Nehezen adja fel a nyár – időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. szept. 11., 08:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bár a hétfői csalóka nyári meleg nem marad sokáig, azért ezen a héten tán még nem fogunk fázni.

A múlt hét végére – a hűvös szeptemberi őszkezdet után kellemes meglepetésként – szinte visszatért a nyár, de nagy jövőt nem jósolunk neki. Már most hétfőn is egy hullámzó frontrendszer előterében, annak áramlási rendszerében fokozódik átmenetileg a felmelegedés, főleg az ország keleti felén, amikor nyugatra már délutántól megérkeznek az esőfelhők. Keddre virradó éjszaka, majd kedden napközben is az övék lesz a főszerep, így mindenféle csapadékforma (eső, zápor, sőt utóbbi néha zivatarral kísérve) előfordulhat. Keddre jelentősen lehűl az idő, s még a visszafogottan langymeleg, kora őszi hőmérsékletekre is legfeljebb keleten számíthatunk. Szerdán viszont esőmentes, alapvetően napos, szép kora őszi napnak örülhetünk, csütörtökre pedig visszatér a nyár, aminek péntekre virradóan egy gyenge, gyér csapadékot hozó hidegfront vet véget. A hét utolsó napjai is az északról, északnyugatról érkező hűvös, néha nedves, és a délről érkező meleg levegő ádáz küzdelmét hozzák. Ráadásul mind a melegbeáramlást, mind a hideg levegő betörését élénkebb-erősebb, bár más-más irányú szél is kíséri. A hűvös péntekre, s az ezt követő éjszaka átvonuló csapadéktömbre egy majdnem nyárias szombat érkezik válaszként. Most úgy tűnik, hogy az ország keleti részére még vasárnapra is marad valamennyi a melegből. Pedig ezen a napon a már az előző este-éjszaka, sok csapadék kíséretében befutó mediterrán ciklon hullámzó frontrendszere oszthatja ketté az országot. Előtte keleten lassan szorul ki a meleg, mögötte viszont  fokozatosan visszatér az ősz, és ehhez napközben további, akár jelentős mennyiségű eső vagy záporos csapadék is társulhat. Bár a jövő heti friss prognózisokat is nézve nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a hűvösebb idő végleg át is vette a hatalmat, de talán az indián nyárnak is maradt még néhány dobása.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Közben a tengerentúlon az utóbbi 12 év legaktívabb hurrikánszezonját szenvedik el. A főleg Texast eláztató Harvey-t (róla lásd cikkünket a múlt heti print számunkban) a számos tekintetben rekordokat döntő Irma nevű szörnyeteg követte, amely a Kis-Antillák feldúlása után éppen e napokban pusztítja végig előbb Floridát, majd annak északi szomszédait. S közben a következő erőteljes hurrikán, José éppen erőt gyújt a Sargasso-tengeren, s addig nem győzi eldönteni, melyik sziget vagy szárazföld legyen a következő áldozata.

Nyárra zápor

Hétfő: A Dunántúlon helyenként már délelőtt is eshet, délután is inkább ott várható némi csapadék (inkább a nyugati határszélen), az ország túlnyomó részén ekkor még aligha. Délután igen nagy lesz a különbség az ország nyugati és keleti széle között, ennek megfelelően 24 és 32 fokok között szóródnak a napi csúcsértékek. Délkeleten és a Tiszántúlon egyértelműen kánikula lesz, míg a felhősebb Dunántúlon, illetve északon csupán kellemesen meleg idő várható, a nyugati határszélre pedig visszatér az ősz. A középső és a keleti országrészben megélénkülhet a délkeleti szél. Viszonylag enyhe lesz az éjszaka, kora reggel mindössze 14, 20 fokos minimumokkal. Késő estére előbb nyugaton és a középső országrészben, hajnalban már keleten is megnövekszik a felhőzet és sokfelé esni fog. Ekkor a Dunántúlon és a főváros környékén már az északnyugati szél támad fel.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Kedd: Felhős idő lesz, sokfelé fog esni (főleg konvektív, záporos csapadék), zivatarokkal is számolni kell. Napközben 18 és 24 fok közötti maximumok várhatók: legfeljebb az Alföldön (főleg annak északi részén) maradnak még a kellemes kora őszi hőmérsékletek, főleg a nap első felében. A fővárosban is csak 20 fok körüli maximumokat mérhetünk, az előző naphoz képest már erőteljesen lehűl a levegő. A Dunántúl és az Alföld jelentős részén délután átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, néhol a nap is kisüthet - ekkor már főleg a korábban napos északkeleten várható záporos-zivataros idő. Kora estére délnyugatról egy újabb csapadéktömb érkezhet, ám ebből éjszaka főleg a Dél-Dunántúlon majd a Dél-Alföldön fog esni. Itt és a Dunántúlon élénk északnyugati, de keleten még délnyugati-nyugati szél fog fújni. Késő estétől már kevesebb helyen fog esni: főleg délen és északkeleten, ott viszont egészen reggelig. Ekkorra 9, 14 fokig hűl a levegő, s csak lassan mérséklődik a szél.

Szerda: Változóan felhős idő lesz, de csak kevés helyen (a nap első felében főleg északkeleten) eshet. Délután 19, 23 fokos maximumokra számíthatunk. A Dunántúlon a délnyugati, keleten a nyugati szél élénkül meg, északnyugaton kifejezetten erős szél fog fújni. Estétől északon megnövekedhet a felhőzet és itt helyenként kisebb eső is kialakulhat, míg az ország nagyobb részén nem várható csapadék. kora reggelig, kissé még élénk délnyugati szélben, 11, 15 fokig csökken a hőmérséklet.

Csütörtök: Többnyire derült, napos időben kora délutánig 23, 28 fokig emelkedik a hőmérséklet (délkeleten és a Kisalföldön lesz a legmelegebb). A Dunántúlon, majd északon és a főváros környékén is erős, de keleten is igen élénk délnyugati szél fog fújni. Késő délutántól, kora estétől északnyugat felől többfelé megnövekszik a felhőzet és ekkor valamint éjszaka főleg a nyugati, dunántúli, esetleg még az északi-északkeleti országrészben fog esni - de itt sok csapadékra ne számítsunk! Ezzel együtt előbb északnyugaton-északon, majd keleten is megerősödik az északnyugati szél. Kora reggelre 10, 15 fokig csökken a hőmérséklet.

Péntek: A nap első felében a Dunántúlon, főleg annak nyugati, délnyugati felén még felhős, csapadékos, máshol csupán mérsékelten felhős, zömmel azért napos időben délután 15 és 21 fokok között alakulnak a maximumok. Nyugaton és északon lesz a hűvösebb, délen és keleten még 20 fok körüli, vagy kicsivel a feletti csúcsértékek várhatók. Északon és északkeleten kissé élénkebb nyugatias szél fog fújni. Éjszaka délnyugat felől megnövekszik a felhőzet s a Dunántúlon, északnyugaton illetve az ország északi felén (így a főváros környékén) sokfelé elered az eső –  legfeljebb délkeleten várhat ránk csillagfényes éjszaka. Reggelig-  északon kissé megélénkülő keleties szélben, máshol gyenge légmozgás mellett - 9, 14 fokig hűl a levegő.

Szombat: Északon és a Nyugat-Dunántúlon kicsit erőteljesebben, délen és keleten gyengén felhős idő lesz: az északi országrészben délelőtt még sokfelé eshet, emellett napközben főleg a Dunántúlon várhatók záporok. Napközben 20 és 29 fok közötti maximumokkal számolhatunk. Ezen belül nyugaton és északon lesz kissé hűvösebb, délen és keleten a melegebb - a fővárosban és környékén 23-24 fok körül alakul a délutáni hőmérséklet. Északnyugaton és délkeleten helyenként megélénkül a délies szél. Kora estétől nyugat-délnyugat felől egyre többfelé növekszik meg a felhőzet és ered el az eső, sokfelé még konvektív, záporos csapadék is várható - záporok környezetében feltámad a szél is. Hajnalig sokfelé (de főként az Dunántúlon, északon, a főváros környékén) fog esni, ekkorra még csupán 13, 19 fokig hűl a levegő, a legkevésbé éppen délkeleten, ahol reggelig marad a száraz idő.

Vasárnap: A nap első felében keleten várható némi napsütés -  itt még kitart az átlagosnál melegebb idő, legalábbis a délután derekáig. De nyugaton, északon, a középső országrészben (Budapest környékén), sőt kora délutántól keleten is erősen felhős, esős, helyenként záporos idő lesz. Napközben a csúcshőmérsékletek igen széles skálán, 16 és 29 fok között szóródnak. Már csak a keleti országrészben, főleg a Tiszántúlon, délkeleten marad még az utónyári meleg (azután késő délutánra itt is lehűl), az ország nagyobbik (nyugati, középső és északi) részén már ősziesebb, a nyugati határnál kifejezetten hűvös idő várható. A főváros környékén is inkább felhős-záporos idő várható, többnyire csak 20 fok körüli hőmérsékletekkel. A keleti és a középső országrészben a ciklon átvonulásával előbb még a keleti-délkeleti, majd a délnyugati szél élénkül (helyenként erősödik) meg, a Dunántúlon már délelőtt északnyugatira-nyugatira vált a légmozgás.. Éjszakára mindenhol eláll az eső, de főleg az ország északkeleti harmadán igen élénk nyugati-délnyugati szél fog fújni. Hajnalra egészen 6, 12 fokig hűl a levegő.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. szept. 11., 08:09
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához