Költők és realisták - Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/46. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A világ legrangosabb filmfesztiváljának első embere a lyoni Institut Lumière vezetőjeként nagy gonddal ápolja a kinematográf feltalálóinak örökségét. Lumière! című dokumentumfilmjében a testvérek 1895 és 1905 között készített 1422 kisfilmjéből 108 gyöngyszemet mutat be felújítva. Telefonon beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Lumière testvérek voltak a legelső home-movie készítők; családtagjaik nagy számban fordultak elő a kamerájuk előtt.

Thierry Frémaux: Igen, kijelenthetjük, hogy a home-movie műfaját is ők teremtették meg, és persze még sok más műfajt. A baba első lépései például az első suspense film. Az első színészek is a népes Lumière család tagjai voltak: a Kisbaba reggelijében például Auguste és a felesége, Marguerite látható, a címszerepben pedig a kislányuk, Andrée. A legelső filmek családi filmek voltak. Olyan ez, mint amikor Steve Jobs megalapítja az Apple-t a garázsában. Az emberiség történetének nagy pillanatai gyakran a garázsokban és más hasonló helyeken esnek meg. Az első filmjüket, A munkaidő végét Lumière-ék 1895-ben az üzemük kapujával szemben vették fel. A szemközti járdán állították fel a kinematográfot. Az első szereplők a családi üzem dolgozói voltak.

false

MN: Lumière-ék után még jó néhány testvérpár megpróbálkozott a filmezéssel. A Coenek vagy a Dardenne-ek munkamódszerei hasonlítanak a Louis és Auguste közötti szerep­osztáshoz?

TF: Nem vagyok a filmtörténet testvérspecialistája, de egy biztos; kettejük közül inkább Louis volt a feltaláló, noha a szabadalom mindkét testvér nevét viseli. Miután a papa, Antoine Lumière megismerkedett Edison kinetoszkópjával, Lyonba hazatérve Auguste-öt bízta meg a találmány tökéletesítésével. Nem tetszett neki, hogy az élményből egyszerre csak egy ember részesülhetett, hiszen Edison szerkezetébe egy lyukon keresztül lehetett csak bekukkantani. A papa úgy gondolta, a filmet ki kell vinni a dobozból. Auguste azonban hiába törte a fejét, nem sokra jutott. Az ő szavajárása volt, hogy az öccse, Louis találta fel a mozit, vagyis a kinematográfot. Auguste szerette úgy előadni a történetet, hogy egy éjszaka az öccse nem tudott aludni, kiment hát a laborba, bla-bla-bla, és kínjában feltalálta a mozit. Kedves kis történet, noha nem vagyok benne biztos, hogy igaz is. A lényeg, hogy Louis volt az első rendező, Auguste pedig az első filmszínész. Az általam bemutatott filmek közül csak egynek Auguste a rendezője. Egyébként nagyon is jól ismerem a Coen testvéreket, náluk pontosan tudjuk, ki mit csinál. Ethan inkább író és producer, míg Joel a társíró és rendező. A Taviani fivéreknél azonban fogalmunk sincs, hogyan oszlanak meg a feladatok, ők mindketten mindent csinálnak. Ugyanígy van ez a Dardenne-eknél.

false

MN: Gyakran mondják, hogy a Lumière testvérek találták fel a dokumentumfilmet, kortársuk, Georges Méliès pedig a játékfilmet.

TF: Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Louis Lumière ugyanoda tartozik, mint Roberto Rossellini, Maurice Pialat, Jean Renoir, Abdellatif Kechiche vagy Abbas Kiarostami. Azok közé, akik a valóságot vitték vagy viszik filmvászonra. Míg Méliès Jacques Demy, Stanley Donen, a hollywoodi musicalek, Damien Chazelle világához tartozik. Azok közé, akik a maguk képére formálják a valóságot. A két csoportot, a realistákat és a költőket fölösleges szembeállítani egymással.

MN: A leleményes Hugo című Scorsese-filmben Méliès meg is jelenik szereplőként. Nem próbálta meggyőzni Scorsesét, hogy a Lumière testvérekről is csináljon filmet?

TF: Amikor Scorsese hét éve a Hugót forgatta, felhívott és megkért, hogy adjak neki órákat a mozi keletkezéséről. A forgatás Londonban zajlott, onnan ugrott át Párizsba az operatőrével és még néhány kollégával. Méliès persze csodás rendező volt, de én a Lumière-filmeket akartam megmutatni Scorsesének, hogy mi és hogyan történt a mozi keletkezésekor. Szóval tartottam egy gyorstalpalót, nagyjából ugyanazokat a Lumière-filmeket vetítettem le neki, amelyikeket a filmemben is láthat.

false

MN: Költészet, líra, szépség, egyszerűség – sokat és joggal áradozik a Lumière-filmekről. Csináltak azért rossz filmet is?

TF: Nem mindegyik operatőrük ütötte meg a mércét. A filmben említem is a jókat, például Gabriel Veyre-t vagy Alexandre Promiót. Maga Louis Lumière is rendkívül jó operatőr volt. De a rengeteg film között számos olyan is akad, amelyek bizony nem túl jók.

MN: Több impresszionista festő hatását is látni véli a Lumière-filmekben. Auguste Renoir, Degas és Cézanne neve is felmerül…

TF: Rengeteg a hasonlóság, de nemcsak festményekkel, hanem fotográfiákkal is. Sajnos nem maradtak fenn levelek, így csak találgathatunk, hogy vajon mi áll e hasonlóságok mögött. Cézanne 1892-ben festette meg a Kártyázókat, négy évre rá Lumière megrendezte a Kártyapartit. Vajon ismerte a festményt? Ha igen, igazán csodás, hogy ez ihlette őt. Ha nem, akkor az a csodás, hogy ugyanarra a kompozícióra talált rá, mint a nagy festő. Vagy ott van az a filmjük, amelyet Chamonix közelében, egy jégmezőn vettek fel. 30 évvel korábban ugyanitt készült egy másik testvérpár, a Bisson fivérek nagyon híres képe.

MN: A Lumière-filmek 50 másodpercesek. Ehhez képest ma a két és fél, háromórás filmek járják, a cannes-i győztes Adèle élete is 180 perces volt.

TF: Hát, igen, mindig lehet tanulni az elődöktől. Régen mik is voltak a monumentálisan hosszú filmek? Az Arábiai Lawrence vagy Abel Glance Napóleonja, ma meg ahová csak néz, két és fél órás filmeket lát. Bizony, sokszor megszalad a filmhossz. Nálunk, a cannes-i versenyben is gyakoriak a hosszú filmek. Nyilván nem 50 másodperces filmeket kell csinálni, de ez volt a kiindulás. Valamikor a húszas évekre a film elfogadott hossza a másfél óra lett. Ugyanakkor Lumière-nek 50 másodperc is elég volt, hogy mély benyomást keltsen. A legnagyobb erénye az egyszerűség volt. Akárcsak Jean Renoirnak.

false

MN: Renoirt isteníti az utókor, de Bertrand Tavernier (együtt vezetik a lyoni Institut Lumière-t – a szerk.) nemrég egy dokumentumfilmjében kitért a rendező nem annyira isteni oldalára is; arra, hogy a második világháború alatt a Vichy-kormány kegyeit is kereste.

TF: Hát, igen, Jean Renoir egy nagyon is komplikált eset. De a tehetsége, a művészi teljesítménye önmagáért beszél. Truffaut nagy híve volt Renoirnak, és amikor szembeállította például Duvivier-vel, Renoirt hozta ki győztesként. De én, Bertrand és még jó néhányan úgy gondoljuk, hogy Renoir és Duvivier megfér egymás mellett. Nem kell őket kijátszani egymás ellen.

MN: Ha egy nagy filmrendezőről, mint például Renoirról, kiderül, hogy privátilag elfogadhatatlan dolgot művelt, a cannes-i filmfesztiválnak feladata, hogy megnyilatkozzon?

TF: Azt hiszem, Tavernier le akarta hozni az istenként imádott Renoirt a földre, és ez sikerült is neki: Renoir nem volt isten; nagyszerű filmes volt, de csak egy halandó ember, aki távolról sem tökéletes. Politikailag hol a jobboldalhoz, hol a balhoz csapódott, ami nem épp egy hiteles emberről árulkodik.

MN: Közelebb esik a jelenhez egy nagy cannes-i botrány, Lars von Trieré, akit a fesztivál nemkívánatos személynek nyilvánított a hírhedt nácis kijelentése miatt. Visszafogadták Triert azóta?

TF: Lássuk meg, milyen új filmet fog majd mutatni nekünk! Ami vele történt, nagyon nem volt fair. Hiszen csak viccelt. Lars von Trier természetesen nem Hitler rajongója. De mindenfélét összeírtak róla, pedig csak elsütött egy viccet, igaz, egy rossz viccet. Az is igaz, hogy senki sem kötelezte erre. De Lars von Trier egy nagyon kedves ember.

false

MN: Ha már az élő filmeseknél tartunk, a dokumentumfilmje végén köszönetet mond többek közt Wim Wendersnek, Claude Lanzmann-nak és Scorsesének…

TF: És egy magyar honfitársának, a néhai André De Tothnak is. André nagyon jó barátom volt. Persze akkor már öreg volt. Sokszor meghívtam Lyonba, és megmutattam neki a Lumière-filmeket. Ő volt az első, aki arra biztatott, hogy kezdjek valamit ezekkel. Vagy 25 éve ennek. Scorsese és Claude Lanzmann is sokat segített. Immár hagyomány itt nálunk, a lyoni fesztiválon, hogy a meghívott rendezők remake-elik Lumière-ék első filmjét, A munkaidő végét. Wong Kar-Wai egy hónapja csinálta meg az övét, de Scorsese, Sorrentino, Tarantino, Michael Cimino, Xavier Dolan és Almodóvar is megcsinálta a magáét.

MN: Tarr Bélának is megmutatta a Lumière-kollekcióját?

TF: Nem, de csak azért nem, mert Tarr Béla még sosem járt nálunk Lyonban, de remek lenne, ha itt üdvözölhetném. Nemes-Jeles Lászlónak viszont megmutattam.

MN: Nem gondolja, hogy Tarr Bélának vissza kéne térnie a filmrendezéshez?

TF: Nagyon is. A filmtörténet egyik legnagyobb mestere. Nagy költő. És a maga módján ő is egy nagy feltaláló. Minden egyes filmje teljesen egyedülálló műalkotás. Várom, hogy visszatérjen.

Lumière!

A filmet eddig nem készítő Thierry Frémaux arra vállalkozott, hogy a filmezést feltaláló és mozgóképet először rögzítő testvérek csaknem másfél ezernyi, mindig egyetlen beállítással forgatott, mindig egyetlen percnyi, ám mindig összetett vizualitást tartalmazó filmjei­ből másfél órás mozit szerkesszen némi szöveggel, hogy jól értsük, mit is látunk. A koncepció történészi, a kivitelezés távolságtartó, mégis a személyes érintettséget, az ügy szeretetét kommunikálja, a mű sokrétű, s olykor revelatív következtetésekre inspirálja nézőjét.

A valóságot nem lehet lefilmezni. A kamerát ember tartja, aki, értelmező szemlélőjeként mindannak, ami elé tárul: megalkotja a valóságot – éppen azáltal, hogy lefényképezi. Mint az kiderül ebből az ökonomikusan szerkesztett, informatív összeállításból, már a legeslegelső mozgóképek is tudatosan elgondolt és megkomponált tablói egy-egy adott élethelyzetnek: tömegjelenetek és családi apróságok, cirkuszi mutatványok és egyszerű emberek mindennapi tevékenységei. Leletek egy letűnt korból, amelyekben a legegyszerűbb, villamosozást, futkározást vagy étkezést felmutató kép is az emberi létezés csodáját fejezi ki elemi erővel.

Mást, mint valóságot, nem lehet filmezni. Minden beállítás, minden megrendezettség és beavatkozás idővel önmagát kezdi jelenteni. Az operatőr értelmező szemlélődése maga is tárgya a rögzített képnek, a néző a látványt s a látványt láthatóvá tevő szemléletet egybelátja, azokról saját szemlélete szerint állást foglal, tehát a valósággal a maga komplexitásában, saját szemlélői pozíciójának is tudatában szembesül. Ezért foglalja magába egy naiv geg, egy póz, egy nyilvánvalóan megrendezett jelenet, egy séta is a valóság teljességét. A Lumière-eknél s operatő-reik­nél nincs modernebb, frissebb szemléletű alkotó ma sem. Mint az ebből az egyszerre derűs és melankolikus, ismeretterjesztésként is első osztályú összeállításból is látható.

A Cirko Film bemutatója

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/46. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához