„Levágtuk a svéd király szobrának fejét, de az újságírók még csak említést sem tettek róla”

szerző
Árva Márton, Pálos Máté
publikálva
2017. okt. 17., 12:27
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ismerős valahonnan? Ruben Östlund az idei Arany Pálma nyertese nagyon érdekeseket mondott lapunknak.

A családi válsághelyzetet boncolgató Lavina után Ruben Östlund kíméletlen szatírában támadja a felszínessé és anyagiassá váló kortárs múzeumi közeget. A filmrendezővel Cannes-ban beszélgettünk, ahol A négyzetért megkapta az Arany Pálmát.

magyarnarancs.hu: Korábban Kalle Bomannal közösen már kiállított egy installációt A négyzet címmel. Miért forgatott belőle filmet is?

Ruben Östlund: Az ötlet még abból az időből származik, amikor a Play – Gyerekjáték? című filmemen dolgoztam. Ebben göteborgi eseteket dolgoztam fel: kiskamaszok raboltak ki gyerekeket, ráadásul fényes nappal, a nyílt utcán. Egyik kissrácnak sem jutott eszébe segítséget kérni az arra járóktól, és a felnőttek sem léptek közbe, pedig többen közvetlenül mellettük sétáltak el. Elmeséltem ezt a történetet az apámnak, és ő annyit válaszolt, hogy amikor a szülei gyerekkorában kiküldték őt játszani Stockholm központjába, csak tettek a nyakába egy lakcím-cédulát, és ezzel a dolog el volt intézve. Biztosak voltak benne, hogy a többi felnőtt nem fogja hagyni, hogy bajba kerüljön. A mai viszonyok már teljesen másmilyenek: arra neveljük a gyerekeket, hogy az idegenek veszélyesek. Ennek fényében az intsallációval a közösségi tereken működő szerepekre szerettük volna irányítani a figyelmet. Elhelyeztünk a belvárosban egy szimbolikus teret, ami arra emlékeztet, hogy felelősséggel tartozunk a másik ember iránt. A koncepció nagyon egyszerű: ha valaki a négyzeten belül tartózkodik, a járókelőknek kötelességük odalépni hozzá, és megkérdezni, miben segíthetnek neki. Azt ugyanis mindannyian érezzük, ha egy zsúfolt köztéren valami nincs rendben, de mégsem szoktunk ilyenkor cselekedni, mert nem tudjuk eldönteni, hogy ez kinek a feladata lenne. Ebből a bénultságból próbáltuk kizökkenteni az embereket, és ugyanezt a logikát emeltük át a filmbe is, ahol ezek a kérdések még kézzelfoghatóbb módon, a főszereplő előtt álló személyes kihívásokként tudnak megjelenni.

magyarnarancs.hu: Miért döntött úgy, hogy komédiát készít a társadalmi felelősségről?

RÖ: Nem látok ellentmondást a fontos témák és a vígjáték között, és a hagyományos művészfilmes fogalmazásmód nagyon untat.

magyarnarancs.hu: Nem érezte problémásnak, hogy a magasművészeti közegen élcelődik?

RÖ: Egyrészt, ez a közeg iszonyatosan népszerű. Emberek tömegei látogatják ezeket a múzeumokat, és vagyonokat költenek el az ajándékboltokban. Másrészt pedig nem az volt a célom, hogy bárki azt gondolja, a művészet kizárólag lilaködös süketelés lehet, mert természetesen vannak kivételek. De tényleg rengeteg a sablonos kiállítás, és néhány művészeti szakember is nagyon magas szinten tud mellébeszélni. Persze e szatíra a filmes világban is játszódhatna.

false

 

Fotó: Frankie Fouganthin

magyarnarncs.hu: Vagyis azt gondolja, hogy a Cannes-i közönség magára ismert a bemutatón?

RÖ: Mindenképpen. Néhány jelenetet éppen azzal a szándékkal vettünk fel, hogy a Lumière teremben legyenek majd levetítve. Vártuk, hogy a szmokingban ülő közönség azt nézze, ahogy egy másik szmokingban ülő közönség díszvacsorájára belép egy felforgató performanszművész. Vagy az a jelenet is szólhat a Cannes-i közönségnek, amikor a puccosan öltözött kurátor a szemétben kutakodik.

magyarnarancs.hu: Ez a fricska a saját közegét is kritizáló rendezőre vagy egy képmutató művészre vall?

RÖ: Ha azt szeretném, hogy a nézők is számot vessenek a saját viselkedésükkel, akkor nyilvánvaló kötelességem, hogy először én vizsgálom meg a saját közegemet.

magyarnarancs.hu: Min gondolkodott az önvizsgálat közben?

RÖ: Például azt vettem észre, hogy hajlamosak vagyunk a társadalmi problémákat az egyén szintjén kezelni. Ha látok egy koldust az utcán, eldönthetem, hogy adakozom-e neki, vagy sem. De ha nem teszem, hirtelen úgy érzem, rossz ember vagyok. Arról viszont senki sem beszél, hogy ezek a problémák egy 0,01 százalékos adóemeléssel közösen megoldhatók lennének. A négyzet nemcsak arról szól, hogy Christian, a főszereplő, egy képmutató múzeumigazgató, hanem arról is, hogy mennyire abszurd a bűntudat, amit érez. Illetve, hogy mennyire rosszul szerveztük meg a társadalmunkat, ha nem tudunk közösen választ adni a kihívásokra.

magyarnarancs.hu: Van olyan etikai határ, amit nem lépne át a saját munkája népszerűsítésekor?

RÖ: Nem hinném. Nekem csak az a fontos, hogy maguk a filmek hűen tükrözzék a világlátásomat. Persze nem szeretnék káros eszméket terjeszteni a marketingkampányokban, de kétlem, hogy ezen kívül létezne bármilyen határvonal. A négyzet egyik első jelenetében például levágtuk a svéd király szobrának fejét, de az újságírók még csak említést sem tettek erről a kritikákban.

Kirúzsozott gorilla

A film nagy ötlete az, hogy a nyugati társadalom mindennapjainak abszurditását az elitművészet intézményrendszerének karikatúrájából bontja ki. Ki gondolta volna, hogy a bűnös rendszer alappillére éppen a folyton idegen szavakkal dobálózó kurátor, aki semmi mást nem szeretne, csak jó múzeumot vinni – ehhez persze sok adomány kell, gazdag barátok, provokatív kiállítások, Michelin-csillag-esélyes étterem és tapasztalt séf.

A konfliktus egy új installáció körül bonyolódik, bármilyen filmszerűtlenül is hangzik ez. A  jézustekintetű kurátor, akit persze véletlenül Christiannak hívnak, nagy dobásra készül: ez lenne A négyzet című alkotás, ami nem más, mint egy köztérre felfestett fehér négyzet, a művészi szándék szerint az empátia végső menedéke. Ha valaki itt segítséget kér, kötelesek vagyunk segíteni. A fogas kérdés az, hogyan lehet eladni egy ilyen pozitív üzenettel dolgozó, vagyis semmitmondó alkotást? Mennyi szenvedés kell ahhoz, hogy felébressze az empátiádat?

Valódi művészet egyébként már rég nincs sehol a rendszerben. Illetve mégis, de távol a múzeumtól és művészet hagyományos helyeitől. A múzeum előtti téren a kurátort egy ügyes trükkel kiraboló csapat performansza kifejezetten hatásos, a telefonja nélkül maradt Christiant pár percre revitalizálja a düh és önsajnálat. A múzeum támogatóinak estjén „fellépő“, asztalokon ugráló félmeztelen majomember destruktív performanszában talán ott pislákol a művészet utolsó szikrája, de attól tartok, A négyzet egyetlen művészi aktusát az egyetlen őszinte szereplő, egy lakásban tartott gorilla követi el, amikor a kanapén ücsörögve kirúzsozza magát.

Ironikus, hogy éppen a kortárs művészetet porig alázó műalkotás vitte el Cannes-ban a nagydíjat, bár nem hiszem, hogy A négyzet társadalomkritikáját érvénytelenítené művészi sikere. Mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy Östlund mostantól nem egy tehetséges svéd rendező, hanem az európai filmművészet egyik legnagyobb játékosa. Sokkal aktuálisabb, frissebb és meghökkentőbb, mint Haneke, és jóval szórakoztatóbb, mint Roy Andersson. Östlund mindent tud a film formanyelvéről, amit kell, magától értetődő természetességgel tér el a megszokott képkivágatoktól, evidens módon váltogatja a minimalista formalizmust és a szürrealizmusig elmenő hatásvadász stilizációt. Érti, hol a művészi mozgókép helye a mai mediatizált társadalomban, milyen a viszonya a kortárs képzőművészethez vagy éppen a YouTube-esztétikához. És elődeivel ellentétben az ítéletében valahol ott bujkál az együttérzés, talán még az optimizmus is.

Akárhogy is, Östlund valahogyan elérte, hogy filmjéről kitámolyogva elhomályosította a gondolataimat egy reflektálatlan, elemi érzés gyomortájékon. Egy kisördög azt mondogatta: nem élhetem tovább abban a bárgyú kényelemben a hétköznapjaimat, amiben élem. Valahova fel kell rajzolni, legalább egy egészen kicsi kis négyzetet.

Pálos Máté

Forgalmazza a Cirko Film
szerző
Árva Márton, Pálos Máté
publikálva
2017. okt. 17., 12:27
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 9 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 18., szerda 07:37
    Csak szeretnéd.
  2. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 17., kedd 18:00
    Békegalambnak minden nap karácsony.
  3. 7 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 17., kedd 14:46
    Átalában szoktam tudni hogy Aronson a vezetéknév de ma nem tudtam.
    Legyen ez a vicének ajándék.

    Karácsonyra majd elkövetek neki egy nagyobb arányú hejessirási hibát.
  4. 6 rworse
    rworse
    2017. október 17., kedd 14:21
    Aronsonyuszicsiliáj
  5. 5 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 17., kedd 13:53
    Bocs hogy nem írtam ki a teljes nevet, de valahogy azt hittem hogy az Elliot a vezetéknév.
  6. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 17., kedd 13:30
    „Levágtuk a svéd király szobrának fejét, de az újságírók még csak említést sem tettek róla”

    A svédeknek könnyű, van egy rakás királyuk. De nekünk csak van.
  7. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 17., kedd 13:29
    De ő mindenkit a kereszt- vagy becenevén ismer.
  8. 2 rworse
    rworse
    2017. október 17., kedd 13:25
    Aronson :)
  9. 1 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 17., kedd 13:01
    Köszönjük hogy fel tetszett mondani Elliot A társas lény-ét saját megfigyelésként de saját szemünkűleg is olvastuk. Még 1980-ban.

    Amennyiben a rendező úr színdarabot ír Hamlet címmel arra is kíváncsiak leszünk.

Komment írásához