Eső mossa június végét – időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. jún. 25., 09:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hétvégéig biztosan nem tér vissza az igazi meleg nyár – közben szerdától szombatig csapadékos napok elé nézünk.

Sokak számára volt kellemetlen meglepetés, a múlt péntekre beköszöntött alapos lehűlés – no meg az, hogy hétvégére sem sokat melegedett az idő. Nos, jelentős fordulatra az előttünk álló napokon sem számíthatunk: habár hétfőn, majd kedden is melegszik némileg, ekkor sem fogunk megizzadni, és elszórt záporokkal, esetleg zivatarokkal is számolnunk kell. Szerdára virradóan pedig célba vesz minket egy délkelet felől fölénk perdülő sekély ciklon csapadékzónája: ezt követően napokon keresztül erősen felhős és tartósan záporos, illetve esős időnk lesz. Közben szerdára ismét visszaesnek a hőmérsékletek – köszönhetően annak, hogy a feltámadó északi széllel hűvösebb levegő is érkezik. Szeles, esős idő – ezt azért nem június végéhez szoktuk asszociálni, de ezen a héten illik megbarátkozni a néha őszies körülményekkel. Mint ahogy azzal is, hogy e héten csak ritkán és kevés helyen lépheti túl a hőmérséklet a 25 fokot – azaz több fokkal az ilyenkor várható, az átlagnak megfelelő hőmérsékletek alatt maradunk (pénteken azért már kicsit jobban melegszik az idő, de 30 akkor sem lesz!). És persze a hét elején még éjszaka sem lesz túl meleg - az enyhébb éjszakák akkor várhatók (hét közepétől), amikor hajnalban is vastagabb, csapadékot adó felhőzet lesz felettünk. Hétvégére abban a tekintetben kétségtelenül javul az idő, hogy szombaton napközben már kevesebb lesz a felhő, fokozatosan elcsitulnak a záporok, sokfelé kisüt a nap és ekkor még (legalábbis az Alföldön biztosan) marad a visszafogott meleg – habár ezt, ahogy örömünket is, gyorsan mérsékli a vasárnapra hűvösebb levegőt hozó, élénk északi szél. A kissé őszies vasárnap előtt és után (azaz jövő hétfőre virradóan) egy-egy szokatlanul hideg éjszaka következik, ami a hét utolsó napján beköszöntő júliushoz képest kissé barátságtalannak mondható - de egy alapos átszellőztetéshez egyenesen kiváló!

Érdekes tény, de miközben a Kárpát-medencében hűvösebb lesz a sok évi átlagnál, tőlünk nyugatabbra ennél jóval melegebb légtömegek határozzák meg a hét karakterét. Mi több, Németország nagy részén, legalábbis szerdától kezdve, napról napra magasabb hőmérsékleteket mérhetnek, mint nálunk.

Keddtől esős, záporos

Hétfő: Keleten változóan, nyugaton már délelőtt is erősebben felhős, többfelé csapadékos idő lesz, azért az ország nagyobb részén időszakosan némi napsütésre számíthatunk. Délután már főleg a Dél-Dunántúlon illetve északon, északkeleten (akár a főváros környékén) alakulnak ki záporok, esetleg zivatarok – ekkor is csak 19, 24 fokig emelkedik a hőmérő szála. Többnyire mérsékelt északnyugati szél fog fújni (keleten gyenge marad a légmozgás). Éjszaka már nem fog esni, hajnalra 10, 15 fokig hűl a levegő. A Dunántúlon mérsékelt északnyugati légmozgást tapasztalunk.

Kedd: Délelőtt még több napsütésre számíthatunk, csapadék ekkor nem várható. Délutánra azonban erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet és főleg a Dunántúlon, a középső országrészben (például Budapest környékén) és az északkeleti országrészben számíthatunk inkább csak elszórtan záporokra, zivatarokra. Napközben ugyan 20, 25 fokos maximumokra számíthatunk, de zivatarok környezetében gyorsan lehűlhet. Nyugaton kissé élénk, délen mérsékelt északias szél fog fújni. Éjszaka előbb csökken a felhőzet, majd éjfél után, hajnaltájt a Dél-Alföldön alakulnak ki záporok illetve ered el az eső. Hajnalra 12, 16 fokig hűl a levegő, kissé élénk északi szél fog fújni.

Szerda: Főleg délkeleten már reggel is erősen felhős, sokfelé csapadékos, kissé szeles időre ébredünk és napközben is kiterjedten fog esni: záporos csapadék és tartós eső is előfordulhat (nyugaton és északon ugyanakkor délutánig még kisüthet a nap, a Nyugat-Dunántúlon késő estig talán nem is fog esni). Napközben csupán 19, 24 fokos maximumokat mérhetünk: a csapadékos, záporos területeken azonban ehhez képest is hamar csökkenhet a hőmérséklet.  Egész nap, majd éjszaka is élénk északi, északkeleti szél fúj. Csütörtökre virradóan is még mindig sokfelé eshet – hajnalban leginkább már a Dunántúlon, a középső és az északkeleti országrészben. Közben 14, 17 fokig hűl az idő.

Csütörtök: A nyugati és a középső országrészben (így a főváros környékén) már délelőtt is csapadékos (záporos, de néhol tartósan esős) idő lesz, de később az addig napos keleti-északkeleti országrészben is kialakulnak, záporok, zivatarok (A Dél-Alföldön ugyanakkor csupán kisebb eséllyel eshet). Délután már 21, 28 fokig melegszünk: délkeleten és a Tiszántúlon érhetjük el a 27-28 fokot, míg a Nyugat-Dunántúlon kissé hűvösebb marad az idő.. A nap első felében még sokfelé élénk szél délután fokozatosan mérséklődik. Éjszaka - visszafogottabb légmozgás kíséretében - még többfelé fog esni, hullámokban érkezik a záporos csapadék. Kora reggelig 15, 18 fokig csökken a hőmérséklet.

Péntek: Sokfelé már délelőtt is felhős, záporos idő lesz - sehol sem vérható tartós zavartalan napsütés. Napközben összességében sokfelé növekszik meg a gomolyfelhőzet, ered el a záporeső - ekkor már intenzívebb záporgócokból, zivatarokból kapjuk a csapadék-utánpótlást. Délutánra 23, 29 fokig melegszünk: talán az Alföldön a legtovább, de a főváros környékén is meglesz a 27-28 fok. Főleg a Dunántúlon, annak is a nyugati és délnyugati részén élénkülhet meg az északnyugati szél. Az éjszaka első felében is marad az esős, záporos idő, de éjfél után már egyre többfelé eláll. Hajnalra csupán 15, 20 fokig csökken a hőmérséklet – ekkor már inkább csak délen fog esni, közben élénk, reggel északnyugaton és északkeleten már erős északnyugati-északi szél fog fújni.

Szombat: E napon már kevesebb csapadék hullik, a korábbi napokhoz képest csökken a felhőzet is: főleg a Szeged-Salgótarján vonalban, egy összeáramlás mentén még néha eshet, de azért több-kevesebb napsütésre mindenhol számíthatunk. A csúcshőmérsékletek zömmel 21, 26 fokon tetőznek (talán a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb, északkeleten és az Észak-Dunántúlon a hűvösebb). Közben minimum élénk, de sokfelé erős északi szél fog fújni. Éjszaka is csupán kevés felhő lesz felettünk, hajnalra egészen 9, 15 fokig is lehűl a levegő! Lassan mindenhol mérséklődik a szél.

Vasárnap: Az ország nagy részén sok napsütésben bízhatunk, keleten marad a kissé gomolyfelhősebb idő, itt délután záporok, északkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Délután többnyire csak 19, 22 fokig melegszünk, de a Kisalföldön néhol ennél kicsit több is lehet. Sokfelé még mindig élénk északnyugati szél fog fújni. Éjszakára gyengül a légmozgás, a derült ég alatt még alaposan felfrissül a levegő: hajnalra 9, 14 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. jún. 25., 09:06
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához