A jobbhátvéd – Tőkéczki László történész pályaképe

szerző
Sándor Tivadar
publikálva
2006/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Érdemdús férfiú. Született kurátor és hitvitázó, hazai közép-vállalkozóként a Fidesz ideológiai beszállítója. Nála nélkül nincsen nemzeti agytröszt.

Az idén 55 esztendős, szikszói születésű történészprofesszor Miskolcon érettségizett, majd 1970 és 1975 között folytatott dicséretes előmenetelű egyetemi tanulmányainak eredményeképpen (ebből két év a debreceni, három pedig a budapesti bölcsészkaron) történelem-német szakos tanári diplomát szerzett. Pályafutásának első szerény állomását a kispesti Landler Jenő Gimnázium jelentette, ám a tehetséges ifjú tanerő három röpke év után, 1978-ban átkerült az MTA pedagógiai kutatócsoportjához, ahol tudományos segédmunkatársi beosztást nyert. Ugyanebben az évben ismerhette meg Tőkéczki László nevét az értelmiségi olvasóközönség, hiszen hősünk ekkor publikálta első írását a korszak kedvelt hetilapjában, a Kritikában. Tőkéczkit az a Pándi Pál főszerkesztő fedezte fel, aki úgy is, mint Aczél György benső meghittje, szívén viselte a friss szemléletű, de azért persze váltig megbízható új tehetségek pátyolgatását. Bizony, napjaink elokvens konzervatív közbeszélője úgynevezett "Pándi-boy"-ként lépett a nyilvánosság elé, hogy a Népszabadság kihelyezett kultúrrovataként működő hetilapban a marxizmus esélyeit latolgassa. Szerkesztőségi vitaindító cikke

az iÆúság és a marxizmus

"találkozásának" problémáit, zavaró tényezőit volt hivatva megvilágítani, s e föladatának Tőkéczki írása fényesen megfelelt. A cikk egyes passzusait máig élvvel idézgetik balliberális értelmiségi társaságokban, meg szerte az interneten, s mi sem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy röviden citáljuk a neves szerző állításait:

"A marxizmushoz való eljutásnak két feltétele van:

1. szubjektív-egyéni érdeklődés, minőség, lehetőség:

a) gondolati azonosulás,

b) érzelmi azonosulás;

2. intézményes formák, módszerek, lehetőségek:

a) iskolai keretekben,

b) "közéleti" keretekben.

A két feltétel közül az elsőt fontosabbnak tartom, mert ez az utóbbiak megléte nélkül is elvezethet valakit a marxizmushoz, míg az utóbbi az előbbi hiányában legfeljebb >>kaméleonokat(Kritika, 1978/2. 6-7.)

Tőkéczki cikke egyébiránt a legkevésbé sem tekinthető hurráoptimistának, hiszen hosszan sorolja a világnézeti nevelés, valamint az iskolai-közéleti formális marxizmus gyengeségeit. Sőt részletesen taglalja a társadalmi környezetnek a marxizmus átélt befogadásával szemben ható tendenciáit (pl. "25 év sulykolt antikommunizmusaÉ az új individualizmus kispolgári jelenségei"), s figyelemre méltó módon jelzi, hogy nézete szerint a vallásos életvitel jelenti az egyetlen intézményes alternatívát a marxizmussal szemben. A nacionalista hangulatok terjedését is szóba hozza, mondván: "Világszerte észlelhető tendenciáról van szó, persze, de nem magyar sajátosságok nélkül. Történelmünk eme rákfenéje is alkalmasnak látszik világnézeti alapozásra."

Azóta jó néhányan megérdemelten Tőkéczki fejére olvasták e cikket, de kevés figyelmet szenteltek annak a ténynek, hogy az 1978-as írás több szempontból is a szerző gondolatvilágának stabil sarokpontjait jelzi. Így elsősorban is egyértelműsíti, hogy Tőkéczki a marxizmus mellett egyedül a vallást tekinti reális, a morális alapokat biztosítani képes ideológiának; másodsorban kidomborítja, hogy az iskolai oktatásnak mily komoly szerepet kell kapnia az ideológiai nevelésben; harmadsorban pedig érzékelteti a szerző viszolygását a kozmopolita hatásoktól és az önző individualizmustól. Dúsan terjengő közírói munkásságának mindmáig visszatérő mozzanatai ezek az 1978 táján kijegecesedett eszmék.

Ideológiai útkeresései közepette Tőkéczki ekkortájt nemcsak Marx-szal kokettált, de rátalált egy másik szakállas bácsira, Kálvinra is. A Felsődobszán konfirmált református ugyancsak a kruciális 1978-as esztendőben csatlakozott a Kálvin téri gyülekezethez. Csak ámulhatunk, hogy a többes identitást történészként, a szocialisták hívő tagozatát pedig publicistaként oly felette problematikusnak ítélő úr mily magától értetődő könnyedséggel idomult e kettős szerephez.

A nyolcvanas évtized folyamán Tőkéczki László tempósan nyomult előre. A csepeli Ho Si Minh Főiskola után (a derék történészt láthatólag kísértik a balos mozgalmárnevek), 1985-től az ELTE pedagógiai tanszékén tanított neveléstörténetet, majd 1989-től átkerült a művelődéstörténeti tanszékre, ahol docensi kinevezést nyert. Mindmáig itt rezideál (ma már természetesen mint professzor), s oktatóként tagadhatatlan népszerűség övezi személyét a történészhallgatók körében. "ráin, mint annyi más tanártársának, úgy neki sincs ellenére aktuálpolitikai kiszólásokkal fűszerezni előadását, melyek hol az uniós csatlakozással szemben táplált ellenérzéseiről, hol pedig a feneketlen egyéni szabadság gyakorlatának elutasításáról árulkodnak.

A református közéletben

is mind nagyobb aktivitást tanúsított Tőkéczki a nyolcvanas évek utolsó harmadában, így részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, valamint a Protestáns Szemle újraindításában.

A rendszerváltás évei immár egyértelműen a politikai jobboldalon találták Tőkéczki Lászlót, s innen - példás jellemszilárdságról tanúbizonyságot téve - azóta sem mozdult el. Mindazonáltal több új tisztség is megtalálta ez idő tájt e derék tudóst: 1991-től a Hitel szerkesztője, alapító tagja lett a Duna TV kuratóriumának, s alelnökként bekerült a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vezetőségébe is. Ez utóbbi minőségében sokak szerint volt némi szerepe abban a puccsszerű főszerkesztőváltásban, amely 1994-ben a Valóság című folyóirat élén lezajlott, s amelynek végeredményeképpen ő maga került a tekintélyes periodika redaktori tisztébe. A Valóság főszerkesztőjeként - a példányszám bámulatos ütemű csökkentésével párhuzamosan - missziójának tekintette, hogy a jobboldal 1994-es széthullását követően létrejöjjön egy új, ütőképesebb konzervatív szövetség. Tőkéczki, miközben a legkülönfélébb jobboldali napilapok hasábjain fáradhatatlanul rótta az MSZP-SZDSZ-koalíciót ekéző meg a másságkultúrán öklendező sorait, addig a Valóságot a formálódó jobboldali egység egyik meghatározó szellemi műhelyévé tette, ahol a fesz és pöf nélküli eszmesúrlódásban Bod Péter Ákostól Löffler Tiboron és Járai Juditon át Fricz Tamásig megannyi konzervatív kiválóság megmutatta magát. (A reménybeli miniszterelnöki főtanácsadó, Schmidt Mária is e helyütt publikálta egyik zsengéjét.) Tőkéczki komoly segítséget nyújtott abban is, hogy a Fidesz átevickélhessen az ideológiai túlpartra, s hogy a bizalmatlan MDF-es értelmiségi fogyó holdudvar leküzdje zsigeri ellenkezését. Maga a jeles történész is, noha 1994-ig nem takarékoskodott a Fideszt dehonesztáló borsos jelzőkkel és minősítésekkel, 1995 után nemcsak kiállt a lendületesen irányt váltó párt mellett, s sürgette egy "Polgári Szövetség" létrehozását, de még az MDF elsatnyulását is szükségszerű fejleménynek nyilvánította.

A polgári kormány évei alatt újabb komoly és megtisztelő feladatok vártak a nemzeti oldal ernyedetlenül szorgoskodó munkására. Így például a valóságos belső miniszterelnöki tanácsadó négy évig a Magyar Könyv Alapítvány vezetőjeként tevékenykedett, s e téren kifejtett működését valóban nem érheti gáncs. Mint kurzustörténész ő volt hivatva hitelesíteni a Fidesz pálfordulását, valamint helyrepofozni a nemzeti konzervatív tradíciót. Így például ő végezte el a Fidesz számára mind terhesebb örökséggé váló Bibó István leértékelését, akit egyik tanulmányában a zsidótörvényeket megszavazó Ravasz Lászlóval kontrasztálva így jellemzett: "Bibó István - egyéb érdemei és kvalitásai mellett - emberileg kétségtelenül rendkívül etikus figura, ugyanakkor a szó európai értelmében mégis a nyugati szalonbaloldali szemléletet képviselte. Ahhoz a baloldali francia értelmiségi típushoz állva közel, aki mindig megérteni akarta a szocializmust és a Szovjetuniót is, bár tudta, hogy >>vannak bajokellenes szervezkedésnek kikiáltott Magyar Közösség-ügy kapcsán bebörtönzik, lemondott tisztségéről, s azt írta visszaemlékezéseiben, hogy >>inkább okos voltam, mint bátorTörténelem, eszmék, politika. Kairosz, 1999, 353. o.)

Eme rabulisztikus érvelésű gondolatmenet megannyi párdarabját gyártotta le Tőkéczki az évek során, s így vált interpretációjában mondjuk a Horthy-rendszer "egy saját törvényeit komolyan vevő, íratlan alkotmányú parlamentáris jogállammá".

A Terror Háza alapító kurátoraként is brillírozó

historikus legnagyobb történetírói teljesítményét mégis mint Tisza István-apologéta nyújtotta, hisz - több szempontból is bízvást problematikusnak nevezhető - életrajzi monográfiájában valósággal glorifikálta e vitán felül nagy formátumú történelmi személyiséget.

Mindeközben Tőkéczki a hírlapi publicisztika efemer műfajában sem szüneteltette a tevékenységét. Liberálfób cikkeiben rendre a jobboldali közirodalom ismerős témái bukkannak fel: harc a történelmi egyházak előjogaiért, a hagyományos értékek védelme, a másságterror fölhánytorgatása, bátor küzdelem a diákjogok ellen, a "megélhetési antifasiszták" lankadatlan ostorozása stb. A roma gyerekekről szólva a "mosdatlanság jogát" fölemlegető írásocskáknál azonban idővel mind fontosabbá vált a nyílt kampányolás. Nem meglepő hát, hogy 2001-től Tőkéczki is helyet foglalt az ATV mára legendává nemesült jobboldali sajtóklubjának tojásdad asztalánál. A viszonylagosság eklatáns példájaként említhető meg, hogy Bencsik András és Bayer Zsolt társaságában hősünk higgadtságá-val és mértéktartásával tűnhetett ki. Bár a szélsőséges és hiszteroid megfogalmazások Tőkéczki lelkületétől sem teljesen idegenek, amit jól igazol, hogy 2002 elején egy esetleges jobboldali vereséget csak "öngyilkos felbomlásként" volt képes értelmezni.

Habár a végül mégiscsak beütő krach jócskán megviselte Tőkéczkit, az egykori kemény futballhátvéd azért állta a sarat, s kivette a részét a kármentés munkálataiból. Így nevét - az Orbán Viktoré és a Martonyi Jánosé mellett - ott találjuk a 2002-es Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alapítói között, s polgári körös vendégelőadóként az évek során valósággal körbehaknizta az egyik Magyarországot. Természetesen a határon túl, így Tusnádfürdőn is vállal fellépéseket, s a Magyar Nemzettől a Vasárnapi Újságig mindahány jobboldali médium igényt tart sokirányú tájékozottságára és borotvaéles logikájára (mellyel Gyurcsány "KISZ-führert" morális hullának ítéli). Ilyen adottságokkal dúsan megáldva nem csodálható, ha nemcsak a református egyház Duna melléki egyházkerületének világi főjegyzői székébe ereszkedhetett, de az illetékesek Hankiss Ágnes mellett is helyet szorítottak neki a HírTV stúdiójában. A so-kat próbált történész és politikai elemző ugyanis néhány hónapja egy korábbi cikkének szellemében (Te is lehetsz médiasztár, 1997. május 5.) immár a Sorok között című produkcióban csillogtatja képességeit. Nos, Csintalan Sándorral összemérve Tőkéczki László a HírTV intellektuális adujának tűnik föl, ámbár virtigli durchmarsot a jelek szerint vele sem lehet majd véghezvinni.

szerző
Sándor Tivadar
publikálva
2006/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához