Szabad + Európa

A rock and roll nagykövete – Ki volt Cseke László?

Ekecs Géza (1927–2017)
szerző
Legát Tibor
publikálva
2017/48. (11. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kilencvenéves korában elhunyt Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztő-műsorvezetője, aki Cseke László néven nemcsak a hallgatók kedvencévé, de a hatvanas évek hazai kémelhárítóinak és propagandistáinak a mumusává is vált. Még mozifilmet is készítettek róla karaktergyilkossági céllal.

Negyven éven át volt az amerikai rádió munkatársa, inkább az irodalom és a film érdekelte, mégis a popzene révén vált ismertté. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nélküle a magyar könnyűzene története másképp alakult volna az 1960-as években. Míg a többi szocialista országban a fiatalok legfeljebb idegen nyelvű adókon keresztül ismerhették meg a legújabb amerikai és brit slágereket, Ekecs Teenager party című műsora magyar kommentárral sugározta azokat. Mindez nemcsak ahhoz a „beatforradalomhoz” járult hozzá, ami a ’60-as évek közepétől végigsöpört Magyarországon, de ahhoz is, hogy a hatalom – a kádári konszolidáció jegyében – sokkal kifinomultabban reagáljon a jelenségre, mint az ún. baráti országokban, ahol a rock and roll elsősorban rendőrségi kérdés volt. Noha a hazai állambiztonsági szervek a Teenager party viharos hatása mögött manipulációt és washingtoni „kézivezérlést” sejtettek, valójában az akkor már 32 éves szerkesztő-műsorvezető jó szimatának volt köszönhető, hogy a rock and roll, később a beatzene meghódította Magyarországot.

false

 

Fotó: poptarisznya.hu

 

Zenés üzenetek

Ekecs Géza 1927. március 24-én született Budapesten. Szülei ifjú színészek voltak, s olyan komolyan vették mesterségüket, hogy gyereküket nevelőszülőkhöz adták, majd csak tíz évvel később „vették vissza”, miután Pestre költöztek. A család az ostromot már együtt szenvedte végig, Géza 1946-ban érettségizett, de már azelőtt újságírónak szegődött a független Kossuth Népe című laphoz. Fiatal kora ellenére komoly munkákkal is megbízták, karrierje szépen alakult, de a kommunista hatalomátvétel után – polgári származása miatt – eltanácsolták a pályáról, ekkor döntött az emigráció mellett. Az utolsó pillanatban, kalandos körülmények között, Csehszlovákián át hagyta el az országot 1949 szeptemberében, Párizsban telepedett le, ahol nemcsak emigráns lapoknál dolgozott, de a párizsi rádió magyar nyelvű adásában is. Ottani főnökét, Dessewffy Gyulát, a kisgazda Kis Újság egykori tulajdonos-főszerkesztőjét nem sokkal később, 1951 nyarán azzal bízták meg az ameri­kaiak, hogy a leendő, müncheni székhelyű (bolgár, cseh, lengyel, magyar és román szerkesztőségekkel felálló) Szabad Európa Rádió (SZER) magyar szerkesztőségének toborozzon munkatársakat. A SZER első magyar nyelvű adása 1951. október 6-án hangzott el, Ekecs decemberben érkezett Németországba. Az induló rádiónál a politikai elemzéseken és kommentárokon kívül szinte minden munkát rábíztak: tudósított osztrák menekülttáborból és színházi előadásokról, filmbemutatókról, még az 1954-es svájci labdarúgó-vb-ről is; francia és német bulvárhíreket fordított, a magyar lapok sajtófigyelését végezte, de olyan röpcédulákat is szövegezett, amelyeket Magyarországon dobtak le. Könnyűzenével 1956 után kezdett foglalkozni. A Zenés üzenetek című kívánságműsort szerkesztette, ami az egyik legjelentősebb üzenetközvetítő szolgáltatás volt az emigránsok és az itthon maradottak között. 1958-tól Jazzfórum és Slágerparádé címmel indultak műsorai, filmfesztiválokra járt, és olyan világsztárokkal készíthetett interjút, mint Louis Armstrong, Duke Ellington vagy éppen Kirk Douglas, de a népszerűséget az 1959. május 31-én induló Teenager party hozta el a számára.

 

Virrasztó kamasz

„Egy pofonnak köszönhető a műsor születése” – mesélte 1989-ben a Fekete Doboz stábjának a szerkesztő-műsorvezető. Az anekdota szerint a pofont András Károly nevű kollégája adta a kamasz lányának, aki éjjelente az amerikai katonai adó rock and roll műsorát hallgatta, ezért reggel nem tudott iskolába menni. „Mi az az erő, ami az egyébként szófogadó lányomat engedetlenségre készteti?” – kérdezte a kolléga Ekecstől, akinek saját bevallása szerint ekkor jutott az eszébe, hogy „miért ne lehetne magyar tolmácsolással közvetíteni ezt a zenét”.

Noha a Teenager partyban kezdetben kizárólag külföldi előadók szerepeltek, a műsor sikerének titka éppen a „magyar tolmácsolás” volt. Ekecs nemcsak a legújabb lemezeket szerezte meg és játszotta le, de a legfrissebb könnyűzenei híreket is lefordította, ismertette az előadók életrajzát, és persze azt is, hogy miről szól a dal. Később „kérni” meg üzenni is lehetett, így a Teenager party egyszerre volt kívánságműsor és könnyűzenei híradó: ilyen szolgáltatást akkoriban csak a magyar hallgatók kaptak a Szabad Európától, hasonló popzenei műsorok a SZER román és cseh nyelvű adásaiban csak a hetvenes években kerültek adásba. A Teenager party heti egy alkalommal, vasárnap esténként jelentkezett 35, később 40 percben (a következő napokban többször megismételték), és a nagy sikerre való tekintettel a hatvanas évek elején Ekecs napi könnyűzenei műsort is indíthatott, a Délutáni randevút, amelynek elsősorban a szerkesztője volt, a műsort gyakran nála fiatalabb kollégái vezették. „Aztán amikor a Délutáni randevúval bővített műsoridőt szántunk a pop-rock zenének, szinte lavinaszerűen indult meg a levelek áradata a müncheni postafiók címére, Cseke László névre” – olvasható Ekecs önéletrajzi kötetében (A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László, Szabad Tér, 1996).

A műsorok viharos sikere nyomán a Szabad Európa Rádió új célközönséget talált magának – a magyar ifjúságot. Noha kommentárjaiban Ekecs kerülte a politikát, és a beolvasott levelek is (amelyeket óvatosságból jeligésen, gyakran külföldről adtak fel) inkább a tizenévesek problémáiról tudósítottak, a rádió vezetése okkal remélhette, hogy az ifjú hallgatók a zenés műsor után sem kapcsolják ki a készüléket. De ugyanez aggaszthatta az itthoni illetékeseket is, hiszen az „ellenség” rádiója éppen Cseke műsorai révén járult hozzá ahhoz, hogy egy olyan spontán és teljesen ellenőrizhetetlen ifjúsági mozgalom jöjjön létre, amitől – elég volt csak 1956 kamasz hőseire gondolni – volt is oka félni a hatalomnak.

 

Pánik a moziban

Kádárék a hatvanas évek elején mindent megtettek annak érdekében, hogy erőszakmentes rendszernek mutassák magukat. A pártfőtitkár személyes döntése volt, hogy 1964-től hagyjanak fel a SZER és más külföldi adók folyamatos zavarásával (ami rengeteg pénzbe került), Kádár ugyanis – szemben a párt keményvonala­saival – abból indult ki, hogy „a törvény nem tiltja ezeknek az adásoknak a hallgatását”. Persze nem adott zöld utat a Szabad Európának, viszont ezt követően kezdtek a hazai médiumok gondoskodni arról a maguk szerény eszközeivel, hogy az új nyugati divatjelenségek se legyenek teljesen elzárva a hazai közönség elől, s ennek nyomán a külföldi popzene is sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott, mint bármelyik más szocialista országban. Ettől kezdve a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin című lapok írhattak – persze fenntartásokkal – a népszerű nyugati együttesekről, sőt slágerlistákat is közöltek. A Magyar Rádió 1964-től olyan – Csekét utánzó – könnyűzenei műsorokat indított (Csak fiataloknak, Tánczenei koktél), amelyekkel a SZER dj-jének probáltak konkurenciát teremteni, a tévében pedig a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál már a „Nyugatmajmoló” hazai beategyüttesek bemutatkozását is lehetővé tette.

Mindez leginkább azt a célt szolgálta, hogy a hazai ifjúság kezelhetetlennek tűnő zenés „forradalmát” valamiféle mederbe terelje, egyúttal leszoktassa őket arról, hogy a külföldi rádiókat, elsősorban a Szabad Európát hallgassák. A hatvanas évek közepétől valóságos sajtóhadjárat indult a SZER, azon belül is elsősorban a Teenager party ellen. „Cseke László, az adás szerkesztője szintén álnevet használ, eredetileg Ekecs Gézának hívják. (…) Hosszú ideig jelentéktelen, épphogy csak megtűrt munkatársa volt a müncheni szerkesztőségnek, a Teenager partyval azonban amerikai gazdái szemében befutott. (…) Akit ma a SZER megnyer a Beatlesekkel, győzködheti majd (…) a többi kommentátor az USA irányvonalának megfelelően – így okoskodnak a müncheni lélekmérgezők” – írta 1966. január 12-én Pintér István, a Népszabadság újságírója Kidobtak a Szabad Európától című riportjában, amelyet hamarosan a vidéki sajtó is átvett. Például a Békés Megyei Hírlap pár nappal a cikk megjelenése után ezzel jött: „Mi hát a Teenager party? Kívánság-hangverseny, amelyet a serdületlen korosztályoknak közvetítenek Münchenből abból a célból, hogy majd később nemcsak zenéjüknek, de híreiknek és kommentárjaiknak is lelkes hallgatóivá válnak. S hogy ez mennyire igazolódik be, rajtunk is múlik.” Mivel sem az „ellenműsoroktól”, sem az efféle cikkektől nem csökkent a Cseke-műsorok népszerűsége, pár hónappal később már nem csak „hazaáruló lélekmérgezőként” próbálták lejáratni Ekecset. Azt állították róla, hogy egy kémszervezet vezetője. „A leleplezett kémügyek szerint gyakori, hogy megtévesztett, a SZER ellenséges propagandájának hatása alatt álló fiatalok levelet írnak Cseke Lászlónak, a SZER teenager-party (sic!) szerkesztőjének, s levelükben a népi demokráciával szembenálló, ellenséges érzületükről számolnak be és egyesek odáig jutnak, hogy kémkedésre ajánlkoznak nyugati szerveknek” – írta 1966 augusztusában, az ekkor még csak belügyi dolgozók számára hozzáférhető tanulmányában Eperjesi László r. alezredes, a III/III. csoportfőnökség vezetője (Ellenséges hatások érvényesülése az ifjúság körében, Belügyi Szemle, 1966/8.), ám ennek alapján hamarosan elkészült a nagyközönségnek szánt Teenager party című propagandafilm is, amelyet 1967 októberében mutattak be a mozik. A film forgatókönyvírója az egykori ÁVH-tiszt, későbbi humorista Komlós János és a Népszabadság-tudósító Pintér István volt. Kárpáti György rendező olyan népszerű színészekre bízta a Szabad Európa munkatársainak leleplezését, mint Sinkovits Imre és Kabos László, elrettentésül pedig hazai bírósági tárgyalásokról mutattak képeket. „Látunk fiatalokat – legtöbbjük ostoba is meg hiszékeny is –, akik börtönbe kerültek, mert felajánlották szolgálataikat a tánczenei műsor szerkesztőjének – kémkedésre” – írta kritikájában Molnár Gál Péter a Népszabadságban, megjegyezve, hogy „a film tanulsága nem csupán az, hogy ha valaki túlságosan hiszékeny és olcsóan kalandszomjas, akkor tánczene-hirdető diverzánsok hálójába kerül, hanem az is, hogy milyen nagy szükség van a vonzó és ötletes propagandára a tudatos megtévesztés ellen”. Noha az ehhez hasonló lelkes kritikák mellett a fiatalokat a Gerilla nevű „pol­beat” együttes szerepeltetésével is megpróbálták a moziba csalni, a film hatalmas bukás lett. „Hetekig üres házak előtt adták, míg végül központi utasításra kollektív filmlátogatások szervezését kezdték el az iskolákban és munkahelyeken. Eleinte 50 százalékos kedvezményt adtak bizonyos számú jelentkező esetén, később azonban már ingyenes filmlátogatásokat szerveztek” – olvasható a Szabad Európa iratai között, az OSA Archívumban, de a rádió magyarországi informátora arról is tájékoztatta Münchent, hogy a film megtekintése után „munkahelyi ankétot hirdettek”, ahol „az előadó (…) éles kirohanást rendezett a SZER és Cseke László ellen”.

Igaz, hogy hasonló ankétok és filmvetítések (főleg a középiskolákban) még tíz évvel később is voltak, ezek a Szabad Európa Rádió és Cseke László népszerűségét nem befolyásolták. Annál inkább a technikai fejlődés, amit az 1970-es évek közepétől egyre inkább élvezhetett a hazai közönség. Megjelentek a kazettás magnók és a sztereó lemezjátszók, a Magyar Rádió is sokkal több popzenét sugárzott, ráadásul összehasonlíthatatlanul jobb minőségben, mint a SZER. Noha a rádió a nyolcvanas években, a lengyel események vagy éppen a csernobili katasztrófa miatt ismét az érdeklődés középpontjába került mint hiteles forrás, a könnyűzenei műsorok ekkor már közel sem váltottak ki olyan hatást, mint 15–20 évvel korábban.

Cseke László 1989-ban tért vissza Magyarországra, részt vett a SZER budapesti irodájának létrehozásában, és voltaképpen ő volt az, aki 1993-ban, amikor a magyar nyelvű adás megszűnt, „lekapcsolta a villanyt”.

Köszönet Szilágyi Csabának, a Blinken OSA Archívum munkatársának a cikkhez nyújtott segítségéért.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2017/48. (11. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2017. december 14., csütörtök 21:05
    A Megáll az idő című, 1982-es filmben néhány másodpercig hallható Cseke László hangja, Dini bátyja a Teenager Partyt hallgatja fürdés közben a kádban.

Komment írásához