„Fel kell szabadítani a várost” – Márki-Zay Péter útja a polgármesteri csatáig

szerző
Cservenák Zoltán
publikálva
2018. jan. 24., 06:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sokakat meglepve, szinte a semmiből jelentkezett be a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért Márki-Zay Péter. Magát kiábrándult, egykori Fidesz-szavazóként jellemzi, aki sokakkal együtt egyik mai párttal sem tud maradéktalanul azonosulni. Elmondása szerint politikailag független, konzervatív, keresztény ember, aki fejlesztésben és közösségben gondolkodik pártprogramok helyett. Márki-Zay szerint nem ő keverte a vallást a politikába, ő csupán önmagát felvállalva beszélt világnézetéről. Büszke arra, hogy a hatalomban lévők meg sem próbálták lebeszélni a politikai szerepvállalásról. Hét gyermek édesapja, élt, dolgozott Kanadában és az Egyesült Államokban. Hódmezővásárhelyből egy fiatalok számára is szerethető, pártpolitikától független várost szeretne építeni. Portré.

„Annak örülnék a legjobban, ha a Fidesz kiadna egy nyilatkozatot, miszerint támogat engem a polgármesteri székért folytatott küzdelemben. Február 25-én 51 százalékkal elégedett lennék” – fogalmaz a magyarnarancs.hu-nak Márki-Zay Péter. Hozzáteszi: mára kiábrándult a politikai pártokból, és felháborította, hogy már az indulás bejelentése előtt az MSZP–Jobbik közös jelöltjeként írt róla a vásárhelyi és az országos szintű kormányközeli média. Azóta minden lehetőséget megragad, hogy elmondja: pártok támogatását nem kéri, de elvárja, ne indítsanak ellenfeleket az ellenzéki oldalon, mert csak így győzhető le Lázár János bizalmasa, Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, a Fidesz–KDNP jelöltje. (Nem is indítottak ellene senkit: Hegedűs mellett egyetlen ellenfele lesz, egy korábbi MSZP-s politikus, aki egy különös „telefonhívás” miatt vállalta a megmérettetést, igaz, ennek az lett az ára, hogy a szocialisták kizárták. A szóban forgó Hernádi Gyula igazi kamujelöltnek tűnik, és mint ilyen, a Fidesznek kedvezhet feltűnése, hiszen az idősebb szociszavazók voksára számíthat. Ezzel összhangban a 444.hu írt arról, hogy Hernádi kampányanyagait valahogy épp a fideszes jelölt anyagaiba csomagolva kezdték szétszórni a városban.)

Márki-Zayt meghatja, milyen sok családtag, barát és ismeretlen vásárhelyi támogatja. Egyébként adományokból és saját pénzéből kampányol, ám volt olyan adakozó, akiről utóbb kiderült, a kilakoltatás fenyegeti. Miután Márki-Zay többeknek elmesélte a történetet, a támogatónak is lett támogatottja. „Az adományokat mind könyvelem. Először azt gondoltam, egymillió forintból meg lehet csinálni a kampányt, de már látom, hogy ennél valamivel többet kell költeni. Természetesen az utolsó fillérig elszámolunk vele, az esetlegesen megmaradó pénzt jótékony célra fordítjuk.”

Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter

Fotó: Forrás: Facebook

„Sokan mondták nekem az utcán, hogy támogatnak, de aláírni nem mernek, mert legalább egy családtag a közszférában dolgozik. Félnek az emberek. Olyan üzenetet is kaptam, ami arról szól, hogy az illető már épp el akarta hagyni Hódmezővásárhelyt, sőt, Magyarországot is, de még megvárja február 25-ét, és ha nyerek, marad. Azt válaszoltam: mindkettőnk érdekében remélem, hogy marad.”

Lánczi András volt a tanára

Márki-Zay Péter három évig járt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, ebből két évet reklám szakirányon tanult. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) diplomázott, külgazdasági fő szakirány mellett áruismeretből szaktanári képesítést is szerzett. Második szakiránya a politikatudomány volt. A tanszéket Ágh Attila, közismert baloldali politológus vezette, de akkor még ott oktatott a Fideszben mára kegyvesztetté vált Navracsics Tibor is. Márki-Zay csoportjának mentora Lánczi András, a Fidesz egyik főideológusa volt. „Nagyon sok minden érdekelt, a földrajz, a teológia és a nyelvek is. A közgázon ötödévesként felvételt nyertem a szegedi történelem szakra is. Öt év alatt elvégeztem. Szakdolgozati témavezetőm tanácsára beiratkoztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Botos Katalin gazdaságtörténeti doktori iskolájába. A doktorimat már Kanadából hazautazva védtem meg” – emlékszik vissza tanulmányaira Márki-Zay.

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen született 1972-ben, konzervatív, vallásos családban. Felmenői között találunk tanárokat, orvosokat, jogászokat. Édesanyja hódmezővásárhelyi, édesapja a Békés megyei Gyuláról került a Csongrád megyei városba. Dédapja a vásárhelyi református gimnázium igazgatója volt, legfontosabb példaképének nagyapját tartja, aki jogi végzettséggel kocsisként dolgozott, miután a kommunizmus idején elvesztette állását. Nem dolgozhatott a szakmájában, később újra el kellett végeznie az egyetemet, az enyhülés után Gyulán volt jogtanácsos. Márki-Zay Péter általános és középiskolába Hódmezővásárhelyen járt, ott is házasodott, gimnáziumi osztálytársát vette feleségül, hét gyermekük született – a hetedik már otthon szüléssel. Fizikus felesége az Egyesült Államokban szerzett szülésznői végzettséget és kórházon kívüli szülészeti tapasztalatot, ma otthon szüléssel foglalkozó vállalkozást vezet.

Az egyetem után egy évre Bajára került, ahol a Démász kirendeltségvezetőjeként dolgozott. 2001-ben visszatért a Hódmezővásárhelyhez közeli Szentesre, a villamos és adatátviteli rendszerekkel foglalkozó Legrandnál kapott állást. 2004-ben feleségével közösen úgy döntöttek, hogy tanulni és világot látni családostul Kanadába, Torontóba vándorolnak. Ott egy autóalkatrész-kereskedő nagyvállalatnál helyezkedett el marketingesként. Később annak érdekében, hogy felesége kitanulhassa a szülésznői szakmát, az Egyesült Államokba költöztek, ahol Márki-Zay lakóhelyük munkaerő-fejlesztését végző nonprofit szervezetének felügyelőbizottsági tagja lett. Itt szerzett tapasztalatot a vállalkozás- és gazdaságfejlesztésben és a munkahelyteremtésben.

Tettvágy miatt jött haza

Aztán 2009-ben települt haza családjával Hódmezővásárhelyre. Innentől kezdve 2014-ig a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán oktatott marketingstratégiát. Magyarországi és amerikai tapasztalatait tanította, főként amerikai angol nyelvű tankönyvek alapján. Párttag soha nem volt, de 2010-ig egy helyi, a Tiszta Lap Polgári Egyesületben foglalkozott közügyekkel. „Az egyesület nagyon belesodródott a Fideszbe. Volt is vitám a tagokkal, de kisebbségben voltam azokkal, akik távolságot akartak tartani a párttól. Onnantól kezdve, hogy csak Lázár János szárnysegédei lehettünk, számomra már nem jelentett olyan nemes politikai célt, ami mellé jó szívvel oda akartam volna állni” – mondja Márki-Zay Péter.

Amióta visszaköltöztek Vásárhelyre, aktív részese a közéletnek: a Szent István király-plébánia világi elnöke, iskolai szülői munkaközösségi vezető, polgármesteri ambíciói csak az elmúlt hónapokban fogalmazódtak meg benne. Arra a kérdésre, hogy szerinte miért kellene váltani Hódmezővásárhelyen, azt mondja: élhető várost szeretne, ahol szívesen maradnak a fiatalok. „Magyarországon is látok szép példákat, de több a külföldi példa: a civil kezdeményezések és az egymásért tenni akarás jól működnek. Élő közösségek dolgoznak, ami pozitív hatással van a városok működésére. Ehhez képest sok civil panaszkodik arra, hogy a városvezetés vagy Lázár János országgyűlési képviselő csírájában elfojtja az önálló kezdeményezéseket. Fel kell szabadítani a politikai nyomás alól a várost, ne csak az önkormányzat vagy az állam segítségére várjanak az emberek, a politikusok ne álljanak a polgári kezdeményezések útjába, akkor se, ha a városvezetés másként képzeli el a dolgokat.”

Hegedűs Zoltán és Lázár János

Hegedűs Zoltán és Lázár János

Fotó: MTI

 

Hol itt a jogállam?

Márki-Zay politikai szerepvállalása nem maradt hangos szó nélkül Hódmezővásárhelyen. A Szentháromság-templom plébánosa megfedte őt, amiért hangsúlyozva konzervatív katolikus mivoltát jelöltette magát a polgármesteri címért. Németh László esperes-plébánosnak az sem tetszett, hogy Márki-Zay párhuzamot vont a Rákosi- és Kádár-rendszer, illetve az Orbán-rendszer között. Márki-Zay azonban állítja: tapasztalata alapján megvan minden joga erre. Karácsony előtt ugyanis minden előzmény nélkül távolították el marketing- és belföldi logisztikai vezető állásából – ekkor már tudni lehetett, hogy fontolgatja indulását a polgármester-választáson. A Legrand Csoport közleményben cáfolta, hogy politikai okból küldték volna el, azt írták, igazolni tudják, hogy már Almási István polgármester halála előtt meghozták a döntést. Végül közös megegyezéssel váltak el a felek. Márki-Zay szerint példátlan, hogy egy multinacionális vállalat ilyen, egyértelműen politikai nyilatkozatot tegyen. Perelni nem akar, azt mondja, sok kedves kollégája van a cégnél, melyet évekig szolgált. Úgy véli, az sem véletlen, hogy az indulás hivatalos, január 5-i bejelentése előtt arról informálták, hogy az ÁNTSZ ellenőrizni akarja felesége vállalkozását, de miután ezt nyilvánosságra hozta a Facebookon, elmaradt a vizsgálat.

„2010 óta nem egy példa volt arra, hogy valakit a politikai megnyilvánulása miatt tegyenek ki a munkahelyéről. Nem az én esetemről beszélek, de Pécsett és Hódmezővásárhelyen is tudok ilyet. A szólásszabadság is hiányzik. Az, hogy a fideszes oligarchák vásárolják fel a sajtót, amit karaktergyilkosságra, mocskolódására, politikai ellenfelek ellehetetlenítésére használnak fel, a ’80-as évek óta ismeretlen volt. Valódi piacgazdaságban elképzelhetetlen, hogy földek, kastélyok, gázvezetékek, erőművek kerülnek a miniszterelnök baráti köréhez és családtagjaihoz. Ordítóan korrupt döntések születnek, ezekkel a magyar ügyészség nem törődik. Hol itt a jogállam? A Nyugat helyett az oroszokkal és más önkényuralmi rendszerekkel szövetkezünk. Súlyosan elárultuk európai, keresztény gyökereinket, ezért mondom, hogy a mostani rendszert nem lehet demokráciának tekinteni.”

A program dióhéjban

A független polgármesterjelölt úgy gondolja, hogy az ember értékrendjének sok köze van a politikájához. Úgy érzi, muszáj volt beszélnie függetlenségéről, vallásos és konzervatív nézeteiről, mert előszeretettel kötötték az ellenzéki pártokhoz, Gyurcsány Ferenchez és az MSZP-hez. A Facebookon „ultrakatolikus tálibnak” nevezte egy hozzászóló. „Az ellenem indított fideszes támadások kereszttüzében voltam kénytelen hangsúlyozni, hogy sem MSZP-s, sem jobbikos nem vagyok. Tálibnak és ultrakatolikusnak sem tartom magam. Nem foglalkozom az egyházzal, nem szidom, sőt, védeni fogom, de az egyháznak nincs helye a politikában, nem oszthatja meg a közösséget. De ha már címkét ragasztanak rám, akkor inkább legyek ultrakatolikus, mint MSZP-s, jobbikos vagy gyurcsányista.”

false

Németh László esperes-plébános elhíresült templomi politikai iránymutatásában azt vetette Márki-Zay Péter szemére, hogy nincs programja. Márki-Zay szerint ez jogos elvárás, ezért programját hamarosan ismerteti. Elképzelései között szerepel a munkahelyteremtés és a fiatalok lehetőségeinek kibővítése, ezzel élhető város megteremtése. Eltörölné a magánszemélyek építményadóját, ezt a korrupció felszámolásából fedezné. Fellépne a politikai önkény ellen is, ami befektetőket tart távol a várostól, és ami miatt félnek a vásárhelyi közalkalmazottak. Az Egyesült Államokban látott példák közül a motivációs programokat szeretné alkalmazni, amelyekben sikeres, ismert emberekkel találkozhatnak fiatalok azért, hogy példaképeket találjanak maguknak. De tetszettek neki azok a nonprofit szervezetek is, amelyek helyi pénzintézetek és szolgáltatók támogatásával dolgoztak nagyvállalatok letelepítésén és vállalkozások fejlesztésén egy adott városban.

szerző
Cservenák Zoltán
publikálva
2018. jan. 24., 06:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 13 rworse
    rworse
    2018. január 25., csütörtök 21:07
    "Kifinomult demokrata nem köpi szembe az őt támogató pártokat a választás előtt.
    Majd a választás után."

    A grrrebi néni szerint az, hogy valaki őszintén beszél a nézeteiről a választás előtt, azzal szembeköpi az őt támogatókat. A grrrebi néni szerint "kifinomult demokrata" a választás után mondja el, hogy miről mit gondol.
  2. 12 rworse
    rworse
    2018. január 25., csütörtök 21:02
    Látom, az első terelése éppen most lett törölve, de miért pont az?
  3. 11 rworse
    rworse
    2018. január 25., csütörtök 20:59
    Ügyrendi

    A grrrebi néni szokásához híven megrágalmaz másokat, majd amikor rászólnak, "bizonyítékot" gyárt, hátha senki nem jár utána, majd miután utánajár valaki, terel. Terel a rágalmazásról, terel a bizonyítékhamisításról, és újabb rágalmat gyártva terel. És rendszeresen ezt teszi, ráadásul folyamatos fajgyűlöletre, antidemokratizmusra uszít, folytonosan hazudozva. Ez nem szólásszabadság, ez bűnözés.
  4. 10 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 25., csütörtök 16:14
    "De ha már címkét ragasztanak rám, akkor inkább legyek ultrakatolikus, mint MSZP-s, jobbikos vagy gyurcsányista.”"


    Kifinomult demokrata nem köpi szembe az őt támogató pártokat a választás előtt.
    Majd a választás után.

  5. 9 rworse
    rworse
    2018. január 25., csütörtök 15:43
    Ügyrendi

    Márki-Zay "14:10 után" (kiemelés tőlem):
    (Az előzetes szöveg arról szól, hogy hogyan félemlítik meg őt, mióta jelölt lett, és mennyi visszajelzést kap azóta, hogy hogyan félemlítik meg az embereket ott helyben és az országban rendszerszerűen.) "...Ez a megfélemlítés, ennek véget kell érni. És azt gondolom, hogy vagy választáson, békésen fog véget érni, vagy egyéb módon, de ennek a rendszernek vége lesz. A Rákosi-rendszer nem élt nyolc évig sem. A Kádár-rendszer 33 év után megbukott, én azt gondolom, hogy ez a rendszer EGY KICSIT KÖZELEBB VAN a Rákosi-rendszerhez, és immár nyolc éve tapasztaljuk... az áldásait. Biztos vagyok benne, hogy ennek vége lesz, és abban is biztos vagyok, hogy ha egyszer omladozik és repedezik, akkor azok, akik most beállnak, azok nem akarnak ott maradni. Akkor azok el fognak onnan jönni..."

    pörös grrrébék:
    "MZP azt állította hogy a Rákosi-rendszer jobb volt mint a Orbán-rendszer."

    rworse:
    A grrrebi néni rágalmaz.

    pörös grébék:
    "14:10-től"

    rworse:
    ?
  6. 8 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 25., csütörtök 13:32
    https://www.youtube.com/watch?v=_x8s3_c1_l8


    14.10-től
  7. 7 rworse
    rworse
    2018. január 25., csütörtök 11:04
    Ügyrendi.

    Amellett, hogy továbbra is érthetetlen az, hogy a Narancs megtűri a grrrebi néni trollt, aki csak a trollkodásért írogat, még érthetetlenebb, hogy megtűri a napi átlag négy-öt effektíve rémhírterjesztő, másokat rágalmazó konkrét hazugságait, amelyekben ráadásul rendszeresen az amúgy is mindent elborító fideSS-propaganda papagájkommandós paneljeit szajkózza. Lásd például, "MZP azt állította hogy a Rákosi-rendszer jobb volt mint a Orbán-rendszer.". Ilyen hazugságért egy Gulyás Marci többmilliós kártérítéseket gombolna le először a grrrebi nénitől, aztán egyenként azoktól az orgánumoktól, amelyek terjesztik. A grrrebi néni olyanokat mond itt rendszeresen, hogy napi négy-öt milliós nagyságrendű kártérítési pert lehetne nyerni ellene, ha valaki nekiállna. A Narancs meg helyt ad neki. Még a fasisztoid szövegeinek is. Miért? Még a Google keresőmotor is a fasiszta kormánypropagandát szajkózza, minek még itt is teret adni neki? Ez nem sajtószabadság, ez éppen az ellentéte. A grrrebi néni öncélúan trollkodik, ezen belül folyton a fasiszta fideSS-propagandát nyomja, ami amúgy is mindent elönt. Az ország weimarizálódott. A Narancs is? Könyörgöm, a grrrebi néni nem szólásszabad, hanem egy szimpla troll, egyúttal kisnyilas mozgalmár!

  8. 6 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 25., csütörtök 06:57
    Nagyon jó dolgok vannak a mai Heti Válaszban - nyilván megijedtek amikor kilátásba helyeztem hogy a nem fizetem elő a továbbiakban a lapot - és most igyekeznek kiengesztelni.

    http://valasz.hu/vilag/dobjon-el-mindent-ezt-a-verset-kellett-eltavolitani-szexizmus-vadja-miatt-127112

    "Kedves olvasóinkat arra kérem, mielőtt tovább görgetnek, nézzenek körbe, nincs-e véletlenül veszélyeztetett kiskorú a közelükben! Tehát:

    sugárutak
    sugárutak és virágok

    virágok
    virágok és nők

    sugárutak
    sugárutak és nők

    sugárutak és virágok és nők és
    egy csodáló"

  9. 5 JuanNastiller
    JuanNastiller
    2018. január 24., szerda 20:56
    "Szentháromság-templom plébánosa megfedte őt" "megfedd" két d.
  10. 4 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 24., szerda 18:26
    Pontosítsunk.

    MZP azt állította hogy a Rákosi-rendszer jobb volt mint a Orbán-rendszer.
    (Ezen akadt ki a plebános akinek utóbb imádkoztak a lelki üdvéért.)

    Óhajtása szerint a Fidesznek ki kéne adni egy nyilatkozatot miszerint őtet támogatja a fideszes Hegedűs alpolgármesterrel szemben.

    Érdekes lelkivilága van.

Komment írásához