Már az Európai Bizottság is beleszólt a Ryanair-botrányba, zuhan az árfolyam

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 18., 19:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Legkésőbb holnap közzéteszi a társaság a törölt járatok teljes listáját.

Az Európai Bizottság a jogszabályok betartására szólította fel hétfőn az ír Ryanair légitársaságot, amely korábban bejelentette, hogy október végéig napi 40-50 járatát törölni kényszerül.

Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos leszögezte: a Ryanairnek teljes mértékben be kell tartania az utasok kompenzációjára vonatkozó uniós jogszabályokat. Az uniós jog pontosan fogalmaz a kártérítéssel, a jegyek árának visszatérítésével, az újabb célállomás kijelölésével és minden egyéb kellemetlenség kezelésével kapcsolatban.

A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását.

A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A járatritkításra azért van szükség, mert a cégnél sok munkavállaló szeptemberben és októberben veszi ki a szabadságát, amit nyári csúcsforgalomban nem tudott kivenni. A közlemény szerint a csúszások megszaporodásához a légi irányítás kapacitásproblémái és sztrájkok is hozzájárultak. A BBC hétfőn már arról is írt, hogy 140 pilóta átment a Ryanairtől a Norwegian Airlineshoz.

Az európai előírások szerint azokat az utasok, akiknek járatát az utazásuk megkezdése előtt kevesebb, mint 14 nappal törlik, pénzügyi kártérítésre jogosultak. A légitársaságok akkor kerülhetik el a kártérítés megfizetését, ha olyan más járatokat és célállomásokat kínálnak, amelyek legfeljebb két órával később indulnak, és legfeljebb négy órával később érkeznek meg, mint a menetrend szerinti eredeti repülőút.

A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.

Közben nagyot esett ma a Ryanair árfolyama, miután az ír diszkont légitársaság jelezte, hogy egy hathetes járattörlési programba kezdtek, mégpedig azért, hogy eleget tegyen az ír felügyeleti szervek előírásainak, és még az év vége előtt kiadhassa a dolgozóinak járó szabadnapokat.

A légitársaság szerint a törlések járathálózatuk csupán 2 százalékát érintik, így azoknak nem lesz érdemi hatásuk a szeptemberi és októberi bevételi adatokra. A Reuters szerint a járattörlések körülbelül 285 ezer utast érinthetnek a társaságnál.

Az írországi székhelyű Ryanair hétfő délután a Twitteren közzétett üzenetében jelezte, hogy keddig teljes egészében nyilvánosságra hozza, mely járatokat tervezi törölni október végéig.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 18., 19:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához