Étteremláncot indít Usain Bolt

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 12., 19:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bolt egyébként ma este fut utoljára.

A nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt nevével fémjelzett jamaicai étteremlánc nyílik Nagy-Britanniában – írja az MTI.

A Jamaica Observer című lap beszámolója szerint a Franjam nevű cég, amely a klasszis egyik kiemelt partnere, már meg is kötötte azt a szerződést a brit Casual Dining Restaurants csoporttal (CDRG), amelynek értelmében 15 Tracks & Records elnevezésű étterem létesül a következő öt évben.

Usain Bolt int a közönségnek

Usain Bolt int a közönségnek

Fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

A cég ügyvezető igazgatója, Gary Matalon szerint jelentős mérföldkő ez a cég fejlődésében, hiszen az Egyesült Királyság már évek óta kulcsfontosságú célpiac a számukra. Reményei szerint amennyiben sikerrel járnak, számos más jamaicai márka is exportálható lesz ezen az üzleti modellen keresztül. „Örülök, hogy Nagy-Britanniában is népszerűsíteni tudjuk a jamaicai ízeket, London mindig is különleges hely volt számomra” – mondta Usain Bolt.

Az első Tracks & Records étterem 2011 áprilisában nyílt meg Jamaica fővárosában, Kingstonban. A nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok Usain Bolt 2015 februárjában jelentette be, hogy az idei, londoni vb után visszavonul, így a jamaicai 4×100 méteres váltó tagjaként szombat (ma) este fut utoljára.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 12., 19:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 rworse
    rworse
    2017. augusztus 13., 16:13
    Szegény a búcsúfutásán lesérült, elterült.
  2. 1 yoyo
    yoyo
    2017. augusztus 13., 11:57
    Az étteremláncot éremláncnak olvastam, azt már elég rég elindította, és most éppen befejezte.

Komment írásához

  • Cronut és anya csak egy van. Eljutottunk a cronut-őrület ősforrásához: Dominique Ansel sohobeli pékségében jártunk. Vigyázat, már hamisítják!

    Szerző
    Köves Gábor™
    Posztolva
    2014/44. (10. 30.)
    Kommentek
    1
    Gyomorba dönt – Az igazi Cronut™
  • Gasztro

    chili&vanília

    Ó, otelló

    Az otelló az egyik kedvenc szőlőfajtám, rövid, mindössze néhány hétig tartó szezonjában lehetetlen betelni vele. Leginkább csak úgy, ahogy van, szemezgetve – vicces, ahogy a jellegzetes ízű belső gömböcske kipattan a vastag héjából.

    Posztolva
    2014/41. (10. 09.)
    Kommentek
    0
    Ó, otelló
  • Gasztro

    kertész lesek

    Yiddishe Mamma Mia

    A Gozsdu udvar leginkább turistalátványosság, bár azt a pofátlan lehúzást, ami, mondjuk, a Váci utca vagy a Bazilika környékét jellemzi, nem tapasztalni. Valószínűleg azért, mert kifinomultabbak az itteni módszerek. Itt van mindjárt a vasárnapi ún. kirakodóvásár, amit „budapesti Portobellóként” hirdetnek, és ahol „kellemes zenék mellett válogatott művészek, kézművesek egyedi munkáit, illetve értékes műtárgyakat, régiségeket csodálhat meg az erre nyitott, igényes közönség”.

    Posztolva
    2014/39. (09. 25.)
    Kommentek
    0
  • Gasztro

    chili&vanília

    Piros, sárga, zöld

    Idén nyáron már szinte minden piacon kaphatók voltak a különböző színekben pompázó, különleges külsejű és nagyszerű ízű paradicsomfélék. A sárga, hosszúkás, kis lila és fekete koktél, piros-zöld cirmos, aztán tűzpiros ökörszív vagy a nagy kerek narancssárga, ami enyhén mandarinos-citrusos ízjegyeket hordoz, és olyan gyümölcsös, hogy az ember önkéntelenül sárgabarackra vagy datolyaszilvára asszociál.

    Posztolva
    2014/35. (08. 28.)
    Kommentek
    0
  • Gasztro

    chili&vanília

    Al latte

    Olaszországban - elsősorban az északi részeken, például Bolognában is - nagy hagyománya van annak, hogy húst tejben sütnek, párolnak. Ez első hallásra kifejezetten furcsának tűnhet, de megéri félretenni a szkepticizmust, a végeredmény ugyanis lenyűgöző. Egyébként régi magyar receptgyűjteményekben is előfordulnak hasonló ételek, legutóbb "növendékhús tejben párolva" címen bukkantam rá egy, a hetvenes években, Romániában kiadott kötetben.

    Posztolva
    2014/27. (07. 03.)
    Kommentek
    0
  • Igazság szerint, ha főzhet, olyankor Borbás Marcsi is nagyságrendekkel őszintébb embernek látszik. Tévékritikánk a Gasztroangyal című közszolgálati produkcióról.

    Szerző
    László Ferenc
    Posztolva
    2014/29. (07. 17.)
    Kommentek
    3
    Pulykakakast kéne venni – Gasztroangyal
  • Gasztro

    kertész lesek

    Sonkaarcok

    Az ötödik kerület ún. rekonstrukciójának az első lépése a Kecskeméti utca sétálósítása volt, s ez akkor is örvendetes fejlemény, ha százszor szebben és főleg barátságosabban is meg lehetett volna csinálni. Természetesen az avatás óta eltelt néhány év alatt erőteljesebbé vált a vendéglátóipar jelenléte, mégsem mondanánk, hogy felkapottá vált: sem a közeli Váci és Ráday utcával, a VII. kerülettel meg pláne nem versenyezhet, de emiatt főjön a fejük azoknak, akik percek alatt próbáltak meggazdagodni abból, hogy itt nyitottak kocsmát, éttermet.

    Posztolva
    2014/25. (06. 19.)
    Kommentek
    0
  • Gasztro

    chili&vanília

    Koprovka

    Avagy a kapormártás, a tökfőzelék és a cseh koprovka találkozása némi tárkonnyal. A cseh gasztronómiában igencsak el kell mélyedni, hogy az ember felfedezze magának azt a néhány gyöngyszemet, aminek köszönhetően vonzóvá tud válni.

    Posztolva
    2014/24. (06. 12.)
    Kommentek
    0
  • Gasztro

    chili&vanília

    Sós stíriai

    Számos nagyszerű, hétköznapi desszertünket köszönhetjük az osztrák konyhának. Vegyük például a császármorzsát vagy a stíriai metéltet. Utóbbi valójában "stájer" metélt, hiszen Ausztria legzöldebb, erdős részekben és hegyekben gazdag tartományából származik. Nem keverendő össze az (erdélyi eredetű) vargabélessel, ami nem más, mint rétestésztalapok között megsülő cérnametélt, túróval és mazsolával.

    Posztolva
    2014/22. (05. 29.)
    Kommentek
    0
  • Gasztro

    étel, hordó

    Zöld Kapu

    Az óbudázás lényege a kockás abroszos kerthelyiség illúziója, dacos nosztalgia, hogy akkor most iszonyú jól kell magunkat éreznünk. A hangsúly persze az iszonyún van, ennél már csak az iszonyúbb, ha nem magunk, hanem a hely játszik rá tudatosan erre. Például Budaörsön vagy Soroksáron. Van kockás abrosz, van kerthelyiség, vacak bor és vacak húsok. Mindez prímának hazudva.

    Posztolva
    2014/22. (05. 29.)
    Kommentek
    0
    Zöld Kapu
  • Gasztro

    chili&vanília

    Körözött

    A körözött a magyar konyha emblematikus túrókrémje, a nemzetközi gasztronómiában liptói túróként ismert. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori országaiban szinte mindenütt ismerik, és sajátjuknak érzik. A mai Szlovákia területén található Liptó a nemzetközi névadója.

    Posztolva
    2014/21. (05. 22.)
    Kommentek
    0
  • Csirkével, sárgarépával, hallal, hagymával, burgonyával, spenóttal, paradicsommal, gombával, tejszínes, tojásos ételekben érvényesül a leginkább. A friss tárkonyt méltatlanul elhanyagoljuk, pedig számos egyszerű ételt egészen új dimenzióba repít.

    Szerző
    chili&vanília
    Posztolva
    2014/19. (05. 07.)
    Kommentek
    0
  • Tejfölösen, sóskához hasonló mártásként, hideg levesként, pitékben, dzsemként (vaníliával vagy gyömbérrel) a legfinomabb, de savanyúsága miatt sültekhez is jól passzol, például kompótként. Piacainkon még mindig csak elvétve bukkan fel, pedig jól megterem. Szupermarketekben gyakrabban látni ilyenkor, szezonjában, sokan azonban csak méregetik, kevesen csapnak le rá. A rebarbara nálunk kevésbé elterjedt, mint más nemzetek konyhájában, pedig még az sem kizárt, hogy ősmagyar zöldséggel van dolgunk (botanikai értelemben zöldség, felhasználását tekintve inkább gyümölcsként értelmezhető).

    Posztolva
    2014/17. (04. 24.)
    Kommentek
    0