Az még nem diktatúra, ahol nem lehet szabadon fröcsögve-hazudozva gyűlölködni

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. aug. 10., 15:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ez nem híradás, hanem szórakoztatás.

Akárhányszor véletlen pankrációra kattanok a tévében, elálmélkodom a riportereken és a közönségen. Most ezek tényleg azt hiszik, hogy ez egy sportmérkőzés vagy csak szórakoznak? Persze mondjuk a Gravitációt nézve én sem rágtam le a körmömet azon idegeskedve, hogy Sandra Bullock vajon túléli-e vagy sem. De azért élveztem!

Felfigyeltek már az újságokban egynémely cikk alján az (x) jelre? Tudja még valaki, hogy az mit jelent? Azt, hogy az nem hír, nem oknyomozás, nem ismeretterjesztés, hanem reklám. Reklám, ami hírnek, oknyomozásnak vagy ismeretterjesztésnek akar kinézni. Olyan, mint a tévében a háziasszony, kezében a mosóporral, amikor véletlen rányitják az ajtót, vagy a sztetoszkópos orvos, aki az intelligens kvantum-nanocelluláris fejfájás-csillapítót ajánlja.

Nem csoda, hogy ma már a hírekről sem tudhatjuk, hogy az tényleg híradás vagy szórakoztatás.

Csak hogy ne túl közeli példát mondjak: a Fox News az most hírtévé vagy szórakoztató tévé? Hír vagy fikció? A Trónok harcát nézve azt hiszem, kevesen gondolják, hogy valóban félniük kellene a falon túli akárkiktől. A pankráció esetén… Hát?!? Na bumm, páran (sokan?) azt hiszik, hogy valódi küzdelem. Volt egyszer egy kollégám, aki őszintén ledöbbent, amikor megmagyaráztuk neki, hogy a Győzike show az nem dokumentumfilm.

A hírekkel vagy az annak látszó műsorokkal más a helyzet. Azoknál a legtöbben tényleg elhiszik, hogy bennük a valóságról tudósítanak.

false

Ezért is durrant nagyot hétfő hajnalban, amikor előbb az Apple, aztán sorban a Facebook, a YouTube és a Spotify is eltávolította az oldalairól az egyik legnagyobb hamis hírportál, az Infowars (Információs háború) tulajdonosának, Alex Jonesnak az anyagait. A Twitteren még legalább három csatornáját megtaláltam – biztos van jóval több. Ezeket egyenként 800, 400 és 200 ezren követik. Weboldalát állítólag havonta tízmillióan nézik meg, heti tévéműsorát kétmillióan követik.

Jones világa az összeesküvés-elméletek világa. A New York-i ikertornyok természetesen nem a repülőgépek becsapódásától omlottak össze – nem is voltak repülőgépek –, Obama persze nem amerikai születésű, Hillary Clinton rendszeresen gyerekekkel fajtalankodott egy pizzériában, az oltások mérgek, egyébként meg mindezek ellen az Infowars internetes áruházában lehet kapni szuperfejlett, titkos formulájú B12-vitamint. Jones becsületes Trump-támogató, ezért egyelőre a mostani amerikai elnök nem részese – hanem inkább elszenvedője – az összeesküvés-elméleteinek. Rendes amerikai konzervatív hazafiként persze a szabad fegyvertartás harcias híve. Szerinte az iskolai lövöldözések, mint például a hat évvel ezelőtti Sandy Hook-i eset, ahol 28 gyerek és felnőtt halt meg, az Obama-kormányzat megrendezett filmje volt statisztákkal. Azért, hogy legyen indok elvenni az emberektől a fegyvereiket.

Ezzel az esettel Jones nagyon messzire ment. Két hete írtam egy kispályás összeesküvéselmélet-hívőről, aki addig zaklatta a már jó hetvenéves, másodikként Holdra lépő Buzz Aldrin űrhajóst, amíg kapott egy jobbhorgot. Jones ennél durvább dolgot művelt. Az iskolai lövöldözésben elhunyt kisdiákok szüleit üldözte, hogy bevallják, csupán megrendelésre színészkednek. Idén márciusban hat család be is perelte hitelrontásért.

Jones közben elvált feleségétől, aki féltette a gyerekeit a férfitől. Jelenleg a gyerekek elhelyezéséről pereskednek. A nő szerint Jones alkalmatlan a gyereknevelésre, és hivatkozott a műsoraiban tapasztalható agresszív viselkedésére is. Ügyvédje szerint azonban Jones csupán egy karaktert játszik egy fikciókkal foglalkozó műsorban. Szerinte ez alapján megítélni, hogy mennyire jó szülő, olyan, mintha a válóperes bíróság amiatt ítélkezne Jack Nicholson ellen, ahogy Jokerként viselkedett a Batman című filmben. Tehát Jones egy színész, és összeesküvés-elméletei a forgatókönyv részei? Ennek persze semmi nyoma nincs a műsorában, webes megjelenéseiben. Semmi (x) vagy időnkénti kikacsintás.

Lehetetlen megmondani, hogy valójában mit gondol.

Egy őrült, aki mindenféle elképesztő dolgokban hisz, vagy egy hidegen számító, cinikus színész? Valójában persze a két szélsőség közt akárhol elhelyezkedhet. Az emberi psziché olyan bonyolult, hogy a két szélsőség keveréke is megfér benne.

Jones világának az is alapeleme, hogy őt a hatalom el akarja némítani. Pikáns, hogy éppen a legváratlanabb helyről, a minálunk szoclibnek nevezett oldalról kap támogatást. Gondolom persze, hogy olvasóinak, hallgatóinak zöme az amerikai republikánusok táborából származik, de amikor a társadalomra való veszélyességére hivatkozva bármilyen szervezet akadályozni próbálja, hogy közönséghez jusson, akkor pont a liberálisok kezdenek a szólásszabadság eszméjére hivatkozni. Elvileg a konzervatív felfogás szerint korlátozható az egyén szabadsága a közösség érdekében, de a republikánusok szemet hunynak Jones verbális vandalizmusa felett, mivel úgy vélik, hogy most ez – ha erkölcsüknek nem is felel meg – közösségüknek javára válik. Azaz összezárnak. A liberális oldal meg akár saját maga kinyírásához is segítséget adva, elvekről vitatkozik. Pontosabban arról, hogy a szólásszabadság joga binárisan értelmezendő-e. Azaz vagy teljes szabadság van – és akkor Jones is szabadon beszélhessen, mint akármelyik holokauszttagadó –, vagy teljes diktatúra.

Mondanom sem kell, hogy szerintem ez hamis dilemma, mert mint majdnem mindenben, itt is lehet köztes megoldás. Persze az bonyolult társadalmi párbeszédet, egyedi megfontolásokat igényelne.

Közben egyre több szinten kritizálják a közösségi médiumokat azért, mert polarizálja felhasználói nézeteit, a valós és a hamis híreknek egyenlő platformot ad. Illetve működési módjából adódóan az egyszerűsítő, érzelmekre ható álhíreknek kifejezetten kedvez.

Az az érzésem, hogy Mark Zuckerberg úgy érezheti magát, mint a történetbeli nyuszika. Ha van rajta sapka, akkor azért kap, ha nincs, akkor meg azért. Ha szűrnek, akkor azért, mert korlátozza a szólásszabadságot, és persze mert a mesterséges intelligenciát használó algoritmusok olyat is büntetnek, amit valószínűleg nem kellene. Ha nem tiltanak ki álhírgyároldalakat, akkor meg azért.

Most meglépték. Igazából az Apple kezdte szokatlanul egy hajnali órán. Kitiltotta az Infowars podcastjait, azaz internetes műsorait. Konkrétan az Apple nem tárolja az ilyen podcastokat, de az egyik legkomolyabb tartalomjegyzéket biztosítja a podcasthallgatóknak a műsorokra mutató letöltő linkekkel. Na, ebből az iTunes-nak nevezett gyűjteményből törölték a Jones műsoraira való hivatkozásokat. Pár órával később a Facebook tiltotta le Jones négy oldalát „a közösségi szabályok ismételt megszegésére” hivatkozva. Csatlakozott a YouTube is és letiltotta a csatornáját, a Spotify meg letörölte az egyik podcastját „gyűlöletbeszédre” hivatkozva.

Most akkor ez a szólásszabadság korlátozása? Nem egyszerű kérdés!

Ha egy geológiai konferencián például nem engednek előadni egy laposföld-hívőt, akkor az is a szólásszabadság korlátozása? Páran rámutatnak, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz persze mindenkinek joga kell hogy legyen (a liberális elvek szerint), de ez nem jelenti automatikusan, hogy minden platformhoz bárkinek szabad hozzáférése lenne. A Facebook, iTunes, YouTube, Spotify ráadásul nem is valamilyen állami platform. Üzleti vállalkozások, mondhatnánk privát platformok, amelyek felhasználási szabályait a tulajdonosok szabadon meghatározhatják. És ki is tilthatnak akárkit. Ez még akkor is igaz lenne, ha fizetnénk a használatért – de hát nem is fizetünk.

Persze a kérdés ennél komplexebb. Ezek a közösségi médiák messze túlnőttek azon, hogy egyszerűen privát szoftverekként lehetne rájuk tekinteni. Teljesen új típusú, nemzetközi méretű, a személyességet és személytelenséget bonyolult módon ötvöző közösségek. Most, amikor a „hagyományos” társadalmi rendszerek működése során is nagyon komoly kérdőjelek merülnek fel a tekintetben, hogy mit is jelent a szólásszabadság, a véleményhez való jog, a hitelrontás, a híradás felelőssége, akkor elég nehéz számon kérni a magánkézben lévő közösségimédia-platformok tulajdonosain, hogy ugyan oldják már meg megnyugtatóan ezeket a problémákat.

false

Lehet szeretni vagy utálni Zuckerberget,

de a szenátusi meghallgatásáról szóló tudósításokat olvasva megértem, hogy mekkora felelősség nehezedik most rá. Mintha tőle várnánk el azt, hogy mindazt, amiről képtelenek vagyunk felelősségteljes társadalmi egyeztetéseket lefolytatni, oldja meg ő. Nem ő teremtette ezt a problémát, a Facebook és hasonló platformok legfeljebb láthatóvá tették.

Pesszimista vagyok. Sajnos a világ pont abba az irányba halad, hogy senki nem bízik a másikban. Ilyen körülmények közt hogyan lehetséges párbeszédet folytatni az alap, közös elvekről, amit mindenki igyekszik betartani, betartatni? Mindezt nemzetközi méretekben.

Sok sci-fi jelez előre apokaliptikus időszakot követő világméretű társadalmi összeomlást, ami után abból, ami megmaradt, egy új közösségi, erkölcsi alapokon nyugvó társadalom épülhet fel. Ez most nem is tűnik annyira fikciónak.

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. aug. 10., 15:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Hamis dilemma
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    tiszapolgári
    2018. augusztus 11., szombat 09:17
    Én is optimista vagyok, és szarok az apokaliptikus sci-fikre. A sci-fiknek ez a lényegük, az ismeretlentől való rettegés, miközben a kiadók halálra keresik magukat.
  2. 1
    rworse
    2018. augusztus 10., péntek 16:28
    "Pesszimista vagyok. Sajnos a világ pont abba az irányba halad, hogy senki nem bízik a másikban. "

    Részben. Másrészt, a bizalom növekedése irányában is halad. Az internet korában az álhíreket, rémhíreket, gerillamarketinget is minden korábbinál könnyebb terjeszteni, de korábban soha nem volt ezeknek olyan erős kritikai nyilvánossága sem, mint az internet korában van. Én optimista vagyok - mindig hajlamos voltam struccpolitikára.

Komment írásához