Oszkó: A pangás időszaka következhet

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 17., 12:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha nem sikerül versenyképes gazdaságot teremteni, bárhol a régióban jobb lesz élni.

Amióta Fidesz kormányoz, nincs párbeszéd gazdasági kérdésekről a szakértők és az országot irányítók között, nincs vita arról, hogy egyébként mi működik jól a magyar felzárkózási modellben. Van egy diktátum, amit olykor unortodox gazdaságpolitikának hívnak, így nem derülhet ki, hogy mit lehetne másként csinálni, vannak-e korrekciós javaslatok, szükség lenne-e irányváltásra – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Oszkó Péter, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere.

A szakértő kifejtette, hogy a párbeszédtől való elzárkózást az is elősegíti, hogy mindenki másról beszél. „Mindig be lehet dobni valami olyan gombolyagot, amivel a macskák eljátszanak, és onnantól fogva nem kell a lényegi kérdésekkel foglalkozni (…) Bár a balhék egy idő után ráégnek a kormányra, csak az a baj, hogy közben telik az idő. És azt látjuk, hogy a régiótól közben szakadunk le.”

Véleménye szerint elég megnézni, hogyan teljesít például Lengyelország vagy Csehország vagy a többi visegrádi ország, sőt lassan néhány balkáni ország, és a válasz egyértelmű: nálunk jobban.

A Matolcsy-féle gazdaságpolitikáról korábban is azt gondolta, hogy leszakadó pályára viszi az országot, és ez megtörtént. Oszkó szerint hazánkban a legnagyobb gondot a növekvő jövedelem-különbségek és az ebből adódó társadalmi feszültségek jelentik. A magyar gazdaságpolitika semmi mást nem csinál, csak erre erősít rá, és leszakadó rétegeket hagy hátra, akik egyre kiszolgáltatottabbak a politikai indulatoknak és a szélsőségeknek.

Oszkó Péter a műsorban azt mondta, hogy Magyarországon a politikai vezetést az érdekli, hogyan lehet megtartani a hatalmat. Ez azonban veszélyes, mert a pénzzel lecsillapított indulatok később nagyobb feszültséghez vezetnek, hiszen hosszabb távon még dühösebbek lesznek a tömegek, ezért még nagyobb lesz a robbanás. A magyar gazdaságba ömlik az uniós forrás, alacsonyak a kamatok, ami kedvez az ország adósságpozíciójának. Ma van még pénz, csak jól kellene elkölteni; nagy probléma azonban, hogy a rendelkezésre álló keretek nem „jól vannak elköltve”, nem jók a prioritások.

„A magyar gazdaság kegyelmi állapotban van (…), nagyon durva, dilettáns károkozás kell ahhoz, hogy az nyomot hagyjon a magyar gazdaságban.” Most a legkönnyebb a gazdasági kormányzás, és a jövőből visszanézve a mostani időszak egy elvesztegetett lehetőség lesz. Ha a most elköltött forrásokból nem sikerül versenyképes gazdaságot teremteni, akkor baj lehet, és azt fogjuk látni, hogy a régióban nemcsak Ausztriában, de a volt visegrádi országok bármelyikében jobb lesz élni.

Oszkó Péter beszélt saját esetleges politikai szerepvállalásáról is. Úgy látja, a pártok mostanában jelszavakat gyártanak, nem az a politizálás zajlik, ami hozzá közel állna, illetve nem lát olyan politikai erőt, amely érdemleges kormányzati programon dolgozna. Pedig utóbbira szükség volna, mert ha az uniós források kifutnak és nem lesz nagyobb volumenű támogatás, akkor egy sokkal kisebb beruházási hányad mellett a pangás korszaka következik.

A teljes műsor megtekinthető itt:

Oszkó: Az unortodox gazdaságpolitika pangásba vezeti hazánkat

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 17., 12:04
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 yoyo
    yoyo
    2017. április 17., hétfő 16:34
    ennek a tendenciának van egy ijesztő vetülete: ha sikerül a fideszt leváltani, az új kormányra hárul, hogy a közel évtizedes centralizációt, oligarcha-rendszert elkezdje felszámolni, miközben egy barátságtalan, korszerűtlen, lepukkant környezetben kellene próbálnia működtetni a gazdaságot.
    Nyilván ízléstelen volna folytatni a fidesz hazug sikerpropagandáját a szárnyaló országról, így viszont az egyszerű halandó csak annyit fog megérezni, hogy ez most romlás Orbánhoz képest.

    Egy sikerekre, látványberuházásokra építő politika helyett az értelmes, fontos, elkerülhetetlen intéznivalókra kell áthelyezni a hangsúlyt, ezeknek viszont lassú a megtérülése, adott esetben nem is túl népszerűek (rossz belegondolni, hogyan is viszonyulna a többségi társadalom, ha egy kormány valódi megoldásokkal próbálná orvosolni a romatársadalom, a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők problémáit. Valamennyire szinte mindannyian nyertesei lennénk egy ilyen fordulatnak, de a legtöbben sajnálnák, irigyelnék, rosszalnák, amivel egy másik társadalmi csoport felé próbálna igyekezni a politika).

    Ha a fidesznek sikerülne visszaszerezni a hatalmat egy ilyen nehézségekkel küzdő kormánytól, abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy más már megint - legalább részben - elvégezte a piszkos munkát (ahogy korábban bokros, majd bajnai). Illetve nagyon sokáig hivatkozhat arra, hogy a sikerekre várni kell, amíg sikerül a liberálisok okozta pusztítást helyrehozni.
  2. 1 rworse
    rworse
    2017. április 17., hétfő 15:41
    A magyar gazdaság most van a pangás időszakában. Nagyjából annyi, vagy átlagban még kevesebb is a GDP-növekményünk, mint a beérkező uniós támogatás. A hatékonysági, versenyképességi mutatóink pedig nagyjából szintén stagnálnak, ami azt jelenti, hogy ebben is egyre több ország húz el mellettünk - mert ők fejlődnek. Most pang a magyar gazdaság. Ha nem lenne uniós támogatás, akkor ez az egyszeri ember számára is látszana. A "Magyarország erősödik" az uniós támogatást jelenti, de relatíve így is gyengülünk, és lemaradunk a fejlődőktől.

Komment írásához