Az erőszak nyelve (Szilágyi ákos költő)

szerző
Pál Melinda
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Volt időszak, amikor az irigyelt Amerika sztárírójelöltjei féltékenyen tekinthettek Európa keleti felén élő kollégáikra, hiszen azoknak bármely gesztusa, írása, megszólalása vagy meg nem szólalása politikai tettnek számított. Mindez nem csak a múlté. Néhány művet (s így íróikat is) a közelmúltban is megtisztelték azzal, hogy puszta létüket politikai megnyilvánulásként kezeljék. Szilágyi Ákos Szittya-szótyára ilyen mű. Nem ettől és nem ezért lesz bestseller.

Volt időszak, amikor az irigyelt Amerika sztárírójelöltjei féltékenyen tekinthettek Európa keleti felén élő kollégáikra, hiszen azoknak bármely gesztusa, írása, megszólalása vagy meg nem szólalása politikai tettnek számított. Mindez nem csak a múlté. Néhány művet (s így íróikat is) a közelmúltban is megtisztelték azzal, hogy puszta létüket politikai megnyilvánulásként kezeljék. Szilágyi Ákos Szittya-szótyára ilyen mű. Nem ettől és nem ezért lesz bestseller.

MaNcs: Szittya-szótyár című köteted több mint ezersoros címadó darabja eredetileg 1995-ben jelent meg a 2000 című folyóiratban. Történt valami akkor a politika világában, amire úgy érezted, reagálnod kell?

Szilágyi Ákos: Kezdetben volt a szerelem...

MaNcs: A Szittya-szótyár szerelmes vers?

SZÁ: Igen, szerelmes lettem a "szittya" szóba, reménytelenül és végzetesen. És ahogy az már ilyenkor lenni szokott, beindult a kristályosodási folyamat. A szerelem köztudottan szószátyár, úgyhogy a "szittyából" pár hónap alatt egész "szótyár" lett: hősének, röhögőeposz, halálima, végnemzeti dal vagy amit akartok. Maga a szerelem évekkel korábban kezdődött. Talánnem is gerjed fel bennem a "szittya", ha a Dicsőséges Rendszerváltozás első kormányzati érája alatt nem következik be a politikai nyelv végső elkatyvaszosodása, amolyan történelmi utójáték gyanánt. A Kádár-kor nyelvi katyvasza ekkor már hősi múlttá szikkadt, mint a guanó, természetesen - mellesleg egész sor nagyszerű költői teljesítmény sarjadt ebből a katyvaszból, elég, ha most csak Esterházy Péter Termelési kisssregényére vagy Parti Nagy Lajos verseire utalok - az Antall-kori katyvasz pedig kelőben volt, dagadt-dagadt, míg az államteknőből ki nem folyt. Tény, hogy a régi jelentéseiből kifogyott, kapkodó erőszak nyelvi hablatya nélkül nem születhetett volna meg a Szittya-szótyár. Úgyhogy örök dicsőség és hála mindazoknak, akik e hablatynak hangot adtak, és termelik azóta is lankadatlanul.

MaNcs: Akkor hát kezdetben mégis a politika volt, nem a szerelem?

SZÁ: Inkább azt mondanám, hogy a "szittya" szóval való találkozásom körülményei voltak politikaiak. ", az első légyott! A politika hozott össze minket, a hatalom volt a mi kerítőnk, az erőszak a násznagy. De sem én, sem ő, sem viszonyunk soha nem volt politikai. Én csak mentem a szó után, és csináltam, amit mondott. Színhely: kozmoszk, idő: örökkévalóság -ahogy József Attila írta. Politikai értelemben különben is istentelen vagyok, vagy hitetlen, ha így jobban tetszik. Igaz, nem érzem, hogy ezzel a hitetlenséggel nagyon egyedül lennék. A magyar társadalom túlnyomó többsége politikai felekezeten kívüli. Addig térítgették szegényt, míg egyszer csak magához tért politikai álmaiból.

MaNcs: Ezért alszik örökké, ezért esik álomból álomba a versbéli szittya is?

SZÁ:Igen, a "szittya" soha nem ébred fel. Alvó óriás, álomhős ő, aki csak álmaiban létezik. Nem épp előzmény nélküli alak a magyar irodalomban: a múlt század közepe-vége tele volt ezekkel az aluszékony, álmukból felriasztott vagy aludni térő hősökkel, felesleges emberekkel, különcökkel: "öreg Toldikkal", "álmok álmodóival", "délibábok hőseivel"... Szerintem a mi századvégünk is ilyen: csupa felesleges ember, értelmetlen szó, anakronizmus, csupa groteszk figura, csupa "szittya". Sok érték, sok szépség és haszontalanság vész el, mikor e ködalakok majd végleg szertefoszlanak. Ezért tragikus és komikus is pusztulásuk. A mi pusztulásunk. A "szittya" én is vagyok, és mi sem természetesebb, hogy egy lírai költő siratja ennek pusztulását, még ha ironikusan is.

MaNcs: Térjünk vissza egy pillanatra még a politikához, hiszem mint mondod, a hatalom hozott össze a végzetes szóval, a politika tett "szittyává", ha jól mondom.

SZÁ: Igen, csak persze merőben nyelvi értelemben és ironikusan. A politikai hatalom - mint azt tündökletes okfejtésében Paul Ricoeur sok évvel ezelőtt megmutatta - a nyelv és az erőszak zavarba ejtő játékaként jellemezhető. Mármost a 90-es évek elejétől egy olyan nyelvi szituáció állott elő, és szerintem nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugaton is, ami a modernitásban talán még soha: az erőszak nem volt képes új politikai nyelvet konstruálni magának. A posztliberalizmus "államsemleges", formalizáló, "technicizáló" nyelvére nem állt rá a szája, ha viszont a régi nyelveken szólalt meg az új szituációban, mondatai szétestek, szólamai kongtak az ürességtől, hallgatói kiröhögték. A hatalomnak azonban beszélnie kell, hogy ne hasson puszta erőszaknak. A hatalom a csábítás, a meggyőzés, a hízelgés, a harag, a fényesítés nyelvén beszél. Mint Ricoeur mondta, még a legzsarnokibb hatalom is előnyben részesíti a szofista szolgálatait a hóhérával szemben.

MaNcs: Mit gondolsz, ez a "szofista" tendencia nem erősödött az utóbbi években?

SZÁIgen is, nem is. A hóhér szolgáltatásaira hál´ isten a demokráciában nincs szükség. Az európai államok többségében még a halálbüntetést is eltörölték. A politikai padlás viszont ma is tele van szofistákkal, akik az erőszaknak boldogan adnának és adnak is hangot. De ha szóhoz jutnak, mindig egy sokszereplős politikai szappanopera egyik szerepében. Nem a főszerepben persze. Szavaikkal, frázisaikkal ma is azon vannak, hogy felszítsák a gyűlöletet, megteremtsék az ellenség - a bűnbak, a méregkeverő - képét, megverseljék a hatalom birtokosainak hülyeségeit, ámde mindez a nézettségi és tetszési index növelésének szolgálatában áll. A hatalomgyakorlás esztétizálódik, a szofisták helyére az imidzsmékerek lépnek, akik nem igazolni akarják az erőszakot, hanem rendként, szabadságként, békeként, testvériségként eladni.

MaNcs: Első hallásra sokak számára talán cinikusnak fog mindez hallatszani.

SZÁ: Nem tudom. Ami engem illet, ironikus vagyok, nem cinikus, és ez két nagy különbség, mint Odesszában mondják. Az ironikus kiindulópontja az a világállapot, amely fennáll ugyan, de nincs, aki hinne benne. Az ironikus éppen azt módolja ki, hogyan tartható fenn legalább a költészetben a végső dolgok komolysága, az örök értékek érvényessége, a hit.

MaNcs: Hogyan?

SZÁ: Röhögés, keserves röhögés által.

MaNcs: A politika azonban nem mindig viseli jól ezt a röhögést.

SZÁ: Kit érdekel, mit visel jól a politika és mit nem! Az erőszak nyelve köztudottan fallikus. Mármost az ironikus költő éppen a beszédmód "fallicizálása" ellen küzd, méghozzá egészen sajátos módon. Az ironikus költői nyelv mindent befogad, akár az anyaöl. A hatalom fallikus kirohanásait is. Persze minden irónia nélkül is tudni lehet, hogy némely politikus - elnézést, ha itt a MaNcsba tenyerelek - mekkora fasz. Csakhogy ez a dolgokat -a hatalom embere ugyanis dolog! -, szóval ez a dolgokat "nevükön nevező" tudás maga is erőszakos kissé. Ha tetszik, fallikus. Csak a költői irónia tudja erőszakmentesen, vidáman és együttérzően megmutatni a politicus erectust. Az ironikus beszédmód gyakran röhejes, de ez egyáltalán nem jelent feloldást vagy megkönnyebbülést. Közismert, hogy amikor Kafka A per első részét felolvasta barátainak, fetrengtek a röhögéstől, még a könnyük is kicsordult, és Kafka hangja is állandóan elbicsaklott olvasás közben...

MaNcs: A Szittya-szótyárnak annak idején meg is gyűlt a baja a politikával.

SZÁ: Ez így talán túlzás...

MaNcs: Mindenesetre nem sokkal megjelenése után feljelentette az egyik politikai párt vezére. Az időpont: 1996, a feljelentés tárgya: a frissen Kossuth-díjas Petri György néhány verse és a Szittya-szótyár pár sora...

SZÁ: Igen, a Szittya-szótyár pár sora ma is ott áll - nyilván aranybetűkkel - valamelyik 1996-os parlamenti ülés jegyzőkönyvének dicső lapjain. Immáron tehát a magyar történelem részét képezi: anyaggá válva visszatért oda, ahonnan anyaga vétetett. A feljelentés névtelen volt, pontosabban az inkrimált sorok nevem említése nélkül, Petri nevének és viselt dolgainak említésekor hangzottak el a parlamentben Torgyán doktor szájából, amiért mindmáig hálás vagyok neki. Boldogan vettem volna, ha a kötet CD-mellékletén is ő mondja a Szótyárt, de sajnos még azt sem tudtam elérni, hogy a rádióban készült verzió kerüljön fel a CD-re Máté Gábor kitűnő előadásában, torgyáni öblögetések nélkül. Nekem kellett lemezre mondanom.

MaNcs: A Szittya-szótyár, mint alcímében áll: "Posztfeszty-körkép". Tablókép a dinamikusan felbomló ezredvégi és ezeréves Magyarországról. A parodisztikus hangon, az irónián azonban olykor felülkerekedik az elégikus hanghordozás.

SZÁ: Valóban így van. A vers vége felé haladva az elégikus hanghordozás egyre fokozódik. Ha röhögésről beszéltem eddig, hozzá kellett volna tennem: borzalmas és elborzasztó röhögés. Nem olcsó paródiát akartam írni. Ezt a millenáris ünnepségek állami megrendezőire hagyom. Nekem viszont, ha ironikusan is, bele kellett néznem a nyomorúságnak, kiszolgáltatottságnak, kétségbeesésnek abba a szakadékába, amely az elmúlt tíz évben a kapitalizálódó Magyarországon nyílt meg lábaink előtt. Van, aki elnéz fölötte, vagy észre sem veszi. Ez nekem nem megy.

MaNcs: Egy szociológus barátnőm azt mondta a versről, hogy kordokumentum.

SZÁ: Hadd hozzak egy példát. A napokban hozzám is eljutott a Hencidai Általános Iskola Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának segélykérő levele, amelyben többek közt az áll, hogy az iskolába járó gyerekek közül 150 mindennap éhesen érkezik az iskolába, a szülők a napközit nem tudják megfizetni, és - most tessék figyelni! - az éhezők a hiányzó húskészletet gyakran "a konténerboltból" szerzik be...

MaNcs: Mi az a konténerbolt?

SZÁ: Olyan konténer, ahová az állati dögöket dobálják azokon a településeken, ahol nincs dögkút. Hát ez is az ezredvégi, a millenáris Magyarország, kérem szépen. Épp ezért ennek is ott kell állnia egy valamirevaló körképen, nemcsak a "hét vezérnek".

MaNcs: A Szittya-szótyár azonban nemcsak Magyarországról, hanem egész régiónkról szó, van itt "oláh-szittya", "tót-szittya", "zsidószitty-sarj", még kazárok is. Ha jól olvastam, csak ők nem szittyák. Kik ezek a kazárok?

SZÁ: A "kazár" motívum Molorad Pavic Kazár szótárából és persze Arthur Koestler történelmi sci-fijéből A tizenharmadik törzsből jön. Pavic híres regényéhez azonban a versnek nem sok köze van. A Szittya-szótyárban a kazár az ármányos "bajkeverő", az "örök ellenség", az "ős-zsidó" mitikus szóképében jelenik meg, aki szerelmetes-gyűlöletes árnyékaként követi-kíséri a "szittyát", hol azonos vele, hol ádáz harcot vív ellene, mármint a szittya álmaiban és képzelményeiben. Pavic Kazár szótára nem történelmi regény, hanem mitologizáló próza. Groteszk pátoszában van valami nagyszabású: érződik rajta, hogy még Nagy-Szerbia vagy Nagy-Jugoszlávia "békebeli békéjében" íródott, ma már nem lehetne így megírni. És az is benne van valamiképpen a regényben, hogy dühös metaforái bármikor életre kelhetnek, és gyilkos erőszakba csaphatnak át. Talán nem véletlen, hogy a nagy összeomlás után a kétségbeesett Pavicból előbújt a dühödt nagyszerb nacionalista. Mi azonban túl vagyunk legalább két nagy és egy sor kisebb összeomláson, minket nemigen fenyeget az a veszély, hogy 1999-ből visszazuhanunk 1920-ba. Ami ott vér és tömeggyilkosság, nálunk már csak politikai hablaty és nyelvi katyvasz: szószátyárság. Ha másként lenne, aligha lett volna kedvem megírni a Szittya-szótyárt.

Pál Melinda

szerző
Pál Melinda
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • Az ő hangján szólal meg a kortárs magyar irodalom legjava német – illetve osztrák – nyelven. Bécsi otthonában mesélt a szerzőkkel való barátságáról, a törvényszéki tolmácsolásról és személyiségformáló munkáiról.

    Szerző
    Markó Anita
    Posztolva
    2017/29. (07. 20.)
    Kommentek
    0
    „Káromkodásaink és imádságaink megegyeztek” - Buda György műfordító
  • Az íróval, költővel és egyetemi oktatóval a halálos betegség ünnepélyéről, az értelmiség tévedéseiről és a politika hiányáról beszélgettünk.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/28. (07. 13.)
    Kommentek
    0
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét”
  • "A magyar politikai filozófiát nem az örökkévalóságnak írják" - Bibó István 106 éve, 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Összegyűjtött írásainak – bő ezeroldalas – első kötete idén jelent meg.

    Szerző
    Sipos Balázs
    Posztolva
    2017/27. (07. 06.)
    Kommentek
    2
    Értékterápia
  • Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

    Szerző
    Kránicz Bence
    Posztolva
    2017/26. (06. 29.)
    Kommentek
    0
    „Én még taccsra emlékszem”
  • Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 22., 16:35
    Kommentek
    0
    A kifizetések majd elfogadottá teszik az elfogadhatatlan disznóságokat
  • Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2016/29. (07. 21.)
    Kommentek
    0
    Minden megvár
  • Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jul. 12., 11:00
    Kommentek
    4
    „Magyarország nem létezik, egy lázálom tölti ki a helyét
  • Könyv

    KÖNYVMELLÉKLET – Merre dől a könyvpiac?

    Tájkép földrengés után

    A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

    Szerző
    Teczár Szilárd
    Posztolva
    2017/23. (06. 08.)
    Kommentek
    1
    Tájkép földrengés után
  • Könyv

    Feladat az állami íróiskolában: Írj cirkuszi előadást a magyarság jelenéről!

    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere

    Épül-szépül az irodalmi vándorcirkusz.

    Szerző
    Pálos Máté
    Posztolva
    2017/21. (05. 25.)
    Kommentek
    0
    Irodalmi élüzem - Orbán János Dénes párhuzamos intézményrendszere
  • Miért maradt el a Mikulás? Mit ajánlott Demján? Miért akart perelni Farkasházy? Miért lépett ki drMáriás? Ki a három bráner? Az ÉS elmúlt 60 évéről beszélgettünk.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2017/24. (06. 15.)
    Kommentek
    6
    „A Mikulás megsínylette” – Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője
  • Irodalmi pályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum.

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 23., 13:05
    Kommentek
    0
    Írj novellát a pestis elleni imalapokról!
  • Ki ne emlékezne a pointer, az ír szetter és a tacskó kalandjaira?

    Szerző
    narancs.hu
    Posztolva
    2017. jun. 22., 17:40
    Kommentek
    0
     Meghalt a Bucó, Szetti, Tacsi megálmodója, Marosi László
  • A Fidesz morális bukásával végleg megbukott az összes rendszerváltó – állítja az ünnepelt költő, aki provokatív esszékötetet adott ki nemrég.

    Szerző
    Urfi Péter
    Posztolva
    2017/23. (06. 08.)
    Kommentek
    3
    „Eltűntek innen” - Kemény István író