Darwin a hívő felesége miatt késlekedett az evolúcióelmélet publikálásával

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. febr. 14., 17:33
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fajok eredetének utolsó mondatát úgy alakította Darwin, hogy elfogadható legyen hívő embereknek is, pedig ő nem volt vallásos.

Február 12. Charles Darwin születésének évfordulója. Több mint tíz éve ezt a napot világszerte Darwin-napként ünnepli a tudományszerető közönség. Ilyenkor a főszerep természetesen az evolúcióelméleté, és még a napi hírekbe is bekerül ezen a napon egy-egy erről szóló tudományos közlemény.

Az évfordulókkal kapcsolatban számos ismeretterjesztő cikket írtam, előadást tartottam az élet eredetének és fejlődésének elméletéről, ami nagyon sokak fantáziáját megmozgatja és némelyeket tagadásra késztet. Rengeteg a félreértés még azok közt is, akik egyébként nem kétlik, hogy az elmélet helyes. Az egyik legnépszerűbb félreértés vagy inkább félremagyarázás az, hogy ez „csak egy elmélet”. Nos, hát annyira, mint mondjuk a relativitáselmélet vagy a kvantumelmélet. A tudományos zsargon elméletként már a kellően igazolt, általánosan elfogadott magyarázatokat nevezi. Azok, amelyek még csak elgondolások – és vagy helyesek, vagy nem –, azokra hipotézisként hivatkoznak.

Természetesen a földi élet fejlődésének nem minden részletéről ugyanolyan szilárdak az elképzeléseink. Darwin idejében, a 19. században kezdte a geológia felfedezni, hogy a Föld jóval idősebb, mint azt korábban – elsősorban a Biblia alapján – feltételezték. A földtudományok egyre sikeresebben alkalmazták azt a hipotézist, hogy a régi időkben ugyanolyan típusú erők alakították a környezetet, mint a mai időkben, ezért lehetséges általános, időtálló természeti törvényeket felismerni. Ekkor kezdtek el nagyobb mennyiségben az ősi kőzetrétegekben ismeretlen, fura állat- és növénymaradványokat felfedezni. Az élőlények egymás közti, különböző szintű rokonságának és az egymásból való leszármazásának gondolata már a levegőben volt. Darwin ehhez járult hozzá elképesztő precizitással megírt könyvével, A fajok eredetével, amiben egyben egy kulcsfontosságú mechanizmust, a természetes kiválasztódás elméletét is felvázolt.

Darwin szerepe megkérdőjelezhetetlen, én mégis erősen kerülöm a darwinizmus megnevezést, mert az ilyen izmusok idegenek a természettudományoktól. Nincs einsteinizmus vagy maxwellizmus.

A darwinizmus kifejezést leginkább azok erőltetik, akik filozófiai alapokon próbálják támadni az evolúció tudományos elméletét.

Ez a megnevezés ráadásul elfedi, hogy az elmélet elképesztően sok tudós együttes munkájának terméke, és hogy ma már összehasonlíthatatlanul többet tudunk az élővilág fejlődéséről, mint amit Darwin tudhatott.

Ettől függetlenül azért érdemes olvasni Darwin munkáit, mert bepillantást nyerhetünk egy új elmélet születésébe. Az alábbiakban Darwin Egy természettudós utazásai (Geographia 2009, fordító Fülöp Zsigmond) és A fajok eredete (Typotex 2000, fordító Kampis György) című könyveiből idézek gondolatokat.

Darwin 22 évesen indult föld körüli útra a Fitz Roy kapitány parancsnoksága alatt álló Beagle nevű hajóval 1831 decemberében.

Az úton végzett geológiai és biológiai megfigyelései adták az alapját fokozatosan kialakuló elképzelésének az élővilág fejlődéséről. Naplójából két inkább mulatságos, mint fontos részt emelek ki. Az első egy új madárfaj, a dél-amerikai nandu egy kisebb termetű testvérfajának mulatságos felfedezéséről szól.

false

„Mikor északi Patagóniában, a Rio Negro körül jártunk, a gauchók többször emlegettek egy ritka madarat, amelyet avestruz petise-nek neveztek. Az ő leírásuk szerint kisebb, mint a közönséges nandu, de általában nagyon hasonlít hozzá… Mikor Port Desiere-ben voltunk, Martens lőtt egy nandut. Mikor megnéztem, érthetetlen módon eszembe sem jutott a petise, s azt hittem, hogy csupán egy fejletlen nandu. Mire eszembe jutott amarra gondolni, már megfőzték és megették. Szerencsére a fejét, nyakát, lábait és szárnyait, több nagy tollát és a bőre nagyobb részét megtartották, s ezekből egy csaknem teljes alakot állítottam össze, amely most az Állattani Társaság múzeumában van kiállítva.”

Az előbb megevett, majd dokumentált madárfajt ma Darwin-nandunak nevezik. Szintén Darwinról neveztek el egy települést Észak-Ausztráliában. Darwin egyébként közelében sem járt Ausztrália ezen vidékének, és egyébként sem értem, hogy miért érdemelte ki ezt a megtisztelést (na jó, viccelek), mivel Ausztráliából 1836 elején elhajózva ezt írta a naplójába:

„Ég veled, Ausztrália! Viruló gyermek vagy s valamikor kétségtelenül a Dél királynője leszel: már túlnagy és becsvágyó vagy arra, hogy szeressenek, de nem elég nagy ahhoz, hogy tiszteljenek. Bánat s sajnálkozás nélkül hagyom el partjaidat.”

Még 23 év kellett hazaérkezése után Darwinnak ahhoz, hogy megírja A fajok eredete című könyvét. Ő még dolgozott volna rajta pár évtizedet, de pechére – és a mi szerencsénkre – a nála 14 évvel fiatalabb Alfred Russel Wallace nevű természettudós elkezdett írogatni nagyon hasonló elképzeléseiről a fajok kialakulásával kapcsolatban. Ez végül arra kényszerítette Darwint, hogy előrukkoljon az elméletével, és hogy végül 1859-ben megírja élete nagy művét.

false

Darwin igazi gentleman volt. Mindig is elismerte mások tudományos teljesítményét. Amikor könyve első kiadása után jelentkezett egy Patrick Matthew nevű erdész, gabonakereskedő, hogy ő már akkor írt ilyen dolgokról, amikor Darwin éppen csak elindult föld körüli útjára, ő rögtön kiegészítette könyve következő kiadásának első történelmi áttekintő fejezetét:

„1831-ben adta ki Patrick Matthew úr A hajófa és a fatermelés című könyvét, ahol a fajok eredetére vonatkozóan pontosan azt a nézetet dolgozza ki, amelyet Wallace úr és jómagam a Linnean Journalban kifejtettünk, és amelyet jelen kötet részletesen tárgyal. A szóban forgó nézetet azonban Matthew úr sajnos csak igen röviden, és egy egészen másról szóló munka függelékében, elszórt megjegyzésekként fejti ki, így aztán észrevétlen maradt mindaddig, míg maga Matthew fel nem hívta rá a figyelmet a Kertészeti Hírmondóban 1860. április 7-én.”

Wallace hozzájárulásáról is elismerően nyilatkozott Darwin.

„A Journal of the Linnean Society (a Linné Társaság Folyóirata) harmadik kötete tartalmazza azt a két cikket, melyeket 1858. július elsején Wallace úr és jómagam felolvastunk, és ahol, mint e kötet bevezető megjegyzéseiben már említettem, Wallace úr különös erővel és világossággal fejti ki a természetes kiválasztás elméletét.”

A fajok eredete egyetlen hatalmas, összefüggő érvelésfolyam. Elképesztő mennyiségű megfigyelést – sajátját és másokét – fűz össze az evolúcióelmélet magyarázataképpen.

Mennyire örült volna a pont ebben az időben borsókat keresztező Gregor Mendel eredményeinek, de állítólag nem tudott róluk. Anatómiai, embriológiai és igen nagy részben elterjedési (biogeográfiai) ismeretek alapján tette fel a nagy kérdést a könyv A teremtés feltételezett központjai című fejezetében:

„Így tehát eljutunk ahhoz a kérdéshez, amelyet olyan sokat tárgyalnak a természetkutatók, hogy vajon a fajokat a földfelszín egyetlen helyén teremtették-e, vagy több pontban.”

Annak ellenére, hogy a kontinensvándorlásról akkor még szó sem volt, felismerte, hogy a rokon fajok elterjedése valamiféle folytonosságot mutat. Nemcsak úgy véletlenszerűen vannak elpöttyintve a fajok a földgömb távoli pontjain, hanem olyan elterjedési struktúrát mutatnak, ami valamiféle lassú, akadályokkal nehezített szétterjedést sejtet. A Galápagos-szigeteken nem csak az egyes szigetek egymáshoz hasonló, de mégis elkülönülő pintyfajain gondolkodott el. Sokkal nagyobb léptékekben látta már a fajok szétterjedését és ezzel kapcsolatos fokozatos változását, amely végül külön fajok kialakulásához is vezethetett.

Honnan származhatnak a Galápagos-szigetek élőlényei?

„Semmi sincs az életfeltételeikben, a szigetek földrajzi karakterében, az éghajlatban, vagy az élőlények egyes osztályainak egymás közti arányaiban, ami nagyon hasonlítana a dél-amerikai part megfelelő viszonyaira. Valójában inkább tekintélyes különbségek vannak. Igen nagyfokú viszont a hasonlóság a Galápagos-szigetek és a Zöld-foki szigetek között, ami a talaj vulkanikus jellegét, az éghajlatot és a szigetek méretét illeti. Mégis micsoda teljes és tökéletes eltérés van a lakóik között! A Zöld-foki szigetek lakói az afrikaiakra hasonlítanak, pontosan ugyanúgy, ahogy a galápagosiak az amerikaiakra. Az efféle tényekre a független teremtés elmélete alapján semmiféle magyarázatot nem lehet adni. A most kifejtett nézetek alapján azonban nyilvánvaló, hogy a Galápagos-szigetek valószínűleg Amerikából, a Zöld-foki szigetek pedig Afrikából kaptak bevándorlókat, akár alkalmi szállítóeszközök révén, akár (amit én nem hiszek) azért, mert egy korábban összefüggő szárazföld részei voltak. A bevándorlók ugyan hajlamosak voltak a módosulásra, de az öröklés elve mindig elárulja az eredeti szülőföldjüket.”

Egy tudományos elmélet jóságát jelzi, ha ismeretlen dolgokat lehet vele előre jelezni. Darwin látta, hogy a fajok szétterjedését hegységek, szárazföldek vagy éppen nagy tengerek akadályozzák. Más-más tengerparti fajok élnek az Atlanti-óceán két partján, mert terjedésüket akadályozza az óceán. Más esetekben éppen az elválasztó szárazföld okozhatja, hogy két közeli tengerrész élővilága nagyon különböző. Ha valahol mégse ezt találjuk, ott valami magyarázatra vár:

Ha most figyelmünket a tengerek felé fordítjuk, ugyanezt a törvényt találjuk. Dél-Amerika keleti és nyugati partjainak egészen eltérők a lakói, csupán néhány kagyló- és rákféle, valamint tüskésbőrű közös. Dr. Günther azonban nemrégiben azt mutatta ki, hogy a Panama-szoros átellenes oldalain a halak körülbelül harminc százaléka mégis azonos – ez arra indította a természetkutatókat, hogy feltételezzék, a földszoros valaha nyitott volt.”

Ma már tudjuk, hogy néhány millió évvel ezelőttig tényleg szabad átjárása volt a tengeri élőlényeknek Észak- és Dél-Amerika között. A Panama-földszoros csak akkortájt alakult ki, azóta gátja a tengeri fajok kelet-nyugati irányú terjedésének, keveredésének.

A Darwin munkája által nagy lökést kapott, és azóta temérdek egyéb irányú – genetikai, embriológiai, geológiai, őslénytani, biokémiai – bizonyítékkal megerősített evolúcióelmélet nem meglepő módon ellenkezést váltott ki – és vált ma is ki – azokból, akik egy természetfeletti teremtéselmélet szó szerinti értelmezésében hisznek.

Persze rengeteg vallásos tudós van, aki nem vonja kétségbe a fajok egymásból való származásának tudományosan igazolt elméletét, annak bizonyítékait.

Így vagy úgy, de össze tudják egyeztetni hitüket és tudományos ismereteiket. Darwinról elég biztosan lehet tudni, hogy nem volt vallásos. De az ő számára is nyilvánvaló volt, hogy elmélete komoly ideológiai ellenállásba ütközhet. Azért is őrlődött, mert felesége viszont komolyan hitt, és ez hosszú ideig visszatartotta elmélete publikálásától. Ezzel magyarázható, hogy elveivel ellenkezve könyve legeslegutolsó gyönyörű mondatát úgy alakította, hogy az akár egy hívő ember számára is elfogadható legyen:

„Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is.”

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. febr. 14., 17:33
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához