Szeszélyes január – Időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. jan. 15., 10:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A fagyos hétfő után keddtől ciklon érkezik, és havat is, esőt is kapunk a nyakunkba. A hét utolsó napjain csapadékos időnk lesz, pénteken szinte tavasz.

A magunk mögött hagyott hét végén – idén először! – sokfelé havazott, és végre télies hőmérsékleteket mérhettünk. A januárhoz méltó idő még e hét elején is kitart, hétfőn helyenként (főleg délnyugaton és délen) további havazás is várható. Ám kedd reggeltől egy újabb ciklon helyeződik fölénk, ami izgalmasan változatos állagú, idővel mind vegyesebb halmazállapotú csapadékkal, és egyelőre még csak részleges és főleg regionálisan érzékelhető melegedéssel is jár.

false

Keddtől kezdve napközben jelentős különbségek alakulnak ki a melegebb dunántúli és déli, illetve a hűvösebb északkeleti területek között. Éjjelente pedig hét közepén már nem is fog mindenhol fagyni. Péntekre virradóan illetve napközben egy újabb mediterrán ciklon meleg oldalára kerül az ország nagyobb része: ennek felhőzete beteríti az országot, és jövő hétfő reggelig összességében nem túl nagy mennyiségű, de változatos halmazállapotú csapadékot hoz magával. E ciklon áramlási rendszerében főleg péntek napközben emelkedik a hőmérséklet viszonylag magasra, de délnyugaton még szombaton, sőt vasárnap sem lesz olyan hideg. A péntekre virradó éjszaka zömmel fagymentes lesz, míg szombatra és vasárnapra virradóan azért már országszerte erőteljesen fagyni fog. A helyenként kora tavaszias, bár a főleg pénteken és vasárnap érkező csapadék miatt nem mindig kellemes időnek hétvégén újabb lehűlés vet véget. Északon-északkeleten már szombaton is hidegebb lesz, vasárnap napközben pedig fokozatosan az egész Kárpát-medence a ciklon túloldalára kerül, s ezzel a jövő hét elejére a hőmérsékletek szempontjából is fokozatosan visszazökkenünk a téliesebb, januárhoz méltó körülmények közé. Persze ki tudja, mennyire lesz ez tartós... (A friss prognózisok szerint legfeljebb néhány napra marad a hideg.)

Tél és tavasz harca

Hétfő: Zömmel borongós, szürke, hideg idő lesz, legfeljebb északnyugaton és északkeleten bukkanhat elő a nap. Délutánra sem melegszik –3, +1 foknál tovább, talán az ország nagyobb részén egész nap fagyni fog. A Dunántúlon (annak is inkább a déli és keleti felén), a Duna–Tisza közén, a főváros környékén és a Dél-Alföldön is előfordulhat kisebb havazás. A Dunántúlon mérsékelt (északnyugaton néha élénk) délkeleti szél fog fújni, keleten gyenge marad a légmozgás.  Éjszaka is a Dunántúlon fújhat élénkebb délkeleti szél, míg északkeleten a gyenge légmozgás mellett sokfelé képződik zúzmarás köd. Reggelig –9, –2 fokig hűlünk.

false

Kedd: Erősen felhős idő lesz és mind többfelé várható csapadék: hó, havas eső, sőt eső vegyesen – elvégre a hőmérsékletek délután igen széles tartományban, –2 és +8 fok között szóródnak: délnyugaton lesz a legmelegebb (de itt a nap is kisüthet!), míg északon-északkeleten egész nap fagyni (és ezzel együtt havazni) fog. Főleg a déli és a nyugati országrészben megélénkül, a Dunántúl délnyugati részén néha erősebb lökéseket is produkál a déli, illetve a délnyugati szél. Éjszaka már nem lesz annyira hideg, mint a korábbi napokon: –4, +3 fokig süllyed a hőmérséklet: délen és nyugaton sokfelé nem is fog fagyni. Éjszaka még kiterjedten eshet: hó, havas eső, „sima” eső, sőt ónos eső vegyesen, szeszélyes területi eloszlásban – kora reggel inkább már csak délen és délnyugaton. Hajnalra fokozatosan gyengül az ekkor már határozottan délnyugati irányú szél, de emiatt többfelé képződik köd.

Szerda: Borongós, főleg nyugaton és délkeleten sokfelé csapadékos, most már inkább esős idő lesz – a nap második felére jelentősen csökken a csapadék intenzitása és a kiterjedése. Napközben 1 és 7 fokok között alakulnak a napi maximumok: míg a köd borította északkeleten helyenként alig enged ki a fagy, addig a Dunántúlon és az Alföldön nem lesz ritka a 6-7 fok sem. Napközben főleg a nyugati, majd a középső országrészben mind többfelé megélénkül az északnyugati szél. Éjszakára –5, +1 fokig hűlünk: az ország nagyobb részén azért még fagyni fog, de a Dunántúlon és az Alföldön is akadnak majd kiterjedt fagymentes régiók. Főleg a Dunántúlon és a középső országrészben alakulhat ki gyenge havazás, de havas eső is eshet, míg keleten legfeljebb a Tiszántúl északi felén várható havazás. Éjszaka zömmel élénkebb-erősebb északnyugati szél fog fújni – de északkeleten és délnyugaton az ottani gyengébb légmozgás miatt sokfelé képződik zúzmarás köd.

Csütörtök: Gyengén felhős, sokfelé napos, délutánig még zömmel csapadékmentes idő lesz. Napközben 1, 8 fokig melegszünk: megint északkeleten lesz a hidegebb, a Dunántúl déli és keleti részén a legmelegebb. Zömmel élénk szél fog fújni. iránya északnyugatiról fokozatosan nyugatira, majd délnyugati-déli irányba vált. Délutántól északon már eshet, mindenféle halmazállapotban. Éjszaka –1, +5 fokig hűlünk: északkeleten helyenként még fagyni fog, míg a Dél-Dunántúlon sokfelé 5 fok körül ragadhat a hőmérséklet! Főleg éjfél után már többfelé várható csapadék, zömmel eső. Éjszaka élénken, de sokfelé erősen fúj majd  a most már határozottan délnyugati irányú szél.

Péntek: Felhős idő lesz, már napközben is sokfelé (például északon-északnyugaton, a főváros környékén, a Dél-Dunántúlon, később az Alföld déli peremén)  eleredhet az eső. Napközben többnyire 4, 9 fokig melegszünk: a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb; északon ehhez képest nem lesz több 4, 5 foknál. Északon és északkeleten helyenként még élénkebb, de többnyire mérsékelt vagy gyenge délnyugati szél fog fújni. Estétől főleg délen-délkeleten fog esni, kezdetben talán még eső, de idővel inkább hó, hiszen reggelig, zömmel gyenge szélben –8, 0 fokig hűlünk. Hajnalra azonban (az északnyugati országrész kivételével) mindenhol megszűnik a havazás, viszont sokfelé képződik köd.

Szombat: Északkeleten zömmel borult, szürke, ködös, de délen és nyugaton helyenként már csak  gyengén felhős napunk lesz, itt némi napsütéssel. Az ország északi felén napközben még többfelé gyenge csapadékkal (előbb esővel, később némi havazással) kell számolnunk. Délután 0, +6 fokos csúcshőmérsékletekre számíthatunk: megint északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő. Zömmel csupán mérsékelt vagy gyenge légmozgás várható, csupán az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén támad fel az északnyugati szél. Éjszaka kezdetben még nem várható csapadék, de hajnalban nyugaton, a középső országrészben (Budapest környékén) és északon már esni fog: mivel a minimumok –5 és +1 fok között alakulnak, így főleg havazni fog! Legfeljebb a Dunántúlon fújhat mérsékelt déli szél, keleten gyenge marad a légmozgás, így sokfelé képződik köd.

Vasárnap: Egész nap borult, főleg a nyugati, a középső és az északi országrészben erősen csapadékos idő lesz, a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön talán kevesebb fog esni. Többnyire havazni fog, délnyugaton ezért  eső, havas eső is eshet. Napközben -1, +4 fokos maximumokat mérhetünk: délnyugaton a legtöbbet, míg északkeleten (ahol megmaradhat a köd is) több helyen egész nap fagyni fog. Kezdetben gyenge szél fog fújni, majd mind többfelé feltámad az északnyugati irányú légáramlás: az ezzel érkező hidegebb levegő miatt már napközben is erőteljesen csökken a hőmérséklet (kora estig –5, +1 fokig). Éjszaka fokozatosan mindenhol megszűnik a  havazás, ezt követően keményen fagyni fog: hétfő reggelig -11, -2 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018. jan. 15., 10:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához