Elhunyt Birkás Ákos

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 11., 11:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Június 10-én, életének 77. évében elhunyt Birkás Ákos festőművész.

Birkás Ákos 1941-ben született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola után az 1960-as években önarcképeket és portrékat készített. Az 1970-es évek elején konceptuális indíttatású, realista képeket festett, majd a fénykép eszközével folytatta mű és környezete, mű és befogadó viszonyával kapcsolatos kutatásait. A képpel mint tárggyal, a fényképezéssel mint szereppel foglalkozott. 1985-ben kezdte el absztrakt Fej-sorozatát, ami az évek során monumentális sorozattá bővült. E munkáinak egyetlen motívuma az ovál forma, amely sokrétű értelmezési lehetőséget hordoz. 2000-től többek között olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozott nagyméretű realista képein, mint a globális migráció problematikája. Változatos életművének elemei szuverén logikával épülnek egymásra. Művészi tevékenysége mellett pedagógiai és elméleti munkássága is jelentős. Kivételes intellektusa, tágas gondolkodási horizontja nevét külföldön is ismertté tette. A nyolcvanas évek végétől Bécsben, Münchenben, Berlinben, Budapesten élt és dolgozott. 1989-ben Hans Knollal közösen hozták létre az első, nemzetközi művészetet bemutató kortárs galériát Budapesten. 2009-ben portréfilmet készített róla a francia Arte csatorna (Akos Birkas – Painter, rendező: Judith du Pasquier). Munkáit neves külföldi és hazai múzeumok őrzik, többek között a New York-i Guggenheim Múzeum, a bécsi MUMOK, a Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz, a Neue Galerie, Linz, a budapesti Ludwig Múzeum, Kiscelli Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria. Számos díjat és elismerést kapott, munkásságát többek között Herder-díjjal (1989), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2008) és Prima Primissima díjjal (2017) jutalmazták, tagjai közé választotta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia képző- és iparművészeti osztálya.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A külföldön is ismert – és jegyzett – kortárs magyar festők egyike volt.

Temetéséről és búcsúztatásáról a család később intézkedik.

A festővel tavaly decemberben beszélgettünk hosszabban családi gyökerekről, művészetének radikális változásairól és a mai magyar politikai helyzetről a Prima Primissima díj elnyerését követően. Ebből idézünk:

„Ha megnézzük, amit az életemben csináltam, ebben a tekintetben a skála elég különböző fokozatai között vándoroltam, sokféle árnyalatú pozíciót foglaltam el a könnyebb-nehezebb érthetőség tekintetében. Vannak az életművemben tévedések is, amikor túllőttem a célon, de már mindegy. A művészet nem a tökéletes műre törekszik, mint az igazi akadémizmus, hanem – én legalábbis úgy látom – a művészet »trial and error« rendszer lett. Ez a módja annak, hogy az ember ne váljon iparossá, aki már csak az egyszer bevált modellt ismétli. Engem a művészet mint beszéd, mint kommunikáció érdekel, s hát kár lenne tagadni, az ember mondanivalója az élete során sokat változik.

(...)

Nekem például egyrészt van egy radikális és baloldali lényem, igazán ezt szeretem és ápolgatom. De van másik oldalam is, egy konzervatív, amit a gyerekkori erős vallásosság alapmintái is átszőnek. Ezért ugyanolyan meghitt nekem Marx káprázatos elemzése, mint Eckhart mester lenyűgöző szövege. Sokáig nem értettem, hogy van ez, ma már egyszerűen elfogadom: mint az emberek általában, én is vegyes képlet vagyok. Nos, a radikális énem tud mulatni, néha hangosan röhögni ezen a karikatúraországon. A konzervatív énem az, ami mélyen meg van bántva a Fidesz politikájától és torz következményeitől, kompromittálva érzi magát. Szégyellem magam, és úgy érzem, megalázottan kell itt élnem.”

A teljes interjú itt olvasható.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jún. 11., 11:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
gyász
festészet
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    yoyo
    2018. június 12., kedd 21:07
    de marhajó az a sióréti-portré
  2. 1
    rworse
    2018. június 11., hétfő 15:42
    "Meg akarlak érteni, te hiperrealista mélabú."

Komment írásához

  • A térkép és a táj - lehetne akár ez is a festőművész kiállításáról szóló írás címe. Bármennyire is kézenfekvőnek tűnik, nem Radnóti Miklós verse, hanem egy fiktív művész, Jed Martin miatt.

    Szerző
    Dékei Kriszta
    Posztolva
    2012/1. (01. 05.)
    Kommentek
    0
  • A Fidesz propagandaintézményévé lefokozott Magyar Nemzeti Galéria számára nincs lejjebb.

    Szerző
    Kürti Emese
    Posztolva
    2012/2. (01. 12.)
    Kommentek
    0
  • Szerző
    - dck -
    Posztolva
    2012. jan. 16., 08:00
    Kommentek
    0
    Ijesztően ronda jelek – Rita Ackermann a LuMú-ban
  • Befejezéséhez közeledik a Margit híd felújítása. A közel 30 milliárdos beruházást nagy érdeklődés övezte eddig is, viszont a pár hónapja látható régies lámpák, kőobeliszkek, világító Szent Koronával díszített hatalmas vasoszlopok a műemlékvédelemre is ráirányították a figyelmet. Bár az új elemek szokatlanok, mindegyiknek létezett előképe a II. világháború előtt. Legfeljebb kicsit másképp, kicsit máshogy, kicsit máshol.

    Szerző
    Kelecsényi Kristóf Zoltán, Székely Márton
    Posztolva
    2011/50. (12. 15.)
    Kommentek
    0
  • Elhunyt Pauer Gyula, a magyar neoavantgárd egyik legnagyobb alakja - értesült a Litera. St.Turba Tamás rendhagyó beszélgetésével emlékezünk rá. Nekrológunkat a Narancs eheti számában olvashatják.

    Szerző
    St.Turba Tamás
    Posztolva
    2011/50. (12. 15.)
    Kommentek
    0
  • A Kis Varsó (Gálik András és Havas Bálint) jó néhány évvel ezelőtt beleeresztette körmét az emlékműszobrászat problematikájába, és azóta nem engedte el.

    Szerző
    Kürti Emese
    Posztolva
    2011/50. (12. 15.)
    Kommentek
    0
    Agresszió, férfiasság, pátosz
  • Nyáron átadták a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában otthonaikat vesztett családok új házait. Az alig több mint fél év alatt felépített új településrészek elkészültével a környék rehabilitációjának fontos szakasza zárult le - az elöntött területeken még zajlik a talajcsere és a rendezés.

    Szerző
    Szemerey Samu
    Posztolva
    2011/49. (12. 08.)
    Kommentek
    0
  • Szerző
    Dékei Kriszta
    Posztolva
    2011/49. (12. 08.)
    Kommentek
    0
  • Szerző
    Kürti Emese
    Posztolva
    2011/48. (12. 01.)
    Kommentek
    0
    Kivételes együttállás
  • Szerző
    Dékei Kriszta
    Posztolva
    2011/48. (12. 01.)
    Kommentek
    0
  • Szerző
    Dékei Kriszta
    Posztolva
    2011. dec. 14., 07:30
    Kommentek
    0
    Hozott is, meg nem is
  • December elején nyílt meg drMáriás A Rock and Roll Hall of Fame magyar jelöltjei című, két galériában (Erlin, Galéria X) szétterített kiállítása. A mester végigkalauzolt minket tárlatán.

    Posztolva
    2011. dec. 11., 07:30
    Kommentek
    1
    „Huncutul mosolygó bokszoló”
  • Szerző
    Dékei Kriszta
    Posztolva
    2011/45. (11. 10.)
    Kommentek
    0