Korán jött a nyár – Időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. máj. 29., 09:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már május utolsó napjaira beköszönt a nyár, hét közepén, majd a hosszú hétvége nagyobb részén már változatosabb, habár továbbra is meleg időnk lesz.

A május eddig – a múlt héten is megtapasztalt kétségtelen légköri izgalmak mellett – többnyire visszafogott, átlagos hőmérsékleteket hozott. Ez talán meglepő is lehet az elmúlt évek némely, inkább már nyárias, néha kánikulát is hozó késő tavasza után. Nos, az idei május utolsó napjaiban végre megérezzük a nyár első meleg fuvallatát: a hét első három napján ugyanis egyre fokozódó felmelegedést tapasztalunk. Szerdán főleg a keleti országrészben már kifejezetten erős kánikula várható – más kérdés, hogy ez egy hidegfront előterében zajlik, elvégre napközben már egyre többfelé várhatók záporok zivatarok. A délen még zivataros csütörtök, és péntek határozottan (bár egy árnyalattal visszafogottabban) nyárias időt hoz, a délnyugaton-nyugaton ismét kissé záporosabb-zivatarosabb szombaton, pláne vasárnap még melegszik is az idő, de a három napos pünkösdi hosszú hétvége fináléjára visszatérnek a zivatarok. Pünkösd vasárnap délutánra befut egy újabb (felettünk lelassuló) hullámzó frontrendszer, s előbb a Dunántúlon,, másnap leginkább már a keleti országrészben mind többfelé alakul ki zápor, zivatar. De hétfőre is csak némiképpen mérséklődik a felmelegedés, cserébe jó fülledt időnk lesz!

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Zavartalan napsütés, hét közepétől záporok

Hétfő: Zömmel napos, legfeljebb közepesen gomolyfelhős idő lesz, délután 25, 28 fokos hőmérsékleti maximumokkal. Többnyire mérsékelt (a nyugati határnál egy árnyalattal élénkebb) déli-délnyugati szél fog fújni. Éjszaka zömmel derült, szinte szélcsendes időben még alaposan lehűl a levegő: hajnalra egészen 12, 16 fokig.

Kedd: Zömmel derült időben sok napsütés várható, délután 26, 30 fokos csúcsértékekkel. Délelőtt északkeletre sodródhat be vastagabb gomolyos felhőzet, itt futó záporok is előfordulnak. Legfeljebb mérsékelt déli-délnyugati szél fog fújni. Éjszaka sem lesz sok felhő az égen, hajnalig gyenge légmozgás mellett 14, 18 fokig hűl a levegő.

Szerda: Délelőtt még több napsütés várható, ám napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet – északnyugaton már délelőtt is eshet. Napközben 27, 33 fokos maximumok várhatók (északnyugatról délkelet felé haladva növekvő tendenciát mutatva). Délután is északon, nyugaton és a keleti országrészben is sokfelé pattannak ki záporok, zivatarok – de előtte még a Dél-Alföldön  kánikula várható. Előbb északnyugaton-északon, majd az addig délnyugati irányból szeles keleten is megélénkül az északnyugati szél. Éjszaka legfeljebb a Dél-Dunántúlon és északkeleten lehetnek elszórtan még záporok, hajnalra gyengülő légmozgás mellett 15, 19 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: Délen erősen gomolyfelhős, az ország északi-északkeleti felén azonban többnyire napos időben délután többnyire 25, 29 fokig melegszünk (az Alföldön helyenként meglehet a 30 is). Napközben (már délelőtt is!) főleg a déli országrészben, a Dél-Dunántúlon alakulnak ki újabb záporok, zivatarok. Napközben főleg északon és az Észak-Alföldön élénkül meg az északnyugati szél. Estére csökken a felhőzet, s a derült időben, gyengülő légmozgás mellett éjszaka ismét jobban lehűl a levegő: egészen 11, 17 fokig. Hajnalban viszont délnyugaton alakulhatnak ki újabb záporok.

Péntek: Zömmel napos idő várható, szokásos nappali gomolyfelhő-képződéssel, délnyugaton, nyugaton (például a Balaton környékén) még záporokkal, elvétve zivatarokkal, délután 26, 29 fokos csúcsértékekkel. Többnyire gyenge, legfeljebb északon mérsékelt változó irányú szél fog fújni. Éjszaka sehol sem várható csapadék, hajnalra visszafogott légmozgás mellett 12, 17 fokig hűlünk.

Szombat: Előbb még zömmel napos, később erőteljesen gomolyfelhős idő lesz, délután 27, 31 fokos maximumokkal. Főleg északkeleten-keleten élénkülhet meg kissé az amúgy visszafogott északkeleti irányú légmozgás. Napközben (a délután derekától) a Dunántúl délnyugati, nyugati és középső részén alakulnak ki újabb záporok, zivatarok. Estére azért itt is szűnnek a záporok, éjszaka már nem sok felhő lesz felettünk, hajnalra, gyenge szélben, 14, 19 fokig csökken a hőmérséklet.

Vasárnap: Kezdetben sok napsütés és a szokásos gomolyfelhő-képződés mellett már 28, 32 fokig melegszünk, a délután előbb északnyugaton, majd a Dunántúl más részein is többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok Napközben kezdetben nyugaton és északon élénkül meg a délies irányú szél, de délután északnyugaton már északnyugatira vált a légmozgás. Éjszakára átmenetileg csökken a csapadékhajlam (legfeljebb a Kelet-Dunántúlon eshet még elszórtan), kora reggelig 15, 20 fokig csökken a hőmérséklet, de ekkor már főleg északkeleten és keleten várhatók záporok. Főleg nyugaton fúj majd élénkebb északnyugati, az Alföldön mérsékelt déli szél.

Hétfő (pünkösd): A Dunától keletre már a  nap első felében is erősen felhős, sokfelé csapadékos (záporos, zivataros) időnk lesz - napközben éppen délnyugaton és nyugaton süthet ki tartósabban a nap. Többnyire még 24 és 30 fok közötti maximumokat mérhetünk (délkeleten a legtöbbet) - és a zivatarok környezetében gyorsan hűl majd a levegő. Napközben nyugaton és északkeleten zömmel már északnyugati-északi szél fog fújni, majd a zivatarcellák környezetében erősebb lökések is előfordulnak. Délután, este és éjszaka is sokfelé záporos, zivataros idő lesz, hajnalra legfeljebb mérsékelt (a Dél-Alföldön élénkebb) délkeleti szélben 15, 19 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a  hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. máj. 29., 09:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához