Péntektől befűtenek nekünk – Időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2015. júl. 13., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hétfői hidegfront után fokozatosan melegedő idő, a hét utolsó három napján pedig már ismét kánikula, sőt tikkasztó hőség vár ránk.

A múlt hét (lásd akkori bejegyzésünket) változatossága akár üdítő is lehetett volna, ha kezdetben nem fő puhára a fejünk, majd nem kell riadtan menekülnünk a szélvihar és a felhőszakadás elől. Ahhoz képest, hogy a múlt héten előbb az országos és a fővárosi melegrekordok dőltek halomra (előbb kedden, azután szerdán is), szombat hajnalra már a napi éjszakai hidegrekord lett a múlté az ebből a szempontból legendásnak számító nógrádi Zabaron.

Az előttünk álló hét szintén határozottan két részre osztható: az első fele voltaképpen kellemes időt hoz, azután jön megint a hőség. A hétfői hidegfront és az általa biztosított esős, záporos, zivataros idő teljesen a helyén van, ennél több öntözést is kibírnánk – kedden-szerdán már csak néha és helyenként fordulnak elő záporok, és óvatosan melegszik is az idő. Csütörtökön éppen július közepére való, némileg átlagon felüli hőmérsékletű idő lesz, azután péntektől beüt a kánikula, s különösen szombaton-vasárnap lesz nehezen elviselhető a forróság. Márpedig ilyen időben, amikor mindenki a vízpartokra menekül, nem árt vigyázni a napozással sem – e szempontból is ajánlanánk figyelmükbe friss összeállításunkat! Pénteken-szombaton a kissé labilis levegőben megnő a záporok-zivatarok valószínűsége, vasárnap késő délután, estefelé pedig egy gyenge hidegfront enyhíthet átmenetileg és kis mértékben a forróságon, de a jövő héten is kánikulával, majd rekkenő hőséggel folytatjuk - ez a hőhullám szívósság terén még az előzőn is túltesz!

 

Kezdetben még kellemes

Hétfő: Kezdetben zömmel felhős, az ország déli kétharmadán csapadékos idő lesz, délután, pláne annak második felében már többfelé kiderül. Ekkor 24, 28 fokos csúcshőmérsékletek várhatók – rendre a csapadékos vidékeken lesz hűvösebb. Többfelé megélénkül, északon megerősödik az északnyugati szél. Délelőtt, kora délután még sokfelé (de például a főváros környékén aligha), majd egyre inkább keleten várhatók még záporok, zivatarok. Itt még este, éjjel is felhős lesz az ég, északkeleten további záporok is előfordulnak, máshol csapadék már nem várható. Hajnalban, mérséklődő szélben 15, 20  fok lesz.

Kedd: Északon, északkeleten erősebben, máshol közepesen felhős, gomolyos, de azért többnyire napos időben délután 24, 28 fokos csúcshőmérsékletek várhatók. Többnyire élénk, a középső országrészben (pl. Budapest környékén) kifejezetten erős északnyugati szél fog fújni. A Dunántúlon, északon és főleg északkeleten újabb elszórt záporokra számíthatunk. Éjszakára gyenge légmozgás mellett legfeljebb 16, 20 fokig hűl az idő, a Dunántúlon hajnalban kisebb záporok is előfordulhatnak.

Szerda: Zömmel napos, de néha erősebben gomolyfelhős időben erősödik a felmelegedés: délutánra már 26, 30 fokig melegszik a levegő. Az Észak-Dunántúlon és északkeleten előfordulhatnak záporok, s még mindig élénk lesz az északnyugati szél. Éjszaka, gyengülő szélben azért némileg még frissül a levegő, de reggelre már csak 16, 20 fokig hűl – főleg a Balaton környékén várhatók magasabb minimumok.

Csütörtök: Többnyire derült időben délután már 28, 32 fokig melegszik az idő, általában csak gyenge/mérsékelt, változó irányú légmozgás mellett (azért a Dunántúlon már határozottan tapasztalható déli széllel érkezik a meleg). A már délelőtt képződő gomolyfelhőkből kisebb záporok még előfordulhatnak - például a Dunántúlon. Hajnalban, alig szélben is csak 16, 21 fok lesz a minimum, de délnyugaton, pláne a Balaton környékén talán ennél is több.

Péntek: Kezdetben napos időben már erős kánikula, 30, 34 fok várható. Mérsékelt, északon- északkeleten kicsit élénkebb délnyugati szél fog fújni, a Dunántúlon az északi és a középső országrészben délután, kora este egy-két zápor, hőzivatar is előfordulhat - ezek környezetében csökkenhet a hőmérséklet és feltámadhat a szél is. Éjszaka már kevéssé hűl a levegő, legfeljebb 17, 22 fokig (a kissé szelesebb Nyugat-Dunántúlon és a fővárosban többfelé ennél is melegebb lesz hajnalban).

Szombat: Derült, napos, alig szeles időben fokozódik a hőség: délután már 32, 36 fok is lehet. A délután második felében és kora este azonban a Nyugat- és Dél-Dunántúlon valamint északon, északkeleten többfelé alakulnak ki nyári záporok, zivatarok - utóbbiak környezetében erősebb széllökések is előfordulhatnak. Éjszaka is csak kevéssé könnyebbülhetünk meg: hajnalban sem lesz kevesebb 19, 24 foknál. az Alföldön még lehetnek kisebb záporok.

Vasárnap: Tikkasztó forróság, délután többnyire 34, 38 fokos maximumok várnak ránk, sok napsütéssel súlyosbítva. Szinte mindenhol megélénkül a délnyugati szél, s a délutáni erőteljes gomolyfelhő-képződés nyomán késő estig egyre többfelé, (de azért főleg az ország északi részén, például a főváros környékén) lehet zápor-zivatar, ezek környezetében hevesebb széllökések is előfordulnak, ráadásul itt több fokot csökkenhet a hőmérséklet is. Estétől a Dunántúlon már élénk északnyugati szél fog fújni.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2015. júl. 13., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához