A szavak elrablása

szerző
Radvánszki Péter
publikálva
2017. aug. 29., 11:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A beszéd erejének eltűnésével az ember hitelessége tűnik el.

Ismerjük azt a viccet, hogy Kohn bemegy a henteshez, rámutat egy sonkára és megkérdezi: „Mennyibe kerül ez a hal?” A hentes döbbenten néz, majd habogva válaszol: „De uram, az nem hal, hanem sonka!” Kohn dühösen kéri ki magának: „Nem azt kérdeztem, mi az, hanem hogy mennyibe kerül!”

Ha halnak mondjuk, akkor lehet akár a húsvéti sonka is kóser? A babilóniai talmudistákról (a pumbeditaiakról) mondták azt, hogy annyira értenek a szavak csűrés-csavarásához, hogy „egy elefántot is átvezetnek egy tű fokán”.  Én a Talmud-óráimon azért azt tűztem ki célomul, hogy minden fontosabb szónak feltárjuk a teljes jelentéstartalmát. Nagy kihívás.

A hírekben mintha háború dúlna a szavak birtoklásáért. Nemrég például „népcsoport”-ot teremtettek a „diákok”-ból, amikor egy kínos, rasszista felhangú megjegyzést akartak kimagyarázni politikusok. Kissé átlátszó.

Azonban ez az eset nem különleges, hiszen sokszor válik fegyverré egy-egy szó, az állandó ismételgetés következtében, közszereplők szájában. A szavak birtoklásának kényszere pártállástól függetlenül létezik, és ma is uralja a közéletet (tisztelet azoknak, akik ez ellen küzdenek). Sőt, minden gondolkodó ember válságban érezhetné magát, amióta a „világ legnagyobb hatalmú embere”, az amerikai elnök úgy nyert választást, hogy a kampánya alatt kijelentéseinek hetven százaléka hamis volt. Vagyis nagyrészt hazudott. Hogy történhetett ez meg?

A szavazók egyszerűen az érzelmi töltetre reagáltak, nem az igazságtartalomra. Vagyis az érzelmi adalék ugyanolyan fontos, mint a szó lényegi jelentése!

Sokszor válunk „verbális manipuláció” áldozataivá. Olyan megszólalásokra gondolok, amelyekben az emocionális töltet „legyűri” a szó lényegét, jelentéstörténetét, és kizárólag a használójának játékszere, fegyvere lesz.

Azonban a szavak stabil jelentésének eltűnésével azok ereje is csökken. A beszéd erejének eltűnésével pedig az ember hitelessége tűnik el. Azt érzem, mintha egy szó, egy mondat kifacsarásával valami közös kincset rombolnának szét. Ellopják az emberi intelligencia vívmányait. Ideális esetben egy szó jelentéstartalmát csakis közös elhatározással, vagy legalábbis intelligensen lehetne megváltoztatni.

Le a szavak elrablásával!

Hiszen a nyelvtörténet elárulja nekünk, hogy van lassú, kifinomult módja egy szó tartalmi átalakításának.

A héber nyelvben ilyen változás volt, amikor a modern nyelv kialakításánál ősi szavakat használtak a régi jelentés lényegi megtartásával. Így lett az Ezékiel könyvében olvasható „kékes ragyogás”-ból (hásmál) a mai elektromos áramot kifejező szó. A római korban, a szétszórt diaszpóra kialakulásával így vált a „köztünk élő idegent” jelentő szóból (gér) a „zsidóságba betért”-re utaló kifejezés – ugyanis addigra a zsidóság többsége lett idegen lakó valamilyen messzi országban.

Említhetnénk magyar nyelvi változásokat is: például a „vörös” eredetileg „veres”, és vérest jelentett csupán. Bájos jelentésváltozás, amelyben egy konkrét fizikai jelentésű szó színné alakul. Mindegyik fenti eset azonban kollektív, de legalábbis többségi elhatározású, hosszú folyamat következménye.

Legyen héber vagy magyar nyelvtörténet, drágaköveknek kell tekintenünk szavainkat, amelyekkel garázdaság dobálózni, és egyszerű lopás lenyúlni őket. Inkább őrködjünk felettük, hiszen sokkal nagyobb „verbális felelősség” terhel minket, mint amennyire azt az elektronikus élet sugallja. Az olyan térben, ahol minden szó kitörölhető egy gombnyomásra, a felelősségérzet is elhalványul. Pedig addigra lehet, hogy olvasták, és talán soha nem felejtik el…

Érthető így már, hogy a zsidó hagyomány szerint a beszéddel, jelképesen mondva, ölni is lehet. Ugyanakkor szavakkal lett teremtve a világ („És mondta az Örökkévaló, legyen fény, és lett fény…”), tehát nemcsak a pusztítás, hanem a formálás is részben a verbalitásnak köszönhető.

Ha pedig már mást nem tehetünk, nevessünk a nyelvi leleményeken, amelyeket önmaguk mentegetésére használ néhány, önmérsékletben hiányos közszereplő, vagy akár hétköznapi ember. Ha citromba harapunk, akkor néha hadd mondhassuk azt, hogy az narancs, csak kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. Végül is a miénk.

szerző
Radvánszki Péter
publikálva
2017. aug. 29., 11:20
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
retorika
közélet
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 rworse
    rworse
    2017. augusztus 29., kedd 16:16
    Sok szót rabolt el mostanában az altright.
  2. 1 Motyó
    Motyó
    2017. augusztus 29., kedd 15:52
    Egyszer hallottam Eszterházy Péter előadását, ahol azt mondta, lejáratott szavakat nem használunk, és példának az élettér kifejezést hozta. Végiggondoltam, és igazat adtam neki.

Komment írásához