díját szavazták meg a filmnek. Joggal!
    A MaNcs pedig Kálomista újabb példátlan akciójával (is) foglalkozhatna!
  2. 2
    rworse
    2018. február 11., 08:01
    "Megnéztem a filmet, van benne anyag, néha hitelesen kisrealista, néha kicsit erőltetettek a dialógok és a dramaturgiai fordulatok. Valóban helyi korrupt kiskirályokról szól, akik nem is feltétlen helyiek..." - írtam tegnap, tehát kevéssé egyetértve Máté kritikájának hangvételével.

    Hozzáteszem, amit Máté is jelez, a dramaturgiai lényeg a helyi közviszonyok és az örökösként "odacsöppent" fiatalember magánemberi problémáinak ütközése. Tehát az ordítások és csendek váltakozása, ütközése. A film zöme csendekből áll. Szerintem az ordítások hitelesebbek a filmben, mint a csendek, de a csendek (csendes mondatok) többsége is elég hiteles. Szerintem az erőszak sokszor "kisrealistább", "intimebb", mint a közvetlenül intim pillanatok. Mert ez nem bűnfilm, ez nem akcióthriller, ez inkább egy mai "cseh groteszk" egy mai "Veri az ördög a feleségét", egy mai "Jutalomutazás", legalábbis számomra - bár elismerem, nem elég következetes, mint mondtam, vannak benne erőltetett, sablonos, felesleges, didaktikus dramaturgiai fordulatok is (incidens a motorossal...). Helyenként azonban zseniális.

    A rendszerváltás óta nagyon kevés olyan film készült az aktuális magyar köz- és magánvalóságról, amely tudna hiteles pillanatokat teremteni, pláne, amely hibátlan lenne. A Kojot se hibátlan, de nem is olyan erőltetett, mint a többség - lásd, a színészválogatást is. A régi magyar nagyok közül most nem jut eszembe más, csak Jancsó, aki tudott rendszerváltani '90-ben, a többiek jellemzően önmaguk paródiájává váltak (értsd, Tarr teljesen nemzetközi, globális, művészetét nem érintik a magyar társadalmi történések). Az újak közül se nagyon tudott senki formanyelvet találni az aktuális magyar köz- és magánvalóság hiteles érzékeltetésére. Kostyálnak majdnem sikerült, szerintem. Amikor nem sikerült, az szerintem nem koncepcionális (lásd ordítások, lassítások...), hanem inkább konkrét hiba a megvalósításban (és a forgatókönyvben).

    Művészetet ugyebár nem osztályozunk, és a Kojot szerintem nem műfaj, hanem művészet, mégis, alkalmazkodván, Máté egyeséhez, én kb. 4-es alára értékelnék, ami tőlem elég jó jegy, és a levonásaim kevéssé koncepcionális okokból valók, mint inkább néhány dramaturgiai erőltetettségi és színészvezetési hiba miattiak. Tehát eseti hibák inkább. A koncepció és az ehhez tett tartalom szerintem jó - a motoros jelenet nem kellett volna bele, az túl sablonos, ott valami más kellett volna helyette a főhős jellemábrázolása részeként.

  3. 3
    rworse
    2018. február 11., 08:07
    Hja, és hogy Eszter "céltalanul kóborol" a filmben Máté szerint?! Szerintem meg ő a "rezonőr"!
  4. 4
    yoyo
    2018. február 12., hétfő 10:10
    Tegnap megnéztem.
    Olyan, mint a Leviátán c. orosz film, csak kicsit több explicit erőszakkal, viszont kevesebb (bár így is jelentős mennyiségű) égetett szesszel.
    Illetve a Leviátán végig műfajban maradt, a Kojot nem nagyon tudott egy irányba menni, valahol A fekete város és az Argó között lengett ki széles amplitúdóval, a nyomasztó realizmus és a felszínes poénkodás között.
    Lehetett volna jó film is, amúgy meg lehet nézni, nem bántam meg a rászánt időt.
  5. 5
    reuters
    2018. február 12., hétfő 12:57
    rworse (2)

    "A rendszerváltás óta nagyon kevés olyan film készült az aktuális magyar köz- és magánvalóságról, amely tudna hiteles pillanatokat teremteni..."
    Bizony!
    Ebben is kivételek közé tartozunk K-Európában. És erre sem lehetünk büszkék!
  6. 6
    yoyo
    2018. február 12., hétfő 13:42
    2, 5
    az utóbbi évtizedek magyar filmjein általában azt szoktam érezni, hogy minden erejükkel próbálnak olyanok lenni, mint...
    Így, három ponttal. Látszik, hogy megnéztek egy valag filmet, és tetszett belőlük egy csomó teknikai szirszar, meg póz, meg beállítás, és ott van minden filmek rákfenéje, a tarantínó-átok: ha valaki komolyan elbeszél valamit, ami komoly, az önmagát közösíti ki, és a nézőről pedig azt feltételezik, hogy képregényszerű akció, és eleve szállóigének szánt mocskos szájú poénok nélkül képtelenek élvezni a mozit.
  7. 7
    daneekadoc
    2018. február 13., kedd 14:03
    (6)
    Sztracsatellásodás (így, ezzel a borzalmas, kínfonetikus átírással) megy végbe, talán az volt az első, általad említett módon izzadságszagú film. Azonban például Szőke Andrásnál nem érzek ilyesmit, igaz, Szőke Andrást meg a nagy többség nem érzi, az egyszerű relatív ismeretlenség okán.
    Ja, és üdítő kivétel Enyedi új filmje, a Testről és lélekről, bár ott a művi, a forgatókönyv logikai kátyúiu betoldozni hivatott melléktörténetek miatt kell némi dezodor a korrekt nézői élményhez.
  8. 8
    rworse
    2018. február 13., kedd 16:04
    7

    Szőke is csak kínlódik mostanában.

Komment írásához