Ortodox módon nő a magyar gazdaság

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 15., 10:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megmaradt a tavalyi lendület a magyar gazdaságban: az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Éves összevetésben a piaci alapú szolgáltatások, különösen a kereskedelem és a turizmus járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez. Ennél részletesebb adatokat azonban egyelőre nem közölt a KSH. Ezekben a szektorokban ugyanakkor átlagon felüli a bérnövekedés, ennek következtében pedig nő a foglalkoztatottság is. Az egyre nagyobb munkaerőhiány ugyanakkor már középtávon is visszafoghatja a növekedést. A gazdaság bővülésében minden bizonnyal jelentős szerepe van az uniós támogatásoknak is, melyek felhasználást a kormány szeretné minél hamarabb kipörgetni – ez egyben azt is jelenti, hogy a következő években kevesebb uniós pénzt tudunk majd elkölteni.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 5-én közli második becslése alapján a KSH.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 15., 10:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • A problémás lakáshitelek kezelésében minden olyan szereplőnek részt kell vállalnia, aki felelős a helyzetért: az államnak, a bankoknak és maguknak az adósoknak is - állítja a hiteltanácsadó szakember. Nem kifejezetten szokványos véleménye szerint az sem tragédia, ha fizetésképtelenség miatt sok embernek kell költöznie.

    Szerző
    Mészáros Bálint
    Posztolva
    2011/9. (03. 03.)
    Kommentek
    0
  • Bár harmincszázalékos az elmaradás a 2008-as teljesítményhez képest, még így is jelentős, 151 milliárdos adózott eredményt ért el a tavalyi válságos esztendőben az OTP. A terjeszkedési stratégiájáról, a határon túli befektetéseiről, a következő kormány által követendő gazdaságpolitikáról az elnök-vezérigazgatót kérdeztük.

    Szerző
    M. László Ferenc
    Posztolva
    2010/10. (03. 11.)
    Kommentek
    0
  • Októberben majdnem bedőlt a forint, ami a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) kamatemelésre kényszerítette, vagyis az ellentétére annak, ami a világban a gazdasági recesszió miatt manapság a módi. A válság mélységéről kérdeztük a válság menedzserét.

    Szerző
    Bogár Zsolt, M. László Ferenc
    Posztolva
    2008/51. (12. 18.)
    Kommentek
    0
  • Gazdaság

    Harc a forint összeomlása ellen

    Borotvaélen

    A múlt szerdán, közvetlenül a négynapos munkaszünet előtt a jegybank 3 százalékkal megemelte az alapkamatot. A forintot védte, amelynek drámai gyengülését több milliárd eurós spekulatív tőke próbálta kiprovokálni. Ez és a vasárnapi hír egy gigászi IMF-hitelről megfogta a forintot. Hétfőn a forint/euró árfolyam normalizálódott, de a tőzsdeindex tovább zuhant. Mi ez az egész, és mekkora a baj?

    Szerző
    Dunai Márton
    Posztolva
    2008/44. (10. 30.)
    Kommentek
    0
  • Kezelhető-e, és hogyan? Mi a dolga az amerikai jegybanknak, és mi a nemzetközi intézményeknek? Az amerikai ingatlanpiaci válság kialakulását három hónapja Király Júlia, a jegybank alelnöke magyarázta el lapunknak. A krízis azóta feltáruló dimenzióiról most a Soros Fund Management és a Concorde Értékpapír Zrt. elnökét faggattuk. Soros György új könyve a válságról pár hét múlva jelenik meg Amerikában.

    Szerző
    Bojtár B. Endre
    Posztolva
    2008/18. (05. 01.)
    Kommentek
    0
  • Csődközeli helyzetbe került a közel hatvanéves múltra visszatekintő Magyar Épületszerelő (Maszer), miután türelmetlen alvállalkozói felszámolást kezdeményeztek a hónapok óta fizetésképtelen részvénytársaság ellen. A cég egyik leányvállalata, a Maszer-Generál már 2005-ben bajba jutott, a rendőrség csalás gyanújával jelenleg is nyomoz a Nemzeti Múzeumot felújító társaságnál.

    Szerző
    M. László Ferenc
    Posztolva
    2008/6. (02. 07.)
    Kommentek
    0
  • Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság közvetett hatásait még senki nem tudja felmérni. Egy biztos: a magyar banki gyakorlat az elmúlt években ugyanazokkal a módszerekkel tette könnyebbé a hitelhez jutást, mint amelyek az Egyesült Államokban a válság kialakulásához vezettek. De itthon még a jenhitelek növekvő aránya is veszélyt jelenthet.

    Szerző
    Bogár Zsolt
    Posztolva
    2008/5. (01. 31.)
    Kommentek
    0
  • Az ügyfélterminál-piac hazai vezető cégét a közép-európai Technology Fast 50 "Rising Star" tavalyi vállalati listáján a második helyre rangsorolták. Az Onlinet Kft. 32 éves ügyvezetője többek között elmondta: társaságuk tudatosan tartja magát távol az állami megrendelésektől.

    Szerző
    Szabó M. István
    Posztolva
    2007/11. (03. 15.)
    Kommentek
    0
  • Legalább tíz évet ad még magának az OTP Bank élén Csányi Sándor, az ország legbefolyásosabbnak tartott üzletembere, aki a magyar bankrendszer aranykorát az ukrán és az orosz piacokon játszaná újra. Privát holdingja közben piacvezető lett a hús- és élelmiszeriparban. A politikusi lét viszont továbbra sem vonzza.

    Szerző
    Bogár Zsolt, Bojtár B. Endre
    Posztolva
    2006/51. (12. 21.)
    Kommentek
    0
  • Gazdaság

    Magyar eurókilátások

    Letesszük a garast

    A kínai piacon szír árustól euróért görögdinnyét vásárolni - globalizációs utópia helyett néhány éven belül rögvalóság, akár eme kies országban is. Persze addig temérdek szociális kiadás lefolyik még a Dunán, megérünk néhány takarékossági csomagot, és minimum egy kormányváltás is kinéz. Az euróövezethez csatlakozást követően viszont Püspökladánytól Dunkerque-ig húzódik majd a Kánaán. A közös európai fizetőeszköztől az euróhívők következetes gazdaságpolitikát és nagyobb sebességfokozatú növekedési pályát remélnek. A szkeptikusok viszont azzal riogatnak, hogy mozgó célpontot még józanon is módfelett nehéz eltalálni.

    Szerző
    Házi István
    Posztolva
    2004/12. (03. 18.)
    Kommentek
    0