Elkészült a vizes-vb hivatalos alkalmazása, nem jó semmire, de Rezsi Szilárdot tud csinálni

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. júl. 05., 20:07
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kipróbáltuk, majd lehidaltunk, hogy mennyire haszontalan dolog készült a pénzünkből.

Miközben a szervezők többek között úgy készülnek a pár nap múlva induló, óriási csinnadrattával beharangozott vizes-vb-re, hogy még mindig kellemetlen iszap és még kellemetlenebb szag van a Városligetben, ahol elvileg a szinkronúszó számokat rendezik, arra azért jutott idő, hogy elkészítsék a játékok hivatalos mobilos appját, amit már nem harangoztak be olyan nagy elánnal. Pedig ma már minden nagyobb sporteseményhez dukál egy jó kis mobilis app, nincs is ezzel semmi gond, ott van az ember kezében az okostelefon, így persze, hogy egyből akarja csekkolni, mikor úszik Hosszú Katinka, hová kell menni, ha akarok egy jót enni két versenyszám között.

Mondjuk, a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA) van már hivatalos applikációja, ami pont ilyenekre lett kitalálva, így nem teljesen világos, mi is lenne a cél azzal az alkalmazással, amit a Bp2017 Világbajnokság Kft. rendelt meg a nyári játékokhoz kapcsolódóan, és már március óta elérhető, csak éppen senki nem foglalkozott vele – az App Store-ban jelenleg sem látni egyetlen értékelést, ami azt jelzi, hogy az érdeklődés nem lehet túlságosan jelentős az alkalmazás iránt. A Google Playen viszont értékelték már néhányan az appot, de nem hiszem, hogy ezektől a véleményektől annyira boldogok lesznek a fejlesztők.

24,5 millióért derítették ki, hogy kell egy ilyen app

24,5 millióért derítették ki, hogy kell egy ilyen app

 

Egyébként pedig most sem a vizes-vb iránti felfokozott vágyakozásom miatt kerültem közelebbi kapcsolatba az elég idióta névvel megáldott appal (selFINA), hanem mert a 24.hu megírta, hogy már magára a mobilapplikációs igények felmérésére is 24,5 millió forintot költöttek a szervezők. Magyarán: nem az alkalmazás fejlesztése került ennyibe, hanem annak kiderítése, hogy egyáltalán van-e szükség erre az alkalmazásra. Ezt ráadásul egy olyan cég (CheBio Kft.) kutatta ki, amelyik eddig főleg kémiai kutatásfejlesztéssel foglalkozott, így nehéz megválaszolni, mi köze is van egy mobilos alkalmazással kapcsolatos igényfelméréshez, és a válaszhoz biztosan nem fogunk közelebb kerülni, mivel az elkészült tanulmányt titkosították, nehogy megtudja még valaki, milyen mobilos cuccra is vágyik a magyar. Hogy fokozzuk a fokozhatatlant, a portál arról is ír, hogy a selFINA-t fejlesztő Sensomedia éppen Orbán Viktor kedvenc focicsapatai, a Puskás Akadémia és a Videoton számára készített mobilapplikációkat, ami való igaz, az alkalmazásbolt is mutatja ezt.

Mindent megbocsátana az ember, ha legalább jó lenne ez a szerencsére ingyen letölthető alkalmazás, de hát annyira értelmetlen és gagyi, hogy nehéz bármit is mondani. A nevéhez mondjuk hű az app, ami nagyjából tényleg arra jó, hogy fotókat, szelfiket készítsen vele az ember, majd amikor ezzel megvan, rápakolhat úszósapkát, szemüveget, kabalát, labdát a fotóra. Vagyis készíthetünk magunkról szelfit, és ökörködhetünk azzal, hogy FINA-s sapkában feszítünk a medence előtt.

Ilyeneket lehet vele alkotni

Ilyeneket lehet vele alkotni

 

Hogy ez hány másodpercig érdekes, azt ne kérdezze inkább senki, én a legtöbb időt mindenesetre azzal töltöttem, hogy kedves és szeretett politikusokat meg celebeket láttam el kabalával, úszószemüveggel, ám sajna ezt is hamar meguntam. Azt sem igazán értem, miért nem lehet képeket feltölteni, hiszen jelenleg ha például valaki úszóbajnok Németh Szilárdot álmodik meg, annak le kell fotóznia a rezsibiztost vagy egy róla készült képet, és csak ezután avathatja bajnokká az alelnököt.

Nincs amúgy azzal semmi baj, hogy egy sporteseményre appot fejlesztenek a szervezők, teljesen rendben lévő dolog ez, csak könyörgök, tényleg ezt sikerült kiizzadni? Tényleg ezzel a vizuálisan sem igazán hívogató alkalmazással akarunk bárkit is lenyűgözni? Hülyéskedésre persze alkalmas ideig-óráig, de közpénzből talán lehetne kicsivel hasznosabb, értelmesebb dolgot is fejleszteni. Bár ez lehet, hogy nagy elvárás manapság.

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. júl. 05., 20:07
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. július 06., csütörtök 09:38
    Kövérhez jópofa hacukákat és bizsukat adnék, Áderhez pedig egyforma szürke zakókat.
  2. 5 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. július 06., csütörtök 09:33
    Perverzebbek vagytok mint a kormány.
  3. 4 yoyo
    yoyo
    2017. július 06., csütörtök 08:36
    tiszapolgári: szerintem vagyont szakíthatnál egy olyan appal, amiben kis csupasz kövérkét meg áderkát lehetne változatos göncökbe öltöztetni. Nem csak a 20 éveseké a világ.
  4. 3 yoyo
    yoyo
    2017. július 06., csütörtök 08:30
    south park
  5. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. július 06., csütörtök 00:17
    Nem vagyok járatos app-dolgokban és nem értek az úszáshoz, de valami ehhez hasonlóról lehet szó:

    http://www.zephyrhillblog.com/wp-content/uploads/2013/02/doll2.jpg

    Tehát hogy adva van egy szelfi, és mindenféle cuccot ráadunk.
  6. 1 rworse
    rworse
    2017. július 05., szerda 23:21
    Hungarikum.

Komment írásához