„De jól van ez így, miniszter úr?” - Richard Quest gazdasági újságíró, a CNN műsorvezetője

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A minden hétköznap jelentkező Quest Means Business brit műsorvezetőjével a hírcsatorna manhattani központjában, a Time Warner Centerben beszélgettünk percekkel a Weinstein-botrány kirobbanása előtt. A médiában tapasztalható szexuális zaklatások mellett azért Quest híres Matolcsy-interjúja is szóba került.

Magyar Narancs: Most délután 2 óra van, 4-kor indul az élő adás; milyen teendői maradtak addig?

Richard Quest: Két műsorom van naponta, a tőzsdéről jelentkező Quest Express délben, a Quest Means Business délután 4-kor kezdődik. Élő mindkettő, az utóbbit itt, a stúdióban csináljuk. Egy normális nap úgy kezdődik, hogy reggel 6–7 fele már fent van mindenki a stábból, és küldözgetjük egymásnak az e-maileket. Ma kivételesen az Express is házon belülről jelentkezett, mert fizioterápián voltam, és nem volt biztos, hogy időben leérek-e a tőzsdére. Leértem volna, de fő a biztonság. A csapatom állandó kommunikációt folytat egymással, hogy mik a fő üzleti és politikai sztorik, milyen események várhatók aznap. A mai Quest Express összeállításakor a legfőbb fejfájást az okozta, hogy épp a műsorkezdés előtt zajlott egy sajtótájékoztató a Las Vegas-i merénylettel kapcsolatban. E pillanatban azonban úgy tűnik, a négyórás műsor előtt nincs olyan sajtótájékoztató, ami miatt aggódnunk kellene, ami fenekestül felforgatná a gondosan összeállított műsortervet. Vannak műsorvezető kollégáim, akik az adáskezdés előtt 2 perccel ülnek be a stúdióba, én már 3.20-kor beülök a 4 órai kezdéshez. Nagy és minden igényt kielégítő stúdió a miénk, nem robotkamerákkal működünk, hanem emberekkel, úgy néz ki az egész, mint az űrhajó a Star Trekből. Ennyi ember munkáját azért érdemes az adás előtt összehangolni.

false

 

Fotó: Köves Gábor

MN: A smink mennyit időt vesz el?

RQ: A férfismink semmiség, nem több 10 percnél. Korrektor, egy kis kiemelés, szemöldökök, szem alatti korrektor, púder.

MN: Trump-mentes műsort mikor készített utoljára?

RQ: Manapság majdhogynem lehetetlen Trump-mentes műsort csinálni. Bármilyen sztorik kerülnek terítékre, valaminek biztos lesz köze a kormányhoz. De a Trump-aspektus könnyen félre is viheti az embert. Az olyan esetekre gondolok, mint amikor Trump például fake newsnak (álhírgyártónak) nevezte a CNN-t. A főnökünk azt szokta ilyenkor mondani, hogy ezekre reagálni az ő feladata, mindenki más meg tegye a dolgát, a lehető legjobban tudósítson a történésekről. Mert hát ez a munkánk. Minden másnak ezen kívül kell maradnia, máskülönben az ilyen fejlemények maguk alá temetik az embert.

MN: Milyen a belső kontroll a hírműsorok készítésében?

RQ: Az atlantai központunkban két osztály is működik, amelyek abban segítenek, hogy ne hibázzunk. Az egyiket Row-nak (Sor) hívják, mert rendszerint két sorban ülnek az emberek, ők minden forgatókönyvet, minden hírügy­nök­ségi anyagot, a CNN.com-ra kikerülő minden szöveget szerkesztői szemmel, tüzetesen átvizsgálnak, hogy kimehet-e vagy sem. Ellenőrzik, hogy minden egyes tény rendben van-e, mi az, amit pontosítani kell, mert nem egyértelmű. A fékek és ellensúlyok kiterjedt rendszere működik nálunk. Olykor persze mi is belefutunk hibákba, nemrég például nem úgy tüntettük fel a forrásokat egy oknyomozó újságírói anyagban, ahogy azt kellett volna. Elnézést kértünk miatta. A Row tehát az egyik szint. A másik osztály a Standards and Practices; ők a szerkesztői integritás átfogó kérdéseivel foglalkoznak. Használhatjuk-e a forrásunkat? Szükség van-e egynél több forrásra? Megjelenhet-e az anyag meg nem nevezett forrásokkal? Összeférhetetlenségi szempontból rendben van-e minden? Így megy ez nálunk, de a BBC-nél is, és minden nagy adónál.

false

 

Fotó: Köves Gábor

MN: Nemrég Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával készített interjút. Hanyadszor?

RQ: Ez már a sokadik volt. Christine Lagarde-ot még francia pénzügyminiszter korából ismerem.

MN: Belefér, hogy egy olyan interjúalannyal, akivel ilyen sokszor beszélgetett, személyes kapcsolat is kialakuljon?

RQ: Hogyne.

MN: Milyen szabályok vonatkoznak erre a helyzetre?

RQ: Az összeférhetetlenség szempontjai. Christine Lagarde a barátom? Nem, nem a barátom. Vannak olyan forrásaim, akik egyben a barátaim? Igen, számosan. Például sok vállalatigazgatót jól ismerek a légi közlekedés világából, olyanokat, akiket jó barátaimnak tartok. Mindenképpen kell lennie annyi tapasztalata az embernek, hogy a barátságot és a munkát ketté tudja választani. Emlékszem, amikor a brit királyi családról tudósítottam éveken át, láttam, hogy sok tudósító úgy tünteti fel magát, mintha baráti viszonyban állna a királyi családdal. Nem, nem álltak. Nagyon káros dolog ilyen esetben barátságot vizionálni. Egyrészt mert nem igaz, másrészt, mert nem ez a feladat, a feladat tudósítani. Amikor leülök egy-egy légitársaság fejével, ugyanolyan kellemetlen kérdéseket fogok feltenni, mintha nem ismerném az illetőt.

MN: Az angol királynőnek is feltett kellemetlen kérdéseket?

RQ: A királynő sosem adott interjút. De ha leülök valakivel, sosem fogom vissza magam. Lagarde-ot a franciaországi bírósági ügyéről is kérdeztem. Hugh Hefnertől megkérdeztem, hogy egy piszkos fantáziájú vénember-e. Az IMF korábbi főnökét, Dominique Strauss-Kahnt, akit egy szobalány megerőszakolásának kísérletével vádoltak, megkérdeztem, mi járt a fejében, amikor ezt tette. Mindig az a fontos, hogy hogyan kérdezed meg. És jó, ha észben tartjuk azt is, hogy az interjúalanynak joga van nem válaszolni. Nincs olyan törvény, amivel válaszadásra lehetne kötelezni.

MN: Strauss-Kahn esetében ki keresett meg kit az interjúval?

RQ: Mindkét oldalról volt közeledés.

MN: A gazdasági-pénzügyi kérdések közé hirtelen egy szexbotrány furakodott. Gazdasági újságíróként nem érezte kínosan magát?

RQ: Nem volt kínos, mert másról is kellett beszélnünk, nem csak erről. De ezek az embe­rek pontosan tudják, hogy az elkerülhetetlen kérdéseket nem kerülhetik el. A külügyminiszter, Rex Tillerson is tudta, hogy meg fogják tőle kérdezni, hogy valóban idiótának nevezte-e Trumpot.

false

 

Fotó: Köves Gábor

MN: Ami a szexuális zaklatást illeti: e tekintetben a hírcsatornák közül mostanában a Fox Newst érintették a legsúlyosabb vádak. Gondolom, más hírcsatornáknál is történtek szexuális visszaélések…

RQ: Épp az a lényeg, hogy ha történnek is, nem úgy történtek, mint a Fox Newsnál. Más vállalatoknál, akár ennél a vállalatnál is, előfordul szexuális zaklatás? Bizonyára igen. Egyes esetekben. De előfordul-e rendszerszerűen, a menedzsment tudtával? Úgy, hogy a vezetőség nem akar tudomást venni róla, elfordítja a fejét, vagy egyenesen megfenyegeti azokat, akik előállnak azzal, hogy velük ez megtörtént? A legtöbbször azért nem ez történik. Ezért volt akkora visszhangja annak, ami a Fox Newsnál zajlott. De valamit érdemes tisztázni. Ez az egész nem arról szólt, hogy most aztán jó nagyot lehet rúgni a Fox Newsba, mert úgyis megérdemli. Elhangzott egy súlyos vád a Fox News vezetője, Roger Ailes ellen, aki azóta egyébként meghalt. A vád az volt, hogy sok éven át nőket kényszerített szexuális szívességekre. És csak azért tudta ezt ennyi ideig megúszni, mert az emberek féltek tőle. Megkérdezheti, hogy vajon ugyanez megtörténhetett-e a CNN-nél is. Talán megtörténhetett volna, de nem történt meg, és ez nagy különbség. Biztos, hogy vannak esetek, amikről nem tudok, voltak menedzserek, akiket felfüggesztettek ilyen természetű ügyek miatt. Egy 5–7 ezer embert foglalkoztató cégnél persze hogy előfordulnak gaztettek. De ez a fajta szisztematikus, a legfelsőbb vezetői szinttől lefelé tartó, ne-nézz-oda-okold-az-áldozatot magatartás, ilyen biztosan nincs nálunk. És még egy fontos körülmény: ahhoz, hogy valaki megkapja a műsorszórási engedélyt, alkalmas és megbízható személynek kell lennie. Nem véletlen, hogy az Egyesült Királyságban miniszteri szinten is felmerült a kérdés, hogy vajon jó-e, ha a Fox átveszi a Sky azon részét is, amit eddig még nem kebelezett be.

MN: Ön Angliában szavaz?

RQ: Igen.

MN: Elárulja, kire?

RQ: Nem. A leghatározottabban nem. Ahogy azt sem, hogy miként szavaztam Brexit-ügyben.

MN: Azért lenne egy tippem…

RQ: Nem, nincs tippje. Feltételezése, az lehet. Nem azért nem mondom el, mert szégyellem, azért nem mondom el, mert mindkét oldalon készítek interjúkat. Tegnap például a fegyverlobbi egyik képviselőjével vitatkoztam a műsoromban, brutális, belemenős vita volt. Ha megnézi, azt gondolhatja, hogy fegyverellenes vagyok. De biztosíthatom, hogy ha a fegyvertartás ellenzőjével beszélgetnék, ő sem úszná meg könnyebben.

CNN, New York

CNN, New York

Fotó: Köves Gábor

MN: Azért azt el lehet mondani, hogy politikailag a spektrum egyik oldalán állnak önök, a New York Times vagy az NBC, míg önökkel szemben a Fox News, a Breitbart

RQ: Nézze, a Fox News azért jó hírű hírcsatorna konzervatív elfogultsággal és konzervatív kommentátorokkal. De különbséget kell tenni a hírek és a kommentárok között. Valahol bomba robban vagy lezuhan egy gép – a Fox News korrekt módon fog hírt adni az esetről. Persze mi erőforrás és tapasztalat dolgában is jobbak vagyunk, de a Fox News is rendes munkát fog végezni. Riportert küldenek ki, és minden lényegest el fognak mondani. A kétségek és a gyanús dolgok akkor kezdődnek, amikor estefelé a politikai kommentátorok veszik át a terepet. A Fox News Bill O’Reilly birodalma volt (őt szintén szexuális zaklatás miatt menesztették – a szerk.), most Sean Hannityé a terep. A baloldalon ott van Rachel Maddow az MSNBC-n, ő most a legnézettebb. Mi szeretnénk magunkra úgy gondolni, hogy középen állunk, sem liberálisak, sem konzervatívak nem vagyunk. A nézettség szempontjából ez felettébb kényelmetlen pozíció, mert a nézők szeretik az oldalakat. De nincs okunk panaszra, a legutóbbi negyedévben hosszú idő óta a legjobb eredményünket produkáltuk.

MN: Trump hivatalba lépése óta a New York Times és a Washington Post olvasottsága is megnőtt. Ugyanez a hatás érvényesül a CNN-nél is?

RQ: Igen, mindannyian jó 20 százalékkal megugrottunk.

MN: Ezért akár hálásak is lehetnek Trumpnak.

RQ: Bizonyos értelemben igen. Lehet, hogy kritikusak vagyunk az elnökkel szemben, de politikailag nem hajlunk egyik oldal felé sem, még ha sokan ezt másképp is gondolják.

MN: Ugyanúgy készül fel, amikor a dalai lámát vagy, mondjuk, Matolcsy Györgyöt kell meginterjúvolnia?

RQ: Igen. A különbség csak abból ered, hogy mennyit tudok az aktuális helyzetről. Ami az önök egykori nemzetgazdasági miniszterét illeti (az interjú 2012-ben készült – a szerk.): nagy vonalakban tisztában voltam vele, hogy mi a helyzet Magyarországon, de néhány órát még rá kellett szánnom a felkészülésre, megnézni, hogy ki mit nyilatkozott, mit mondott az Európai Bizottság, milyen állapotban van a gazdaság. A helyzet tulajdonképpen ugyanaz, mint tegnap a fegyverlobbis fickóval. Olyan nincs, hogy az interjúalany hirtelen a fejéhez kap, hogy ó, Richard, neked igazad van, hát, én erre az érvre még sosem gondoltam, akkor most hazamegyek, és haladéktalanul megszabadulok az összes fegyveremtől. Ilyen nincs. Az önök volt nemzetgazdasági minisztere sem fogja azt mondani, hogy nahát, sosem hallottam még ezt az érvet a jegybankkal kapcsolatban, menten revideálom az álláspontomat. Ilyen sincs. Ehelyett a következőket kell tenni ilyen helyzetben: kipréseled belőle, hogy fejtse ki az álláspontját, majd arra kényszeríted, hogy védje meg azt a vele ellentétes állásponttal szemben. Ehhez az ellenkező álláspont legjobb érveit használod. A magyar jegybank esetében megemlíted, hogy miniszter úr, a kormánya kivételével senki sem helyesli, amit tettek, nézze, mit mond az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, nézze, mit mondanak a független közgazdászok. A végén pedig megforgatod a kést: miniszter úr, mégis miért van az, hogy önökön kívül mindenki téved, miért van, hogy csak önöknek van igazuk? És hagyod. Aztán újra visszatérsz rá: De miniszter úr, mindenki azt mondja, hogy ez így helytelen. És utána megint visszatérsz rá. Mindebből kialakul a kép a nézőben, hogy az Orbán-kormány tekintélyelvű, antidemokratikus és jogköröket vesz magához. Biztosra veszem, hogy ilyen helyzetben minden miniszter azonnal az alkotmánybíróságra fog hivatkozni, meg mindenféle bizottságra, ezt szépen mind el fogja mondani, úgyhogy a végén elég csak megkérdezni: de jól van ez így, miniszter úr, hogy a kormány a saját embereit ülteti a jegybank élé­re? Másik helyzet. Kérdés: Mondja csak, megbuherálták a választási rendszert, hogy ne tudjanak veszíteni? Válasz: nem. A helyes módszer: úgy kell felkészülni, hogy az interjúalany ne menekülhessen. De arra senki se számítson, hogy az alany fogja magát, és hirtelen megváltoztatja a véleményét.

false

 

Fotó: Köves Gábor

MN: Volt, hogy sikerült bárkit is meggyőznie?

RQ: Nem. Kis híján soha.

MN: Melyik az a kérdés, amitől még egy sokat látott gazdasági újságíró is izgalomba jön?

RQ: A „Le fog mondani?” Vagy: „Ha emiatt nem mond le, akkor mégis, mi miatt fog lemondani?” Pályafutásom során sokszor feltehettem ezt a kérdést. A beszélgetés ezen része általában így alakul: Lemond? Nem, nem mondok le. De nem kéne lemondania?

Questtel a stúdióban

Az interjú végeztével a műsorvezetőtől alig néhány méterre nézhettem végig a Quest Means Business élő adását. A New York Times aznapi cikke robbantotta ki a Weinstein-botrányt, Quest a stúdióba várta Lisa Bloom ügy­védet, Weinstein azóta lemondott ta­nács­adóját: Bloom a Bill O’Reilly-ügyben a műsorvezetőt szexuális zaklatással vádoló nőket képviselte, valószínű, hogy a pr-hoz nagyon értő Weinstein épp ezért fogadta fel. Az élő adás kulisszák mögötti nagy drámája az volt, hogy Bloom vajon idejében odaér-e a CNN épületébe – ahogy fogytak a percek és Bloom még mindig a New York-i metrón rostokolt, úgy kezdődött a B terv kidolgozása, hogy ha nem ér oda, mi történjen az élő adásban. A filmszerű izgalom Bloom szerencsés megérkezésével végződött, egy perc sem volt hátra a tervezett jelenéséig, amikor beesett a stúdióba.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához