Több mint 200 millió példányt nyomtak eddig a könyveiből, csak A Da Vinci-kódból 80 millió fogyott, de Robert Langdon, a harvardi szimbólumkutató többi kalandja is szép sikert aratott. A leg­újabb a sorban az Eredet, Langdon ötödik jelenése; a regény a bilbaói Guggenheim Múzeumtól indul, de útba ejti a Szimpla kert vécéjét is. A szerzőt New Hampshire-i otthonában értük el telefonon.

Magyar Narancs: Nem igazán tett jó benyomást a Vatikánra A Da Vinci-kóddal, ma már azonban egy másik pápa van hivatalban. Ferenc pápa lazábban kezeli a vallási témákat feszegető bestsellereket?

Dan Brown: És még számos mást is megengedőbben kezel. Én ezt pozitív fejleményként élem meg, de persze sok kritika is éri ezért a pápát. Ez nem az a verseny, ahol győztest hirdetnek. Nem lehet mindenkit boldoggá tenni. Egyébként sosem állt szándékomban bárkit is feldühíteni, meglepett, mennyien kiakadtak A Da Vinci-kódon. Voltak országok, ahol be is tiltották. Azóta azonban a Vatikán is rájött, hogy ha túl hangosan panaszkodik, az csak növeli az eladásokat.

MN: Számszerűsíthető, mennyivel dobta meg az eladásokat a Vatikán rosszallása?

DB: Azt nem tudom megmondani, de én tényleg abban a hiszemben írtam A Da Vinci-kódot, hogy senkivel szemben sem követek el tiszteletlenséget. Remélem, az Eredettel sem követtem el. Igaz, kritikus szemmel tekintek benne a vallásra, de ugyanilyen kritikusan viszonyulok a modern technológiához is. Szerepelnek a könyvben vallásos alakok, akik meggyőzően érvelnek a vallás mellett, és ateisták, akik hasonlóan meggyőzően érvelnek az ateizmus mellett.

MN: A legmeggyőzőbben a híres tudós, Richard Dawkins szokott érvelni az ateizmus mellett. Olvasta az Isteni téveszmét?

DB: Hogyne. Nagy rajongója vagyok Dawkinsnak, minden sorát olvastam. Rendkívül élesen fogalmaz, megingathatatlan a véleménye, de ez így van jól. Egy tudós ember, aki kifejti az álláspontját.

MN: Mindenben egyetért Dawkinsszal?

DB: Abban mindenképpen, hogy a vallás rendkívül nagy károkat tud okozni és okoz is mind a mai napig. Abban is egyetértek Dawkinsszal, hogy racionális emberként nagyon nehéz a kereszténység egyes tantételeit elfogadni. A szeplőtelen fogantatás, a feltámadás, az édenkert nehezen értelmezhetők racionálisan. Amiben talán eltér a véleményem Dawkinsétől, az az, hogy én hiszek abban, hogy a vallás nagyon is pozitív szerepet tölt be sokak életében. Reményt ad, segít a tragédiákkal megbirkózni. Gyerekként magam is nagyon vallásos voltam, engem leginkább a teremtés, Ádám és Éva története nyűgözött le. Az evolúcióról 11 évesen hallottam először, ez volt az első alkalom, hogy a tudomány és a vallás ellentétbe került az életemben. Meg is kérdeztem a papomat, hogy a kettő közül melyik az igaz. Azt válaszolta, hogy a rendes fiúk ilyet nem kérdeznek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

MN: A rendes fiúk talán romkocsmákba sem járnak, de az Eredetben felbukkan a pesti bulinegyed. Kipróbálta, milyen hajnalig mulatni a Kazinczy utcában és környékén?

DB: Egyáltalán nem buliztam, de némi pálinkát azért sikerült legurítanom a helyszínen. Íróként mértem fel a terepet, helyszíneket kerestem a regényemhez, és egy romkocsmát mindenképpen meg akartam örökíteni a könyvemben.

MN: A Szimpla kert vécéjében esik meg a könyv egyik emlékezetes jelenete egy bérgyilkos és egy rabbi között. Beavatta a Szimplát, hogy beleírja őket a könyvbe?

DB: Nem, dehogy! A belső udvar miatt választottam a Szimplát, ehhez fogható helyet még nem is láttam. Tele van vadabbnál is vadabb dolgokkal, nem semmi, hogy egy kiszuperált öreg Trabantban lehet iszogatni.

MN: Ha jól tudom, ön inkább a Teslák nagy barátja.

DB: Igen, van egy Teslám.

MN: Most már az űrben is kering egy.

DB: Épp ma reggel posztoltam ki a Facebook-oldalamra a kérdést: vajon mi is ez tulajdonképpen? Úgy látom, a kommentelők két csoportra oszlanak: az egyik szerint ez maga a legmenőbb művészet, a másik szerint nem más, mint az űrszemét reklámja. Ami engem illett, az én szívemet minden eredeti ötlettel könnyű rabul ejteni. Az ember azt hiszi, hogy nincs új a nap alatt, és akkor jön Elon Musk, és bebizonyítja, hogy dehogyisnem. Edmond Kirscht, az Eredet kulcsszereplőjét kifejezetten róla és Raymond Kurzweilról (amerikai feltaláló, jövőkutató – a szerk.) mintáztam.

MN: Szerepel a regényben egy másik kitalált alak, akinek az eredete kifejezetten érdekelne: a magyar rabbi, akit Köves Jehudának hívnak. Köves nevű rabbink nekünk is van, és tőlem sem áll távol ez a családnév.

DB: Egyszer régen találkoztam Yehuda Berggel, a kabbalista íróval, a Jehuda név innen jön. A Köves nem kötődik konkrét személyhez: szeretem ezt a magyar nevet, szeretem a hangzását, a történetét, és jól mutat leírva is.

MN: A Köves volt az egyetlen jelöltje, vagy voltak más magyar nevek is versenyben?

DB: Sok-sok név felmerül írás közben. Elkezdek egy karaktert egy névvel, néhány fejezeten át ízlelgetem, és ha jól mutat a szövegben, ha jólesik kiejteni, akkor lehet, hogy így hagyom, ellenkező esetben másik nevet választok az illetőnek, és azzal kísérletezek tovább.

MN: Ezek szerint Robert Langdont jóleső érzés volt kiejteni…

DB: New Hampshire az otthonom, az egyik itteni kormányzónkat Langdonnak hívták. Az első Langdon-könyvben, az Angyalok és démonokban pedig az ambigramma-művészet mestere, John Langdon is közreműködött. Szeretem a Langdon nevet, jó erős hangzása van.

MN: Robert Langdon még sehol nem volt, amikor Danielle Brown, vagyis ön, megjelentette a 187 Men to Avoid (187 férfi, akit kerüljünk el) című művét. Miért a női álnév?

DB: Egy hétvége alatt írtam, komolytalan vállalkozás volt, de valahogy sikerült megjelentetnem. Akkoriban még nem író, hanem zenész voltam. Dalszerző-zongorista. Egy nem túl sikeres dalszerző-zongorista. Kaliforniában éltem, próbáltam befutni. A zongorától egyébként azóta sem távolodtam el, mindennap leülök és játszom, de csak a saját örömömre.

MN: Miről szól Danielle Brown műve?

DB: Oldalanként egy-egy mondatot tartalmazott csupán, a világban fellelhető őrült férfiakról szólt.

MN: Ezt is olyan alaposan megkutatta, mint a későbbi regényeit?

DB: Nem, nem, távolról sem. Ez csak egy bolondos kis kitérő volt.

MN: Úgy tudom, a bestsellerírás rejtelmeiről sokat tanult egy „hogyan írjunk?” könyvből, Albert Zuckerman Writing the Blockbuster Novel (Hogyan írjunk sikerregényt) című könyvéből. Mit tanult belőle?

DB: Az első regényembe mindenféle előzetes megfontolás nélkül vágtam bele, gondoltam, csak meg tudok írni egy regényt. A felénél tarthattam, amikor erőt vett rajtam a pánik, hogy valójában fogalmam sincs, mit csinálok. Összezavarodtam. Ebben a lélektani pillanatban ismerkedtem meg az említett könyvvel, amely egyrészt önbizalmat adott, mert megerősített abban, hogy az ösztönösen meghozott döntéseim helyesek voltak, másrészt bizonyos írói eszközöket adott a kezembe. Főleg a feszültségkeltésről tanultam sokat, hogy nem árt például, ha ketyeg az óra és egyre fogy az idő, vagy ha a szerelmeseket nagy távolságok választják el egymástól. Ezek mind nagy segítségemre voltak, be is vetettem őket.

MN: Még ma is ennyire tudatosan használja ezeket az eszközöket?

DB: Újra el kéne olvasnom azt a könyvet, de azt hiszem, elég sok saját könyvet írtam már azóta, elég, ha az ösztöneimre hallgatok. Nem bújom a „hogyan írjunk?” könyveket. A saját fejem után megyek, és úgy tűnik, bevált a dolog.

MN: Bestselleríró-kollégája és jó barátja, John Grisham egy évtizeddel ön előtt futott be. Ellátta tanácsokkal?

DB: Amikor A Da Vinci-kód megjelent, John sokat segített nekem a tanácsaival. Igazán nagylelkű, bölcs és szerény ember. A cég című regénye hatalmas sikert aratott. Mentorként és barátként is köszönet illeti.

MN: Milyen tanácsokat kapott John Grishamtől?

DB: Ezek személyes dolgok, de a lényegük az volt, hogy hogyan kezeljem a hirtelen jött sikert. Igyekszem én is olyan elegánsan csinálni, mint ő.