Végképp lejár a nyár órája – időjárás a héten

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. okt. 24., 09:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hét közepére átmenetileg javul az idő, de a hétvége ismét borongósabb lesz – cserébe vasárnap egy órával többet alhatunk.

false

Vasárnap és hétfőn – a még szombaton befutó, majd éppen felettünk hullámot vető hidegfronton keletkezett ciklonnak köszönhetően – kiadós esővel ért véget az előző napok száraz és viszonylag melegebb indián nyara. És ez október végéig már biztosan nem is tér vissza. Sőt, a hűvös, kedden még erősen, néhol viharosan szeles nappali órákra hideg (északon szerdára virradóan helyenként már fagyos) hajnalok következnek. A hét közepére, pláne csütörtökre kissé melegszik az idő és péntek délutánig nem is várható újabb eső. Pénteken, a nap második felében azonban élénk légmozgás kíséretében ismét nedvesebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe, ezzel lőttek is a szép október végi időnek. Pénteken napközben illetve este áthalad rajtunk egy frontrendszer csapadékmezője, ezt követően szombaton csupán elszórtan fog esni. Ám vasárnap reggeltől újabb kiadós esővel, sőt sokfelé záporral, zivatarral, jéggel, este talán hózáporokkal kell számolni – igaz, összességében talán már nem fog annyi esni, mint a hét ünnepi nyitányán, hiszen estére mindenhol el is áll. Eközben a hét utolsó napján az ország nyugati-délnyugati része átmenetileg a felettünk képződő ciklon melegszektorába kerül, ezért itt búcsúzóul 15 fok környékére emelkedik a hőmérő szála (majd délután itt is elered az eső). A hét közepére jelentősen mérséklődő légmozgás után pedig hétvégén ismét feltámad a szél, pláne vasárnap napközben tapasztalunk akár viharos széllökéseket. Öröm az ürömben, hogy ilyenkor legalább kevesebb helyen képződik köd, s kissé felfrissül az ilyentájt már gyorsan elhasználódó városi levegő.

Mindenesetre a borongósabb időt súlyosbítja, hogy egyre kevesebb ideig láthatjuk a napot. Ráadásul hétvégén – a mind későbbi napkelte miatt immár sürgető szükségmegoldásként – egy órával hátra is tekerjük az óra mutatóját, azaz visszaállunk a „normális”, téli időszámításra. A nyárból úgy is csak az időszámítás maradt mára, ideje, hogy ezt is elrakjuk a fiókba. Ezzel ugyan reggel látszólag nyerünk egy órát (amit majd tavasszal vissza is adunk), de már vasárnap délután szomorúan kell konstatálnunk, hogy fél öt körül le is megy a nap – s ez a helyzet egy ideig csak romlani fog, egészen, december első harmadáig.

false

Véget ér a nyári időszámítás is

Kedd: Nyugaton és északon inkább napos, máshol is legfeljebb közepesen felhős idő lesz, legfeljebb csak elvétve, az ország borongósabb délkeleti sarkában eshet. Többnyire 9, 14 fokos maximumok várhatók. Az ország túlnyomó részén erős, helyenként viharos északnyugati-északi szél fog fújni. Éjszaka közepesen felhős idő lesz, már sehol sem fog esni. Éjszakára mindenhol mérséklődik a szél – még legtovább keleten fújhat élénkebben. Reggelig egészen 0, +5 fokig hűlünk, és északkeleten helyenként már előfordulhat talaj menti fagy.

Szerda: Változóan (délután északon erősebben) felhős, főleg délen és nyugaton azért inkább napos idő lesz. Mérsékelt vagy gyenge délnyugati-nyugati szél fog fújni, délután 11, 15 fokos csúcsértékekben bízhatunk. Éjszakára sem hűl le annyira, mint az előző napon: kora reggelre - gyenge, legfeljebb mérsékelt délnyugati szélben - 5, 10 fokos minimumokra számíthatunk. Hajnalban a Tiszántúl északi részén eshet is. Ismét sokfelé képződik köd!

Csütörtök: A ködmezők feloszlását követően változóan (északkeleten erősebben) felhős, többnyire azért derengően napsütéses időnk lesz. Északon, főleg a főváros tágabb környezetében visszafogott  északnyugati, a Tiszántúlon szintén mérsékelt délnyugati szél fog fújni. Többnyire 16, 18, de a makacsul borongós-párás északkeleten helyenként csupán 14-15 fokig melegszünk. Éjszakára gyengül a légmozgás, hajnalra 6, 11 fokig hűlünk, ismét sokfelé képződhet köd.

Péntek: A nap első felében délen, a ködfoltok eltűnése után még sokfelé kisüt a nap – itt jobban is melegszik a levegő, északon már ekkor is több lesz a felhő. Ennek megfelelően észak-déli megoszlásban 12 és 18 fokok között alakulnak a napi maximumok (a déli határ mentén lesz a legmelegebb). Dél körül mind többfelé megvastagszik a felhőzet, előbb északon és nyugaton, kora délután már délen és keleten is esni fog. Napközben mind többfelé megélénkül az északnyugati (keleten kezdetben nyugati) szél - de a Dunántúlon és a középső országrészben kifejezetten erős széllökések is előfordulnak. Késő estig délen és keleten még eshet, majd még éjfél előtt ott is eláll, ezt követően szakadozottan felhős idő lesz Néhány szélcsendes (így azután ködös) északkeleti régió kivételével még mindig élénk, nyugaton sokfelé erős északnyugati szél fog fújni, hajnalra 4, 8 fokig hűlünk.

Szombat: Közepesen-erősebben felhős időben többnyire 9, 14 fokos maximumok várhatók – több-kevesebb (sokszor csak átmeneti) napsütésre még sokfelé számíthatunk. Főleg északon-északkeleten, és a középső országrészben kisebb eső, némi őszies csöpörgés is kialakulhat. Többnyire élénk, a Dunántúl északi részén, valamint az északi hegyvidéken akár erősebb északnyugati (de keleten inkább nyugati) szél fog fújni. Éjszakára ismét erősen beborul az ég, de reggelig még kevés helyen (főleg északon) fog esni. A szélcsendesebb (de éppen ezért ködös) délnyugati országrész kivételével élénk nyugati szélben hajnalra 4, 9 fokig hűlünk.

Vasárnap: Többnyire (északon, keleten, középső országrészben) erősen felhős, mind többfelé esős, záporos (helyenként zivataros!) idő várható, többnyire csupán 8, 12 fokos csúcsértékekkel. A Dunántúl déli és délnyugati felén lesz kevésbé hűvös idő: itt 14-15 fok is lehet, és átmenetileg kisüthet a nap is. Reggeltől kedve feltámad, napközben fokozatosan megerősödik a délnyugati szél, ami a déltől előbb nyugati, majd északnyugati irányba vált és sokfelé viharossá fokozódik. Naplemente után szinte még az egész országban esni fog, kora este inkább már csak a déli országrészben várható további eső, s késő estére, még éjfél előtt mindenhol eláll. Éjjel is sokfelé erős, kezdetben akár viharos, reggelig is csak lassan csillapodó északnyugati szél fog fújni. Erősen lehűl a levegő, kora reggel 0, +6 fokos minimumokra számíthatunk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2017. okt. 24., 09:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 24., kedd 10:32
    Amikor a korai sötétedés és a közelgő tél miatt kesergünk, vigasztaljon bennünket az, hogy a déli féltekén élő felebarátaink hogy örülnek most a tavasznak.

Komment írásához